Vajdaság

Déli szomszédunk közelségénél fogva, valamint a jelentős számú magyar ajkú lakosai miatt is egy egyik legfontosabb partnerünk.

Vajdaság

Déli szomszédunk közelségénél fogva, valamint a jelentős számú magyar ajkú lakosai miatt is egy egyik legfontosabb partnerünk.

Vajdaság Autonóm Tartományi Képviselőházzal 2007 végén újítottuk meg együttműködési megállapodásunkat.
Az együttműködés fontos területe az Interreg–IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló projektek támogatása, amelynek célja a határ menti régió összehangolt fejlesztése szoros gazdasági együttműködéssel, a természeti és kulturális erőforrások fenntartható használatával.
Számos közös kezdeményezést tudhatunk magunk mögött, úgy mint a Duna Borút vagy az egészségturizmus fejlesztése.

Duna Borút

A Duna Borút létrehozatala és pozicionálása turisztikai és kulturális márkaként a határmenti régióban című, HUSRB/1602/31/0209 azonosító számú projekt célja olyan közös, fenntartható turisztikai termék létrehozása volt, ami kombinálja a borturizmust, a márkaépítést, a marketinget és a Bács-Kiskun vármegyei, valamint a vajdasági borászok népszerűsítését. Célunk volt egy olyan, a határon átnyúló új tematikus borturisztikai útvonal létrehozása, amely segíti a minőségi és újgenerációs borturizmus megvalósítását. 
A projektben a Vármegyei Önkormányzat, mint vezető, valamint a Duna Borrégió Borút Egyesület, a Pokrajinski sekretarijat za kulturu, javno informisanje I odnose sa verskim zajednicama, az Opština Sremski Karlovci és az Udruženje Fruškogorski klaster vinogradara i vinara “Alma Mons” Sremski Karlovci vett részt.
A projektben megvalósult a borászatok számára 10 alkalmas marketingképzés, szakmai konferencia, két alkalommal szakújságíróknak mutatták be a térséget, továbbá a régió borai jelen voltak Magyarország legnagyobb turisztikai rendezvényén, az Utazás Kiállításon, valamint a szegedi és a kecskeméti borfesztiválokon is.
2019-ben a Duna Borút bevezetésére elkészült a „Duna borút létrehozatala és pozicionálása turisztikai és kulturális márkaként a határ-menti régióban” címmel egy közös fejlesztési marketing stratégia.
Szintén a projekt részeként formálódott a Bács-Kiskun Megyei Bormustra, amely immár a térség legjobb borait kívánja bemutatni exkluzív körülmények között.
2019 novemberében készült el a Duna Borút borászatait bemutató kötet, illetve a témában forgatott promóciós kisfilm is.
A filmet itt tekintheti meg:
www.youtube.com/watch?v=bbf0uBeXshQ
A kötet, illetve az abban szereplő borturisztikai térkép, valamint útlevél segítségével a borkedvelők felfedezhetik a Duna Borutat. A borászatok kaptak egy-egy pecsétet is, amelynek helye a borútlevél hátoldalán található. A térképet mind a magyar mind pedig a szerb fél visszajelzései alapján, a nagy érdeklődésre való tekintettel, 2020-ban 10.000 példányszámmal utánnyomtuk. 

Egészségturizmus

2020 decemberében zárult az „Egészségturizmus – jó turizmus: az egészség- és balneoturizmus közös fejlesztése a HU-SRB Határon Átnyúló Régióban” című pályázatunk. 
A projekt fő célja Bács-Kiskun vármegye és a Vajdaság egészségturisztikai lehetőségeinek feltérképezése, fejlesztése volt, illetve azok megismertetése a potenciális turistákkal annak érdekében, hogy minél több gyógyulni és pihenni vágyó vendég érkezzen a régióba. 
A projekt keretében elkészült a szektor célcsoport elemzése, a térség egészségturisztikai koncepciója, fejlesztési stratégiája és marketing terve, valamint a Kiskunhalasi Csipke Életmód – Orvosi, Rekreációs Gyógyszálló előzetes megvalósíthatósági tanulmánya, tervezési programja és a vázlatterve. Kétnyelvű (magyar, szerb) honlapot, Instagram oldalt indítottunk és számos sajtótermék született.  Elkészült továbbá egy háromnyelvű (magyar, angol, szerb), keményfedeles egészségturisztikai könyv és két imázsfilm is.
A filmeket Youtube csatornánkon tekintheti meg:
www.youtube.com/watch?v=cDF1OTzJUTk
www.youtube.com/watch?v=IU_hqZziT9Y
Több tanulmányúton vettünk részt, ahol a nemzetközi jó gyakorlatokat tekintettük meg, valamint nemzetközi kiállításokon mutattuk be Bács-Kiskun és Vajdaság egészségturisztikai termékeit, továbbá vendégül láttuk a hazai szaksajtó munkatársait látnivalóink bemutatása érdekében. A program szakmai része egy egészségturisztikai konferenciával zárult. A projekt az elkövetkezendő évek Bács-Kiskun megyei egészségturisztikai fejlődésének, fejlesztéseinek alapja lehet.

Vajdaság Autonóm Tartomány hivatalos honlapja itt érhető el:
www.vojvodina.gov.rs

Kapcsolat

Hírek

chevron left

Csikéria

2025. 12. 23.

belterületi útfejlesztés Csikérián - projektzárás

Csikéria Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Csikérián” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00021). A projekt keretében 44,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy új utca kiépítése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Csikéria ]

down arrow

Kunbaracs

2025. 12. 23.

Épületenergetikai fejlesztés Kunbaracs településen - projektzárás

Kunbaracs Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Épületenergetikai fejlesztés Kunbaracs településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00001). A projekt keretében 93,01 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a művelődési ház épületének energetikai fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Kunbaracs ]

down arrow

Nemesnádudvar

2025. 12. 23.

Nemesnádudvar belterületi csapadékvíz-elvezetés rendezése - projektzárás

Nemesnádudvar Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Nemesnádudvar belterületi csapadékvíz-elvezetés rendezése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00013). A projekt keretében 150,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a meglévő csapadékvíz hálózat fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Nemesnádudvar ]

down arrow

Apostag

2025. 12. 23.

Apostag csapadékvíz gazdálkodásának és közterületeinek fejlesztése - projektzárás

Apostag Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Apostag csapadékvíz gazdálkodásának és közterületeinek fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00027). A projekt keretében 92,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közterületeinek fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Apostag ]

down arrow

Fülöpjakab

2025. 12. 18.

Szombat esti ház - projektzárás

Fülöpjakab Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Szombat esti ház” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 156,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy modern közösségi ház jött létre.

2025. 12. 18.

[ Fülöpjakab ]

down arrow

2025. 12. 15.

Vármegyei Felzárkózási Fórum: a cél a közszolgáltatások fejlesztése

Harmadik alkalommal ülésezett múlt pénteken a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum, amely a „Bács-Kiskun, jó itt lenni!” című, az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt egyik kiemelt együttműködési fóruma. Az ülést Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke vezette.

2025. 12. 15.

down arrow

2025. 12. 15.

TOP Plusz: átadták a megújult közösségi házat és az új sportöltözőt Vaskúton

Ünnepélyes keretek között adták át Vaskúton a „Közösségi ház felújítása és sportöltöző építése Vaskúton” című projekt keretében megvalósult fejlesztéseket. A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében, európai uniós támogatással valósult meg, összesen 229,6 millió forint vissza nem térítendő forrás felhasználásával.

2025. 12. 15.

down arrow

2025. 12. 13.

Négy új értékkel gyarapodott a Bács-Kiskun Vármegyei Értéktár

Kedden ülésezett a Bács-Kiskun Vármegyei Értéktár Bizottság, amely újabb négy különleges érték felvételéről döntött. Ezzel már 353-ra emelkedett a megyei értékek száma. 

2025. 12. 13.

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO