Csonka torony

Jó szívvel nyújtjuk feléd mindazt, amit itt találtunk, Bács-Kiskun édes Meseföldjén.

Csonka torony

Jó szívvel nyújtjuk feléd mindazt, amit itt találtunk, Bács-Kiskun édes Meseföldjén.

Boldog emlékezetű Szent Imre herceg tiszteletére építtetett a falu templomot azon a helyen, ahol a hagyomány szerint a vadkan halálra sebezte a szerencsétlen királyfit. De a védőszent hiába járt közben az égieknél népe érdekében, ő sem akadályozhatta meg, hogy a török megszállja a vidéket. Jött a pogány feltartóztathatatlanul, annyian voltak, mint a varjak az őszi szántáson. 
A szentimreiek elmenekültek a nádasokba, lápokba. A papot is buzdították, hogy tartson velük, de ő nem mozdult: 
– Öreg vagyok én már. Ez a templom az otthonom, én biz’ el nem hagyom – s azzal nekiállt egymagában misézni. 
De a török ezzel nem törődött. Hömpölygött a had, s amikor megpillantották a tornyos épületet, már messziről ágyúzni kezdték. Hanem az ágyúdörgés hangjai közé más hang is vegyült: bim-bam, bim-bam… 
A templom harangja magától megkondult! Aztán egy ágyúgolyó eltalálta a templomtornyot, a harang lezuhant és gurulni kezdett a láp felé. Súlyos pereme felszántotta a földet, miközben egyre csak kongott. 


Mikor a törökök beértek a faluba, a pap még mindig az oltár előtt misézett, bár a feje fölött látni lehetett az eget. A pogányok nem sokat teketóriáztak, rögtön fejét vették szerencsétlen papnak. A török bég katonákat küldött, hogy keressék mag az elgurult harangot, azok pedig követték a kongó hangot. Hiába keresték azonban, elsüllyedt a mocsárban, de a hangja csodás módon még mindig szólt a mélyből.
Mikor a pogányok eltakarodtak, a falubeliek előmerészkedtek a nádasokból. Megsiratták a papjukat és a csonka tornyú templomot. 
– Vajon hol lehet a harang? – fordultak egymáshoz. 
– Hová süllyeszthették el a beste törökök? Csak legyen meg, felépítjük azt a csonka tornyot! – fogadkoztak, de mindhiába, a harang nem került elő az ingoványból, s már a hangja sem hallatszott. András, az öreg harangozó azonban ezután sem tétlenkedett. Ettől kezdve minden délben és este felment a romos toronyba, s kihajolva sorban mind a négy ablakon, zsoltárokat énekelt. Ha nem is harangszó, de azért valami. 
A harmadik napon, ahogy András belefogott a zsoltáréneklésbe, megkondult a harang. 
Megrogygyant a térde az öregnek, épphogy csak át nem esett a romos falon. Nézett a feje fölé, vajon honnan szólhat, de csak a kék ég mosolygott le rá. A harang pedig tovább kongott. Az emberek megálltak a munkában, kiesett kezükből a szerszám. 
– Hogyan? Hogy lehet ez? – kérdezgették borzongva. Hisz a legközelebbi falu is egynapi járóföldre van ide, onnét nem szállhat idáig a hang! 
– Menjünk! Keressük meg! Felkerekedett a falu apraja-nagyja, s mindenki a harangot kereste. Mentek a hang után nagy izgalomban, át az erdőn, át a földeken.


Egyszer csak egy ingoványos réthez értek. Barna buzogányok hajladoztak a szélben, zöld békalencsék úszkáltak a vízen. A tavacska partján sárga gólyahír és kék nefelejcs bújt meg. 
A falubéliek a látványtól lebilincselve álltak a lápos rét szélén. S míg borzongva tébláboltak, a kongó, öblös harangszó lassan átalakult. Mintha apró csengettyűk csilingeltek volna, melyre a nádas lakói felelgettek. A delelő forróságban összeolvadtak hangok: rigó trillázott, bíbic pittyegett, sas vijjogott, béka brekegett, szúnyog zümmögött, vadkacsa verdesett a szárnyával, nád susogott, víz locsogott… 
A szentimreiek olyan áhítatban álltak ott, mint az ünnepi misén. Úgy érezték, erőt és hitet kapnak. Otthagyták a falut, a csengő-bongó hangú rét szélére költöztek, és megalapították Csengődöt. 
Telt-múlt az idő, a csengődiek emlékezetében már csak legendaként élt a török veszedelem. 
Ha valaki az elhagyott csonka torony felé tévedt, hideg futott végig a hátán, oly kísérteties hely volt. Úgy tartották, a lefejezett pap szelleme kísért ott, aki még a túlvilágról is visszajár éjféltájban misézni. Azt is beszélték, hogy a kincseket őrzi, amit a török elásott. 
A szomszéd faluban, Akasztón egyenesen azt tartották, hogy a templom alatt arannyal teli koporsó és hét bivalybőrbe varrt töméntelen gyémánt van elásva, s holdtöltekor lehet megtalálni, pontban éjfélkor, ha a romos toronyból kicsap a lángcsóva.

 

Hallgassa meg online

Hírek

chevron left
chevron right
Design by WEBORIGO