Zeneiskola

A kalocsai papnevelő intézetet, a nagyszemináriumot 1733-ban alapította Patachich Gábor érsek (1733-1745). 

 

Zeneiskola

A kalocsai papnevelő intézetet, a nagyszemináriumot 1733-ban alapította Patachich Gábor érsek (1733-1745). 

 

 

Az oktatás november 4-én indult 8 papnövendékkel az eredetileg érseki vendégfogadónak készült épületben, amely a mai Szent István Gimnázium helyén állt. Klobusiczky Ferenc érsek (1751-1760) kezdte a nagyszeminárium új épületének építését a főszékesegyház szomszédságában a Nagy utca (ma Szent István király út) elején. Az épület alapkövét 1757. jún. 13-án rakták le, és 1764. aug. 15-én adták át rendeltetésének. 

 

A nagyszeminárium abban az időben egyemeletes, barokk stílusú, L alakú épület volt, hosszabbik szárnya a mai Szentháromság térre, rövidebb szárnya a Nagy utcára (ma Szent István király út) nézett. Az épület első bővítése idején,1807-ben Kollonich László érsek (1787-1817) húzatta fel a második emeletet. Klobusiczky Péter érsek (1822-1843) építtette a Hunyadi utcai egyemeletes, klasszicista stílusú szárnyat. Az épületegyüttes Hunyadi utcai egyemeletes szárnyába, amelyet a főépületnél előbb alakítottak át, 1972 novemberében költözött be a zeneiskola.

 

Kapcsolat

6300 Kalocsa Hunyadi János utca 5

www.kalocsaiertektar.hu
Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
A Kiskőrös - Kalocsa vasúti szárnyvonal 1882. dec. 5-én nyílt meg. 

Kalocsa

Tompai Szent Anna Templom, Rédl kastély és park - image description
A Tompai Szent Anna templom, valamint a Rédl kastély és park felvirágoztatása báró Rédl Béla nevéhez köthető, aki miután 1851-ben megörökölte a birtokot, kastélyát átépíttette és oldalszárnyakkal bővíttette, Gerster Károly és Kauser Lipót építészek tervei alapján. 

Tompa

A kécskei gyülekezet a megalakulásától, amit az 1600-as évek elejére tesznek, egészen 1779-ig egy magánházhoz hasonló roskadozó templomban gyűlt össze. 1778-ban Molnár Gergely foglalja el a lelkipásztori állást, és azonnal megkezdi az előkészítő munkálatokat egy új templom építésére. 1779. április 13-án volt az alapkőletétel.

Tiszakécske

Szentháromságtér a Szentháromság-szoborral - image description
Baja egyedülálló és gyönyörű főtere három oldaláról zárt tér, melynek egyik oldala a szabad vízfelületre tekint. A Szentháromság tér sajátossága, hogy lóhereformát kialakítva keresztezik az utak. 

Baja

A Hunyadi u.-i szárny 1869-ben, Haynald Lajos érsek adományából épült, tetején a csillagvizsgáló 1877-ben. Az udvari szárnyat 1886-ban, a Szent István király úti szárnyat 1904-1905-ben építették, földszintjének megnyitása 1980-1984 között történt.

Kalocsa

Szalkszentmárton faluközpont - image description
Szalkszentmárton központjában az épületek környezetükkel együtt védett műemlékek. Az épületekkel körbefogott központot képező tér a felújításokkal, újjáépítésekkel megőrizte évszázados hangulatát, stílusjegyeit. 

Szalkszentmárton

A XVIII. század közepéig a református templom mögött (a mai tűzoltósági épület helyén) állt a Helység Ház.   

Szabadszállás

Sárgamajor - image description
A Sárgamajor a múlt azon, ma már kevésbé ismert szegmenseit is őrzi, mely egykoron meghatározta az alföldi ember életmódját és mindennapi életét. 

Pálmonostora

chevron right

Hírek

chevron left

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO