Csodálatos források

AZ ELREJTETT OLTÁRISZENTSÉG

 A zavaró hangok miatt a plébános úr már a szentbeszéd alatt, de még az úrfelmutatáskor is dühösen ráncolta homlokát. Aztán a mise végén mérgesen indult az ajtó felé. A templom előtt forrás csordogált, benne két gyerek játszott. A két szutykos poronty először csak a lábát lógatta a vízbe, majd beleálltak térdig. Úgy gondolták, ha már benne vannak, meg is fürdenek. Levetették szakadt gönceiket, és önfeledten locsolták egymásra a hideg forrásvizet. 
– Nem hallgattok el mindjárt?! – dörrent rájuk a pap. – Nem elég, hogy nem jártok misére, még itt ricsajoztok?! 
A pap kemény szavára a két testvér megszeppent. Ők csak vízért jöttek, míg apjuk, egy kun pásztor a környéken legeltette a jószágot. 
– A korsót… azért… megtölthetjük? – kérdezte bátortalanul az idősebb. 
– Meg – bólintott az atya megenyhülve. – De többet aztán meg ne lássalak itt benneteket, főleg ne a mise alatt! – s azzal visszament a templomba, amelyet még István király idejében építettek, és az atya nagyon büszke volt rá. Sem betegség, sem a legcudarabb idő nem akadályozta meg, hogy vasárnap megtartsa a misét. 
Lassan tovaszállt a nyár, és nemcsak az ősz közelgett, hanem a fenyegető veszedelem is. Egyre rémisztőbb hírek terjedtek a pusztában: jön a török! Az emberek a fejüket fogták és jajgattak, mi lesz. Hová bújjanak, ha ideérnek a turbánosok? 
– Hová, hová?! – méltatlankodtak az öregek. 
– Hát a templomba! Ott talán biztonságban leszünk. 
Egy késő őszi napon szutykos gyerek futott a falu felé, a nyúlnál is gyorsabban szedte meztelen lábát. Amikor a templomhoz ért, annyira zihált, hogy alig tudott megszólalni. A pap megismerte a kun pásztor nagyobbik fiát. 
– Nocsak, megint fürdőzni jöttél?
 – Nem – lihegte a gyerek. – Itt a pogány! – nyögte ki végül.
 A pap hirtelen meg sem tudott szólalni. Bezzeg a bolond Tera, aki éppen arra járt! Rikácsolva futkosott a házak között: 
– Jaj, jaj! Mi lesz velünk, mi lesz velünk? Itt a török, itt a török! Az emberek először azt hitték, megint összevissza beszél, de aztán meglátták a pap elszürkült ábrázatát, és rögtön tudták, hogy baj van. Pillanatok alatt összegyűlt a falu népe. Az atya szélesre tárta a templom ajtaját, s már tódultak is be az emberek. 
– Imádkozzunk! – mondta, amikor mindenki bent volt. Az egyik öregasszony rákezdett, majd sorra mindenki. A pap pillantása az oltáriszentségre tévedt. 
– Állj! – kiáltotta. – Legalább ezt dugjuk el, hogy ne kerüljön azoknak a pogányoknak a kezére! 
– No de hová? – kérdezte egy atyafi. – Mindjárt itt lesznek! 
Erre előállt a kis kun legény: – Atyám – nézett a papra –, adja ide, én tudok egy jó helyet. Ott bizton nem találja meg a pogány! 
A pap kételkedve tekintett rá, de közben a távolból már hallani lehetett a lódobogást. 
– Adja neki, atyám – biztatta egy asszony.
A pap még akkor sem mozdult, mire a kis kun legény kikapta kezéből a kelyhet, és kiszaladt vele az ajtón. Az atya még fel sem ocsúdott, mire a legényke már visszatért. Ekkorra már feltűnt az első turbános katona a templom előtt. 
– Hová dugtad? – suttogta a pap. 
– Jó helyre – kacsintott a legényke. – Soha nem találják meg. 
A pap ettől egy kicsit megnyugodott, és megenyhülve kérdezte: – S hogy hívnak, fiam? – Ferencnek – válaszolta a gyerek. 
A falu nem élte túl a törökdúlást. A házakat és a templomot lerombolták, az embereket rabszíjra fűzték. Ami mozdítható volt, magukkal vitték. Egy valami azonban ott maradt. Az oltáriszentség, amit a kun legényke a forrás oldalába dugott. Emlékezett rá még nyárról, hogy az kiváló rejtekhely lehet. Bár misére nem járt, a kelyhet megmentette. A pogányok sok pusztítást vittek végbe százötven év alatt, amíg a magyarokat sanyargatták. 
Mikor végre eltakarodtak, számtalan romos templomot hagytak maguk után… Sok-sok év múltán egy idegen pásztor legeltetett azon a környéken. Majsa felé terelgette a jószágot, a nap már lebukóban volt, amikor a távolban megpillantotta a romot. 
– Ez pont jó lesz éjszakára – gondolta. Mire odaért, már besötétedett. 
Egy alkalmas helyet keresett, ahol álomra hajthatja fejét. Ahogy megkerülte a romot, világosságot látott. A hajdani templom bejárata előtt megcsillant a víz, és felette fényesség táncolt. 
– Ez meg mi? – meresztette a szemét. – Csak nem lidérc? 
Nem volt félős ember, egész életét a pusztában töltötte egyedül, most mégis megborzongott. Aztán megemberelte magát. Megmarkolta a fokosát, és elindult a fény felé. 
Ahogy egyre közeledett, félelme fokról fokra csökkent. Mire a vízhez ért, olyan boldogságot érzett, mint előtte még soha. Térdre rogyott, és mohón inni kezdte a vizet, miközben a könnyei csorogtak. 
A csodás hír szélvészként terjedt a pusztában. Bárki jött azután, örömében kicsordult a könnye. 
Aztán szárnyra kapott az a hír, hogy aki iszik a vízből, csodás módon meggyógyul. Annak a forrásnak a vizétől, amelyikbe egykoron a kis Ferenc az oltáriszentséget rejtette. 
Egyre többen jöttek, még messzi tájakról is, hogy igyanak a fényességes vízből. Korsóikat megmerítették, hogy az otthon maradt betegeknek is vigyenek belőle. S ahogy vitték a korsókat, az edények szája világított. 
Egyszer egy béna koldus is útnak indult. Már három napja bicegett, amikor egy jószívű paraszt megkönyörült rajta, s felvette a szekerére. Még oda sem értek, de a koldusnak már potyogtak a könnyei, mint a záporeső, alig győzte őket törölgetni. Ahogy megállt a szekér, a segítséget meg sem várva leszállt, odabicegett a vízhez, majd ruhástól belelépett a forrásba. Pont olyan önfeledten fröcskölte magára a vizet, mint annak idején a kis Ferenc és az öccse. A szekeres paraszt nem akart hinni a szemének! A koldus biztos lábbal lépett ki a mederből. Mankóit a földbe szúrta, s nagy léptekkel megindult. Hiába kiáltottak utána, hátra sem nézett, csak ment előre, a pusztába. Nemsokára a mankói kihajtottak, s néhány év múlva lombos fává terebélyesedtek. A két fát később a búcsújárók szilánkonként széthordták.

 

TÉRDET HAJTÓ ÖKRÖK

 De nemcsak itt, hanem a megyében máshol is akadt még csodálatos forrás, mint például Hercegszántó környékén. 
Egy sokác juhászlegény egy fa alatt szundikálva legeltette birkáit. Hűséges kutyája is mellé telepedett, az árnyékból éberen ügyelte a jószágot. Sütött a nap, méhek dongtak a virágok között, lepkék táncoltak a lágy szellőben. Boskó biztosan arról álmodott, hogy milyen szép az élet. Juhai szépen híznak, s vasárnap újra láthatja kedvesét.
Amikor a legény felébredt, nyúlt az iszákja felé, de az üres volt. Felült hát a szamár hátára, s elügetett a közeli, jó vizű kúthoz. Ahogy a vízre hajolt, látta, hogy a kútban halvány fényesség gyúl, s a folydogáló vízen egy kép tűnt elő: egy asszony kisded leánnyal a karján. 
A legény keresztet vetett, majd sietve felült a szamár hátára, és a szomszéd juhászhoz sietett. A jószág szaporán szedte lábát, mintha érezné, hogy különleges dolog történt. Boskó nagy hévvel mesélte a szomszédnak, amit látott, s együtt mentek vissza a kúthoz. Hiába volt azonban a sietség, semmit nem láttak a vízben. Sem fényességet, sem az asszonyt a gyermekkel. A szomszéd furcsán nézett Boskóra, amitől ő kissé zavarba jött. 
Megnyugodni azonban nem tudott, egyre a jelenés járt a fejében. Újra felült a szamár hátára, és hazament Hercegszántóra. Ott is elújságolta a dolgot, de még a mátkája sem vette komolyan: 
– Asszony a kútban? Egy lánygyermekkel? – kérdezte hitetlenkedve.
– Láttam, amit láttam – hajtogatta a legény, s másnap ismét elzarándokolt a kúthoz. Belenézett, s ugyanaz a fényességes látvány fogadta, mint legelőször: anya a gyermekével. A látványtól lehuppant a földre. Ekkor jött rá, hogy másnap Kisboldogaszszony ünnepe lesz, ezért az asszony megjelenése nem lehet más, mint Szent Anna a gyermek Máriával. 
Boskó megint felült a szamár hátára, s egyenesen a paphoz ment. 
– Jöjjön, atyám – szólt izgatottan –, olyat mutatok, hogy ámulni fog! A jelenés háromszor ismétlődött meg, s amikor a pap megpillantotta, tudta, hogy csodát lát. 
A nép, amikor hírül vette a csodás eseményt, elkezdett a kúthoz zarándokolni. A kutat bekerítették, és egy fűzfát ültettek mellé. Boskónak dagadt a melle a büszkeségtől, hogy a jelenés neki mutatta meg magát először. Hamarosan feleségül vette mátkáját. Ha a házasságuk alatt az asszonyka valamiben kételkedett, Boskónak elég volt csak a kútra utalnia, felesége rögtön hitt neki… 

Sok-sok év múltán, amikor egy paraszt szántott a környéken, a terebélyesre nőtt fa előtt megálltak az ökrei. A paraszt nem értette a dolgot. Megrántotta a kantárt, de az állatok nem mozdultak. Az ostorral is odacsapott, de hasztalan. Aztán a két ökör mégiscsak megmozdult: letérdepeltek a fűzfa előtt, és meghajtották fejüket. A paraszt éppen úgy nézett, mint annak idején Boskó. A fa lombkoronájában nagy fényességgel Szűz Mária jelent meg.

 

A legenda eredete

 

Szűz Mária csodái / Pálosszentkút

 Az ellenség közeledtekor a falu papja a betörő török csapatok elől a templom előtti forráskútba rejtette legféltettebb kincsét, az Oltáriszentséget, nehogy a törökök megszentségtelenítsék. A harangot is elrejtették, egy kopolyakútban kerestek rejtekhelyet, de az elsüllyedt. Egyszer később, amikor felbukkant a harang, kötelet dobtak rá, és hat ökörrel megpróbálták kihúzni, de nem sikerült, és az ismét elsüllyedt. 1791-et írtak, amikor egy idegen pásztor nyáját éjjel a ferencszállási pusztán Majsa felé terelgette. Egy ismeretlen forrásra bukkant, melynek vize felett egyre erősödő fényességben megjelent a Boldogságos Szűz alakja. Azon a helyen történt, ahová egykor a falu lakossága az Oltáriszentséget rejtette. A csodás hír gyorsan terjedt a környéken. Sokan jöttek a forráskúthoz, hogy igyanak a vízből. Korsóikat megmerítve otthon maradt betegeiknek is vittek a csodás kút forrásvizéből. Az 1700-as évek végén egy másik csodás történet zajlott itt le. Egy béna koldus jött a Szentkúthoz. Ivott a vízből, megmosakodott, és meggyógyult. Lába visszanyerte erejét. Mankóit a forrás mellett földbe szúrta, ezek kihajtottak és nagy fává terebélyesedtek. A fákat később a búcsúsok szilánkonként széthordták. 
Forrás: www.palosszentkut.hu Fülöp Péterné: Emlékezetes szentkúti búcsúk. Gyűjtötte: Kőfalviné Ónodi Márta 

 

 

Mária-jelenés 

Történt egyszer, hogy az egyik imádságos életet élő juhászlegény elment a közeli kútra vizet merni. Mikor belenézett a kútba, annak vize hirtelen erősen elkezdett hullámozni, majd fényesség keletkezett benne és a legény Szűz Máriára és a kisded Jézusra hasonlító képet látott meg a víz felszínén. Ezután a kép hirtelen megváltozott. Egy asszony jelent meg, ölében egy leánygyermekkel. A legény azonnal visszainalt a többiekhez és elmesélte a történteket. Mindannyian a kúthoz mentek, ám a többiek nem láttak semmit. Nagyon zavarba jött ettől a legény. 
Otthon a falujában is elújságolta a dolgot, de nem sokan vették komolyan. Másnap megint elment a kúthoz és ismét belenézett. Ugyanaz a látvány fogadta, mint előző nap. Ekkor jött rá, hogy mivel az elkövetkezendő napon Kisboldogasszony ünnepe lesz, ezért akit a kútban látott nem lehet más, mint Szent Anna a gyermek Máriával. Ez a jelenés összesen három alkalommal ismétlődött meg. Ezt követően fűzfát ültettek ezen a helyen és a kutat is bekerítették Mária tiszteletére. Később is történt csodálatos esemény, mert egy paraszt észrevette, hogy szántás közben ökrei a fa előtt letérdepelnek, és fejet hajtanak, míg a fűzfa felől a nagy fényesség sugarában megjelent Szűz Mária.

 

Hallgassa meg online