Vajas-sétány és házaspárok útja

Dusnok a Duna-Tisza közében a Kiskunság déli részéhez tartozó település. Környéke jellegzetes folyó menti táj, felszínét a Duna, a Vajas és az Őrjeg vizei alakították ki.

Vajas-sétány és házaspárok útja

Dusnok a Duna-Tisza közében a Kiskunság déli részéhez tartozó település. Környéke jellegzetes folyó menti táj, felszínét a Duna, a Vajas és az Őrjeg vizei alakították ki.

A települést körül öleli a Vajas nevű csatorna, mely folyásának a mentén egy sétány került kialakításra. A sétány a Sárköz I. főcsatorna mentén található. A sétány páratlan szépségű, helyszíne felüdülést és kikapcsolódási lehetőséget nyújt az itt élőknek, valamint az idelátogatóknak egyaránt. A sétány a fizikai feltöltődés mellett lelki, mentális feltöltődést is nyújt a látogató számára, hiszen kialakításra került a sétányon a Házaspárok útja. 

 

A Házaspárok útja Tillman Beller schönstatti atya és a magyar schönstatti családok ötlete nyomán készült el először Óbudaváron, a mozgalom központjában. Azóta az eredeti ötletek alapján az ország több településén is megépítették, köztük Bács-Kiskun vármegyében is. A dusnoki Házaspárok útjának különlegességét a folyó-parti természeti táj adja, amelyet nemcsak gyalog, hanem évszaktól függően biciklivel, vízi járművekkel (csónakkal, kenuval, sup-pal), jó időben úszva, de télen néha jégkorcsolyával is végig járhatjuk. 

 

Ezen kívül Dusnokon az országban egyedülálló módon a Magyar Zarándokút hálózatba is csatlakozik az út. Az 1,3 km hosszú út a Schönstatt Családmozgalom megalapításának 100. évfordulójára készült el. Az itt elhelyezett 15 stáció is - miként az eredeti – a házasság fontos eseményeit, feladatait, nehézségeit és korszakait jeleníti meg. Az állomásokon látható képek, szentírás idézetek és feladatok ösztönzést adnak arra, hogy a házaspárok elgondolkodjanak életük egyes mérföldkövein és beszélgessenek azokról egymással.

 

Az itt elhelyezett 15 táblakép egy dusnoki művész, Gulyás Éva tűzzománc alkotásai, melyek az eredetiek alapján készültek Hodován Péter és Margit koordinálásával, akiknek köszönhetjük az utat.

Kapcsolat

6353 Dusnok

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Veránka-sziget - image description
Veránka nem csak országos, hanem nemzetközi hírű településrésze Érsekcsanádnak. 

Érsekcsanád

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Tőserdő, valamint a szikrai Holt-Tisza természeti értékei - image description
A Tőserdő, Lakitelek Nagyközség üdülőterülete és legfőbb természeti egysége. Területe egybeolvad a Kiskunsági Nemzeti Parkkal, mely a legkisebb és talán legszebb tájegysége. 

Lakitelek

Tiszaalpári Holt-Tisza és az Alpári-rét - image description
A terület országos természetvédelmi oltalom alatt áll, a Kiskunsági Nemzeti Park Szikra és az Alpári-rét területegységének része. Ez a táj őrizte meg leginkább azokat a tájképi és természeti értékeket, amelyek a Tisza mentét a szabályozás előtt jellemezték.

Tiszaalpár

Tartós szegfű tanösvény - image description
E ritka növény - bár hosszan virágzik - mégis a régi időkben kevesen tudtak létezéséről és csodálhatták meg szépségét. Jellemzői közé tartozik, hogy nyúlánk termetű, 20-50 cm magasra nő, hamvas szürke növény. 

Kiskunmajsa

Péteri-tó - image description
Az egykoron hatalmas területet felölelő szikes pusztaság e háborítatlan részén még fellelhetőek a különleges pusztai növény- és állatvilág egyedei. A Péteri-tó kialakulásának kezdete a pleisztocén koráig nyúlik vissza. 

Pálmonostora

Osztó- vagy Rózsa-sziget - image description
A két elnevezés tulajdonképpen egy szigetre vonatkozik. A mai Osztó-sziget és a Rózsa-sziget korábban együtt képezte azt a bizonyos Oboda-, vagy Obada-szigetet, amit a Tass jelenlegi közigazgatási területén elhelyezkedő Szántó településre vonatkozó Szent István-i alapítólevél is említ. 

Tass

Móricgáti láp - image description
A jászszentlászlói helyi értéktárban is helyet kapott a Móricgáti láp, melynek 766,97 hektáros területének 2/3-a község területén található. 

Jászszentlászló

chevron right

Hírek

chevron left

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO