Értékőrzők Bács-Kiskunban

A Bács-Kiskun vármegye nemzeti értékei ifjúsági veltélkedőn egy osztálykirándulás a fődíj!

Értékőrzők Bács-Kiskunban

A Bács-Kiskun vármegye nemzeti értékei ifjúsági veltélkedőn egy osztálykirándulás a fődíj!

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata meghirdeti az „Értékőrzők Bács-Kiskunban” versenyt, amely remek lehetőséget kínál a vármegye felső tagozatos és középiskolás diákcsapatainak, hogy megmérettessék magukat és bemutassák tehetségüket.

A vetélkedő célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a nemzeti értékek és hungarikumok iránt, miközben hozzájárul a települési és vármegyei értéktárak gazdagításához, valamint új értékőrzők felfedezéséhez. A legtehetségesebb csapatok bejutnak a vármegyei döntőbe, ahol értékes nyeremények és felejthetetlen élmények várnak rájuk!


A verseny két kategóriában zajlik:

1. kategória: általános iskola felső tagozat (5-8. osztály)
2. kategória: középiskola (9-12. osztály)


A három fordulóból álló megmérettetés során 4-8 fős csapatok bizonyíthatják tudásukat és kreativitásukat. Az első fordulóban a résztvevők kvízkérdéseken keresztül mutathatják meg ismereteiket a vármegyei értékekről. A második fordulóban javaslatot kell tenniük egy, Bács-Kiskun vármegyéhez kötődő érték települési értéktárba történő felvételére, melyet kreatív módon kell bemutatniuk a csapatoknak (pl.: kisfilm, prezentáció, plakát, rajz). A legjobb csapatok a vármegyei döntőn személyesen mérkőzhetnek meg, ahol az élő verseny kihívásaival találkoznak.

 

A versenyre való jelentkezés 2024. december 13-ig lehetséges az oldal jobb oldalán letölthető jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével a rohoska.dominika@bacskiskun.hu e-mail címre.

A részvétel díjmentes.

A döntőbe jutó csapatokra fantasztikus nyeremények várnak, és a kategóriák győztesei egy izgalmas, élményekkel teli osztálykirándulást nyerhetnek!

 

A versennyel kapcsolatos további információk a lap jobb oldalán letölthető versenyfelhívásban és a versenyszabályzatban érhetőek el, vagy Rohoska Dominikától kérhetőek a rohoska.dominika@bacskiskun.hu e-mail címen, illetve a +36 30 141 0562 -s telefonszámon.

 

 

 

Több Kevesebb chevron down

Találatok száma: 972 db

47 722 085 510

Folyamatban Ft
money icon

215

Folyamatban DB
database icon

74 637 812 969

Lezárt Ft
money icon

757

Lezárt DB
database icon
Fejlesztéseink
Település(ek)
Forrás
Program
Indítás
Zárás
Támogatási arány
Támogatási összeg
Státusz

subsidy rate %
0.00
 status icon

0.00
Kerekegyháza
ERFA
TOP_Plusz
2025.05.01.
2027.03.15.
subsidy rate 100%
650 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK1-2024-00016
2025.05.01.
2027.03.15.
650 000 000 Ft
Kiskunfélegyháza
ERFA
TOP_Plusz
2025.05.01.
2027.09.30.
subsidy rate 100%
180 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK1-2024-00008
2025.05.01.
2027.09.30.
180 000 000 Ft
Kiskunmajsa
ERFA
TOP_Plusz
2025.05.01.
2027.03.15.
subsidy rate 100%
416 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK1-2024-00017
2025.05.01.
2027.03.15.
416 000 000 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00043
Fülöpszállás
ERFA
TOP_Plusz
2024.03.06.
2027.06.30.
subsidy rate 100%
290 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00043
2024.03.06.
2027.06.30.
290 000 000 Ft
Helvécia
ERFA
TOP_Plusz
2025.05.01.
2027.06.01.
subsidy rate 100%
566 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.3.3-23-BK1-2024-00009
2025.05.01.
2027.06.01.
566 000 000 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00059
Izsák
ERFA
TOP_Plusz
2023.11.01.
2027.08.31.
subsidy rate 100%
420 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2023-00059
2023.11.01.
2027.08.31.
420 000 000 Ft
Szabadszállás
ERFA
TOP_Plusz
2024.01.01.
2026.12.31.
subsidy rate 100%
277 750 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BK1-2023-00021
2024.01.01.
2026.12.31.
277 750 000 Ft
Szentkirály
ERFA
TOP_Plusz
2026.05.01.
2029.03.23.
subsidy rate 100%
180 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.3.1-21-BK1-2025-00036
kommunikáció
2026.05.01.
2029.03.23.
180 000 000 Ft
Kunbaja
ERFA
TOP_Plusz
2025.09.01.
2026.09.30.
subsidy rate 100%
40 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-3.3.2-21-BK1-2023-00014
kommunikáció
2025.09.01.
2026.09.30.
40 000 000 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2025-00069
Dávod
ERFA
TOP_Plusz
2026.06.30.
2029.04.30.
subsidy rate 100%
102 139 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2025-00069
kommunikáció
2026.06.30.
2029.04.30.
102 139 000 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2025-00076
Bátya
ERFA
TOP_Plusz
2026.07.01.
2029.03.31.
subsidy rate 100%
100 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2025-00076
kommunikáció
2026.07.01.
2029.03.31.
100 000 000 Ft
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2025-00075
Kiskunhalas
ERFA
TOP_Plusz
2026.06.30.
2029.04.30.
subsidy rate 100%
600 000 000 Ft
folyamatban status icon
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2025-00075
kommunikáció
2026.06.30.
2029.04.30.
600 000 000 Ft

Filmajánló

chevron left
A képen egy zacskó kalocsai paprikát tart valaki a kezében.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Kalocsa

Egy kis üveges Erős Pista van a fotón.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Borba zárt napfény - image description
A kisfilm a borok világába kalauzolja el a nézőit, a vármegyei borászatok bemutatásával.

Mathiász János látható a képen.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

A képen a kecskeméti városháza épülete látható.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Kecskemét

Meseföld - Csonka torony - image description
Csengőd település keletkezésének legendája elevenedik meg a mesében.

A képen egy kis liba látható.
Kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye hungarikumait és értékeit a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő összeállításokhoz egy-egy kvíz is készült, amelyek oktatási célra is alkalmazhatók.

Kiskunfélegyháza

Bács-Kiskun, a mi megyénk - image description
Egy megye, mely színültig van ízzel, látnivalóval, élménnyel, igazi különlegességekkel és páratlan életérzéssel. 

chevron right

Könyveink

chevron left
KLÍMAKÓDEX I. - image description
Egyéni cselekvési lehetőségek

TOP-tarisznya - image description
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a 2014-2020-as időszakra vonatkozóan elkötelezte magát amellett és mindent megtesz annak érdekében, hogy mindaz, ami számunkra olyannyira fontos bővüljön és fejlődjön.

Épülő Bács-Kiskun 1. - image description
Bács-Kiskun megye a 2014-2020-as időszakra vonatkozóan elkötelezte magát amellett, hogy egy megújulásra képes, fenntartható gazdasági és társadalmi környezetet és versenyképes, vonzó térséget hozzon létre. Az elképzelés megvalósításához eszközt a megyei önkormányzat által koordinált Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Bács-Kiskun megyében felhasználható 63 milliárd forintja biztosít.

Meseföld 1. - image description
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat első mesekönyve

Értéktár 3. kötet - image description
A 2019 óta bővült értéktár elemei - bővítése folyamatban.

Borba zárt napfény - image description
A Duna Borút projekt keretében készült el ez a borturisztikai kiadvány és térkép, amely bemutatja a megyei és határon túli borászatokat

KLÍMAKÓDEX II. - image description
A tudatos településfejlesztés

Petőfivel utazom - image description
Barangolj a költővel Bács-Kiskunban

chevron right

Turisztika

chevron left
Alig száz kilométerre Budapesttől, a kunsági puszta és a kalocsai Sárköz határán Bakodpuszta várja a természetes környezet rajongóit.

Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő - image description
Kellemes kikapcsolódás

Kiskőrös

chevron right

Értékeink

chevron left
A dunapataji polgári iskola, ének-zenei iskola, ma általános iskola - image description
Dunapataj közlekedési csomópontjában, az 51-es út, az Ordasi út és a Vasút utca kereszteződésében impozáns épület hívja föl magára a figyelmet. A kitüntetett helyre épített iskolaépület egykor nemcsak Dunapataj, hanem a szűkebb környék (Ordas, Harta községekkel) oktatási központja is volt.

Dunapataj

Huszka József néprajzkutató, a történelmi Magyarország egész területére kiterjedő gyűjtő munkája - image description
Huszka József tanár, néprajzkutató 1854. november 20-án született Kiskunfélegyházán. A gimnáziumot Szegeden, Félegyházán és Szarvason végezte, 1873 szeptemberében érettségizett. Az Országos Mintarajztanodában 1876. július 30-án szerezte meg rajztanári képesítését. 

Kiskunfélegyháza

Bácsalmási Gyapjas Gyűszűvirág Termőhelye - image description
A Gyapjas Gyűszűvirág termőhelye természetvédelmi terület, mely a Sóstóval együtt Bácsalmás egyik jelentős természeti értéke. 

Bácsalmás

Osztó- vagy Rózsa-sziget - image description
A két elnevezés tulajdonképpen egy szigetre vonatkozik. A mai Osztó-sziget és a Rózsa-sziget korábban együtt képezte azt a bizonyos Oboda-, vagy Obada-szigetet, amit a Tass jelenlegi közigazgatási területén elhelyezkedő Szántó településre vonatkozó Szent István-i alapítólevél is említ. 

Tass

Izsáki Házitészta - image description
A házitészta-készítés minden izsáki családban hagyomány volt évszázadokon át. Az idősebb korosztály még ma is vállalkozik a nem is annyira könnyű munkára, ám a többség már inkább vásárolja a tésztaféleségeket. 

Izsák

A középkori Kiskőrös legelső feltételezhető említése 1396-ból származik, Kurus possessio, tehát település Fejér vármegye Dunán inneni felében, a későbbi Solti-székben.

Kiskőrös

A dunapataji pacalpörkölt-főzés hagyománya - image description
A dunapataji pacalfőzés gyökerei a XX. század első évtizedeire vezethetők vissza. Ekkor a lakodalmakban az ágyvitelnél segítőket vendégelték meg pacallal. (Ebben kockázott marhahús is volt akkoriban.) 

Dunapataj

Izsáki Arany sárfehér bor és pezsgő - image description
Izsákon a borkészítésnek több évszázados hagyományai vannak. A helyi fajtából, a Sárfehérből már a megjelenésekor is főleg bort készítettek, mivel íze kellemesen aromás, s értékes savai miatt tartós. 

Izsák

chevron right
Design by WEBORIGO