Csólyospálos Római Katolikus Templom

"Jézus Szíve" Római Katolikus Templom

Csólyospálos Római Katolikus Templom

Csólyospálos - Kiskunmajsai járás

"Jézus Szíve" Római Katolikus Templom

A templomépítés ötlete először 1926-ban került napirendre.1937-ben Rétei Gyula plébános irányításával új lendületet vett a templomépítés ügye. Megindult a gyűjtés, valamint a templomépítő bizottság 2000 pengő segélyt kért a félegyházi Képviselő-testülettől, amelyet meg is kapott. A templom végül a Veszelka Mihályné által adományozott területen épült fel. A terveket Fábián Gáspár budapesti műépítész készítette. Rétei Gyula, Tóth László kiskunhalasi építészt bízta meg a munkával, aki 18000 pengőért vállalta a kivitelezést. Az épület alapja terméskőből készült, amelyet helyi gazdák ajánlottak fel. Az elkészült templomot 1939. június 12-én benedikálták. Vedres Béla szentelte fel Jézus Szíve tiszteletére.

Kapcsolat

6135 Csólyospálos Kossuth Lajos utca 79

https://miserend.hu/templom/1318
Több Kevesebb chevron down

Ajánlataink

Hírek

chevron left

Csólyospálos

2025. 06. 04.

Csólyospálos Község csapadékvíz gazdálkodásának és kerékpáros közlekedésének fejlesztése - projektzárás

Csólyospálos Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Csólyospálos Község csapadékvíz gazdálkodásának és kerékpáros közlekedésének fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00028). A projekt keretében 148,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból megújultak a település közterületei.

2025. 06. 04.

[ Csólyospálos ]

down arrow

Csólyospálos

2025. 04. 22.

Befejeződött a kerékpárút építése Csólyospáloson

A második szakasz befejeztével az Európai Unió támogatásával megépült, immár 2 km-es bicikliút teszi biztonságossá a közlekedést a Csólyospáloson lakók és áthaladók számára. VIDEÓ

2025. 04. 22.

[ Csólyospálos ]

down arrow

Csólyospálos

2024. 11. 18.

Csólyospálos Község csapadékvíz gazdálkodásának és kerékpáros közlekedésének fejlesztése - projektindítás

Csólyospálos Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Csólyospálos Község csapadékvíz gazdálkodásának és kerékpáros közlekedésének fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00028). A projekt keretében 148,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 11. 18.

[ Csólyospálos ]

down arrow

Csólyospálos

2024. 06. 28.

Csólyospáloson ülésezett a vármegyei közgyűlés

Főként az internetes csalások számának emelkedésének tudható be, hogy 2023-ban csaknem 7 százalékkal több bűncselekmény miatt indult nyomozás Bács-Kiskunban mint 2022-ben – hangzott el a vármegyei közgyűlés Csólyospáloson tartott ülésén, ahol átadták a Bács-Kiskun bora verseny díjait is. 

2024. 06. 28.

[ Csólyospálos ]

down arrow
chevron right

Kapcsolódó eseményeink

Design by WEBORIGO