Dulity Tibor Képtár

„Jelek maradnak általad, utánad… vannak még üzeneteid az embereknek.”

Dulity Tibor Képtár

Bácsalmás - Bácsalmási járás

„Jelek maradnak általad, utánad… vannak még üzeneteid az embereknek.”

A Dulity Tibor Képtár megnyitására 2004. április 30—án ünnepélyes keretek között került sor. A képzőművészeti gyűjteményt, amely 93 darab festményből és 32 darab szoborból, kisplasztikából áll, Dulity Tibor festőművész, Bácsalmás szülötte ajándékozta a városnak. Bácsalmás Város Önkormányzata vállalta, hogy a gyűjteményt egyben tartja és állandó kiállításon mutatja be a városi könyvtár épületének emeleti termeiben. Felügyeletét, kezelését a Vörösmarty Mihály Városi Könyvtár látja el (Bácsalmás, Hősök tere 10.).

Dulity Tibor festőművész (1935-2005)

Bácsalmáson született, itt élte "szegényen is boldog" gyermek- és ifjúkorát. Népművelőként kezdte pályáját, a Művelődési Ház színjátszó- és rajzszakkörét vezetette, majd az intézmény igazgatója lett. 1959-től népművelő Helvécián, 1966-tól a MEDOSZ megyei bizottságának munkatársa. Felsőfokú tanulmányait követően 1977-től a Szakszervezetek Megyei Tanácsa főmunkatársa. Hittel és szeretettel végzett munkája mellett az Amatőr Képzőművészek Tanácsa elnöke, majd a Szabad Képző- és Iparművészek Szövetségének országos, illetve megyei művészeti vezetője, valamint a Bácsalmás Baráti Köre Egyesület alapító tagja volt. 1993-tól dr. Benkő Évával közösen vezette a fülöpjakabi tájképfestő alkotótábort. Az első önálló bemutatkozása óta száznál több kiállítása volt hazánkban és külföldön. Alkotásait számos közintézmény és magángyűjtő őrzi. 2004-ben munkássága legfontosabb állomásait reprezentáló közel másfél száz alkotását adományozta városunknak, amelyből a Dulity Tibor Képtár létesült.

1984-85. SZOT Művészeti Ösztöndíj

1988. ”Kiváló Népművelő” kitüntetés

1990. Bácsalmás Város Művészeti díj

2002. Kiskunfélegyháza Művészeti díj

2005. Bácsalmás Város Díszpolgára (posztumusz)

2005. Bács-Kiskun megye Művészeti díja (posztumusz)

 

Több Kevesebb chevron down

Ajánlataink

Hírek

chevron left

Bácsalmás

2025. 12. 05.

Találkozott a bácsalmási és a sváb-sarki fi200 klub

Különleges találkozón gyűlt össze kedden mintegy félszáz vállalkozó, termelő, civil és önkormányzati szereplő Nemesnádudvaron, ahol a fi200 klub bácsalmási csoportja a Sváb-sarok közösségével épített kapcsolatot. A rendezvény célja a két térség együttműködésének erősítése és a közösségi gazdaságfejlesztés új lehetőségeinek feltárása volt.

2025. 12. 05.

[ Bácsalmás ]

down arrow
het résztvevő nemzeti színű szalagot vágnak egy épület előtt

Bácsalmás

2025. 11. 14.

Bölcsődét (is) adtak át Bácsalmáson

Bácsalmáson négy jelentős fejlesztés zárult le a TOP Plusz támogatásával: új, 56 férőhelyes bölcsőde épült, közösségi teret alakítottak ki a belvárosban, több belterületi utca újult meg, és befejeződött a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése.

2025. 11. 14.

[ Bácsalmás ]

down arrow
körben elhelyezett asztaloknál emberek beszélgetnek

Bácsalmás

2025. 11. 12.

Fi200 klub: tovább bővült a bácsalmási csoport

Bácsalmáson tartották a fi200 klub legutóbbi találkozóját, ahol négy új tag csatlakozott a közösséghez – a kezdeményezés pedig alig fél év alatt túlnőtte a vármegyehatárokat, egyre több vállalkozót és kistermelőt vonzva a térségen kívülről is.

2025. 11. 12.

[ Bácsalmás ]

down arrow
bács-kiskun vármegyei vezető politikusok széles nemzeti színű szalagdarabokat tartanak

Bácsalmás

2025. 10. 27.

Átadták Bugac megújult művelődési központját

A nemzeti ünnephez kapcsolódva adták át Bugacon a teljesen megújult Mendel Gáspár Közösségi Színteret, amelynek korszerűsítését TOP Plusz vissza nem térítendő támogatás tette lehetővé. A fejlesztés nemcsak energetikai megújulást hozott, hanem a közösségi élet színterének hosszú távú fennmaradását is biztosítja.

2025. 10. 27.

[ Bácsalmás ]

down arrow
chevron right

Kapcsolódó eseményeink

Kapcsolódó útvonal ajánlataink

chevron left
event card

Dicső természet - múltunkban a jelenünk

arrow
  Petőfi Alföldjének tengesík vidéke, számos csodát, látnivalót rejteget. Sétautak, túraútvonalak, kerékpáros, vagy akár lovas lehetőségek teszik élményszerűvé a kikapcsolódást. A  településeken több magánszállás biztosít lehetőséget a kényelmes, komfortos elhelyezkedésre.  1. „A szikes tó meséi” - Bácsalmási Sóstó túra madár- és bivalylesselHelyszín: Bácsalmási SóstóGPS Google Maps: 46.096661, 19.331747A tevékenység típusa: Természeti ismeretFelső-Bácska legjobb állapotban megmaradt szikes tava, a Bácsalmási Sóstó bejárására és megismerésére nyílik lehetőség. A program egy komplex környezet- és természettudatos, valamint kulturális szemléletformáló élményfüzér része, amely Bácsalmás és környéki értékeket ment és mutat be interaktív módon a Felső-Bácska – Homokhát Natúrpark égisze alatt. 2.„Bivalyszafari” – a természet és az állatok gyógyító erejeHelyszín: Bácskai Bivalyos BirtokA tevékenység típusa: Hagyományok éltetése; Kulturális ismeret; Természeti ismeret; Gazdasági ismeret; Gasztronómiai ismeret; KörnyezetvédelemA Bácskai Bivalyos Birtok célja a falusi élet, a hagyományos gazdálkodási mód megismertetése, a lelki egyensúly helyreállítása érdekében a természet és az állatok gyógyító ereje által. A Birtok olyan tájgazdálkodásba kezdett  évekkel ezelőtt, ami mára egy páratlan szépségű és természeti értékkel bíró tájat eredményezett a mezőgazdasági kultúrsivatagban. 3.Skanzen - Különböző korok lakókörnyezetének bemutatásaHelyszín: Jánoshalma, SkanzenA tevékenység típusa: hagyomány éltetés; kulturális ismeret; természeti ismeret; gazdasági ismeret; gasztronómiai ismeretA Felső-bácskai Fiatal Művészekért Kulturális Alapítvány által létrehozott, és 2017-ben átadott skanzen, különböző korok lakókörnyezetének és építészeti stílusának bemutatására hivatott.- honfoglalás kora - jurta, gödörház, életfa- középkor - vert és paticsfalú ház, galambdúc, fűszernövény-kert- jánoshalmi parasztporta - kecskelábas ház, góré, istálló- erdélyi faházMindezek korhű berendezéssel, lakható, használható állapotban. Minden korszakban a népi építészet elemeit használták. Bemutatva azt, hogy egyszerű eszközökkel, a környezetben is található természetes anyagokból is lehet lakhelyet létrehozni. A paraszti társadalom tagjai minden korban törekedtek arra, hogy saját kezük munkáját felhasználva teremtsenek életteret.
chevron right

Értékeink

chevron left
A Gyapjas Gyűszűvirág termőhelye természetvédelmi terület, mely a Sóstóval együtt Bácsalmás egyik jelentős természeti értéke. 

Bácsalmás

A Bácsalmási Kékfestő Műhelyt a Felvidékről a Bácskába települt, majd Bácsalmásra költözött Skorutyák család alapította még 1879-ben, mely azóta is töretlenül fennáll és működik. Igazi ritkaság, hiszen alapítása óta száll apáról fiúra. 

Bácsalmás

A festő Bácsalmáson született, itt élte „szegényen is boldog” gyermek- és ifjúkorát. Népművelőként kezdte pályáját, a Művelődési Ház színjátszó- és rajzszakkörét vezette, majd az intézmény igazgatója lett. 

Bácsalmás

A bácsalmási zsidóság első jelenlétéről az 1750-es, a folyamatos itt létükről az 1780-as évektől állnak rendelkezésre adatok. A településen található zsidó temető kulturális és helytörténeti értékét tekintve is kiemelkedő jelentőségű. 

Bácsalmás

chevron right
Design by WEBORIGO