Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar

A lajosmizsei Geréby Majort Őtömösi Geréby Gyula alapította, aki okleveles gazdászként mintagazdasággá fejlesztette a 838 holdnyi földbirtokát. A köztiszteletben álló, a szegények jótevőjeként is fellépő földesúr nemzetközileg elismert ménest is létesített. 

Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar

A lajosmizsei Geréby Majort Őtömösi Geréby Gyula alapította, aki okleveles gazdászként mintagazdasággá fejlesztette a 838 holdnyi földbirtokát. A köztiszteletben álló, a szegények jótevőjeként is fellépő földesúr nemzetközileg elismert ménest is létesített. 

A birtok központjaként és a család lakóhelyeként szolgáló kúriát a XIX. század vége felé építtette. Geréby Gyula 1918-ban, felesége, Margit pedig 1941-ben halt meg. Mindketten a lajosmizsei temetőben nyugszanak. Lányuk, Katinka, Argentínába emigrált, ahol 1989-ben hunyt el.

A háború után a kúria állapota leromlott, használhatatlanná vált, mígnem 1986-ban felújítást és átalakítást követően szállodaként nyitotta meg kapuit. Kezdetben a HungarHotels szállodalánc részeként üzemelt, majd az 1990-es évek közepén magántulajdonba került. Szélesi László és Látos Lajos ügyvezető tulajdonosok több mint két évtizede igazgatják a Geréby Kúria Hotel és Lovasudvart, amely a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a régió egyik legelegánsabb szállodájává és rendezvényhelyszínévé nőtte ki magát.

Az évtizedek során sok százezer vendéget fogadtak, nagy részük távoli vidékekről érkezett. A pihenést, kikapcsolódást kimondottan az alföldre jellemző lovasbemutatókkal, puszta programokkal, bográcsozással, cigányzenével és a néptáncbemutatóval teszik változatosabbá.

A tulajdonosok törekvéseit a kúria partnerei is elismerik, hiszen a létesítményt 2008-ban és 2013-ban Magyarország legjobb háromcsillagos konferencia szállodájaként az Aranynap-díjjal, 2009-ben, 2010-ben és 2012-ben pedig az Aranycsillag-díjjal tüntették ki. 2013-ban a szállodát a HRS nemzetközi szobafoglalási rendszer a megkülönböztetett, magas minőségű szálláshelyek kategóriájába sorolta.

 

Kapcsolat

6050 Lajosmizse Alsólajos tanya 224.

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left

Csikéria

2025. 12. 23.

belterületi útfejlesztés Csikérián - projektzárás

Csikéria Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Csikérián” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00021). A projekt keretében 44,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy új utca kiépítése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Csikéria ]

down arrow

Kunbaracs

2025. 12. 23.

Épületenergetikai fejlesztés Kunbaracs településen - projektzárás

Kunbaracs Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Épületenergetikai fejlesztés Kunbaracs településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00001). A projekt keretében 93,01 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a művelődési ház épületének energetikai fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Kunbaracs ]

down arrow

Nemesnádudvar

2025. 12. 23.

Nemesnádudvar belterületi csapadékvíz-elvezetés rendezése - projektzárás

Nemesnádudvar Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Nemesnádudvar belterületi csapadékvíz-elvezetés rendezése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00013). A projekt keretében 150,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a meglévő csapadékvíz hálózat fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Nemesnádudvar ]

down arrow

Apostag

2025. 12. 23.

Apostag csapadékvíz gazdálkodásának és közterületeinek fejlesztése - projektzárás

Apostag Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Apostag csapadékvíz gazdálkodásának és közterületeinek fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00027). A projekt keretében 92,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közterületeinek fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Apostag ]

down arrow

Fülöpjakab

2025. 12. 18.

Szombat esti ház - projektzárás

Fülöpjakab Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Szombat esti ház” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 156,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy modern közösségi ház jött létre.

2025. 12. 18.

[ Fülöpjakab ]

down arrow

2025. 12. 15.

Vármegyei Felzárkózási Fórum: a cél a közszolgáltatások fejlesztése

Harmadik alkalommal ülésezett múlt pénteken a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum, amely a „Bács-Kiskun, jó itt lenni!” című, az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt egyik kiemelt együttműködési fóruma. Az ülést Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke vezette.

2025. 12. 15.

down arrow
chevron right

Turisztika

Design by WEBORIGO