Kanonoki ház – Szent István király út 1-3. Nagypréposti palota

A kalocsai székesfőkáptalan élén álló nagyprépostok lakhelye volt.

Kanonoki ház – Szent István király út 1-3. Nagypréposti palota

A kalocsai székesfőkáptalan élén álló nagyprépostok lakhelye volt.

Itt működött a káptalan és az érsekség irodája is 1950-ig.  Egyemeletes saroképület barokk homlokzati kiképzéssel.  A hosszanti   homlokzaton   1+3+1+2+1+3+1   ablaktengellyel, ahol   a   2   és   3   ablak   terjedelmű homlokzatrészek rizalitokkal vannak kiemelve. A középrizalitban háromszögű oromzat található benne címerrel, amely Takács Márton nagypréposté (1799-1818), a főkáptalan negyedik nagyprépostjáé. Az   épület   utcai   homlokzatán, első   emeleten, a   kapu   fölött   kovácsoltvas   korláttal   övezett erkély korlátján TM monogram. 

 

Az épületet Patachich Ádám érsek (1776-1784) építtette. A homlokzat 1920 körül került restaurálásra, s újabb elemeket tartalmaz. Az   épületet   az   1920-as   évek   második   felétől „Vass   miniszter   háza” néven   is   emlegették, utalva  Vass   József (1877-1930)   vallás-   és   közoktatásügyi, majd   népjóléti   és   munkaügyi miniszterre, aki 1924-től haláláig kalocsai nagyprépost volt, nagypréposti rezidenciája ebben a házban működött. A házhoz két kapubejáró tartozik. Az egyik az épület közepén lévő fedett kapubejáró.   A kapualjban, a   kétszárnyú   fakapu   belső   oldalán, a   nem   nyíló   betétívre Vass József minisztert megörökítő feliratot vésték:

„Fecit Jos. Vass

Praep. M.

Minister Status

1928.”

A másik kapu az épület déli végén közvetlenül az udvarra vezet. Az egyházi ingatlanok államosítása után a Kalocsára helyezett honvédség lakásként használta az épületet. Később az emeleti részt a földhivatal kapta meg. 1990-től az épület földszinti részén lévő helyiségek egy részét néhány politikai párt Kalocsán működő szervezetei használják. Az épület műemlék voltát a kapu mellett elhelyezett tábla jelöli.

 

Források:

KATONA István 1967 A kalocsai érseki  egyházmegye  története  1-4.  köt.   Latin eredetiből ford. Takács József. Kézirat. Kalocsa.

LAKATOS Andor 1998 A Kalocsai Főszékeskáptalan Levéltára. Kalocsa. (Kalocsaimúzeumi értekezések 4.)

VÁTI2004a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság. Kalocsa város Településszerkezeti terve. Örökségvédelmi hatástanulmány. Műemléki topográfia. Felelős tervező Havas Mária. TSZ.: 2774/2003-3.2.2.

 

Kapcsolat

6300 Kalocsa Szent István király út 1/3

www.kalocsaiertektar.hu
Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
A kalocsai papnevelő intézetet, a nagyszemináriumot 1733-ban alapította Patachich Gábor érsek (1733-1745).   

Kalocsa

A Kiskőrös - Kalocsa vasúti szárnyvonal 1882. dec. 5-én nyílt meg. 

Kalocsa

Tompai Szent Anna Templom, Rédl kastély és park - image description
A Tompai Szent Anna templom, valamint a Rédl kastély és park felvirágoztatása báró Rédl Béla nevéhez köthető, aki miután 1851-ben megörökölte a birtokot, kastélyát átépíttette és oldalszárnyakkal bővíttette, Gerster Károly és Kauser Lipót építészek tervei alapján. 

Tompa

A kécskei gyülekezet a megalakulásától, amit az 1600-as évek elejére tesznek, egészen 1779-ig egy magánházhoz hasonló roskadozó templomban gyűlt össze. 1778-ban Molnár Gergely foglalja el a lelkipásztori állást, és azonnal megkezdi az előkészítő munkálatokat egy új templom építésére. 1779. április 13-án volt az alapkőletétel.

Tiszakécske

Szentháromságtér a Szentháromság-szoborral - image description
Baja egyedülálló és gyönyörű főtere három oldaláról zárt tér, melynek egyik oldala a szabad vízfelületre tekint. A Szentháromság tér sajátossága, hogy lóhereformát kialakítva keresztezik az utak. 

Baja

A Hunyadi u.-i szárny 1869-ben, Haynald Lajos érsek adományából épült, tetején a csillagvizsgáló 1877-ben. Az udvari szárnyat 1886-ban, a Szent István király úti szárnyat 1904-1905-ben építették, földszintjének megnyitása 1980-1984 között történt.

Kalocsa

Szalkszentmárton faluközpont - image description
Szalkszentmárton központjában az épületek környezetükkel együtt védett műemlékek. Az épületekkel körbefogott központot képező tér a felújításokkal, újjáépítésekkel megőrizte évszázados hangulatát, stílusjegyeit. 

Szalkszentmárton

A XVIII. század közepéig a református templom mögött (a mai tűzoltósági épület helyén) állt a Helység Ház.   

Szabadszállás

chevron right

Hírek

chevron left

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO