Sobri Kupa Nemzetközi Halfőző Verseny

Farkas „Sobri” József (1925-2005) úgy vélte: a szegedi és bajai halászlé híres, a nagybaracskai pedig jó. Már csak ezt megerősítve is tovább kell élnie a Sobri Kupa Nemzetközi Halfőző Versenynek.

Sobri Kupa Nemzetközi Halfőző Verseny

Farkas „Sobri” József (1925-2005) úgy vélte: a szegedi és bajai halászlé híres, a nagybaracskai pedig jó. Már csak ezt megerősítve is tovább kell élnie a Sobri Kupa Nemzetközi Halfőző Versenynek.

Végvári József, a nagybaracskai művelődési ház igazgatója kezdeményezésére 1987-ben nyolc környékbeli település (Bátmonostor, Csátalja, Dávod, Gara, Hercegszántó, Nagybaracska, Szeremle, Vaskút) kapott meghívást, hogy összemérjék halfőző tudományukat. A verseny zsűrielnöke Farkas „Sobri” József, örökös halfőző bajnok és mester volt, akinek a község 1998-ban elsőként adományozott díszpolgári címet. A kezdeményezés hagyományt teremtett, ami azóta is folytatódik Nagybaracskán. A csodálatos természeti környezetben, a Ferenc-csatorna partján megrendezett verseny kulturális programokkal egybekötve mára nemzetközivé nőtte ki magát, rendszeres résztvevői a határon túl élő magyarok is, öregbítve a Dunai halászlé hírnevét. Elismeréssel szólt az ételek minőségéről 2001-ben az ír nagykövet, 2013-ban pedig az orosz nagykövet is. A versenyzők száma folyamatosan 80 és 100 fő között mozog. A hallé főzéséhez a rendezőség minden versenyzőnek egységesen 3 kg pontyot ad. (Más halat felhasználni tilos!) Az értékelés során a zsűri tagjai nem ismerik a hallé készítőjének nevét, csupán a jelzőszámot, melyet bejelentkezéskor kapnak meg zárt borítékban. A versenymunkát díszíteni, megjelölni nem szabad. Új elem a verseny kiírásában, hogy lehet indulni vegyes halételek kategóriában is: bármely halféléből készült étellel lehet nevezni. Az értékeléskor a hallé színét, megjelenését, küllemét, állagát, egyöntetűségét, a hallé illatát, ízét, zamatát, a halhús színét, megjelenését, valamint az összbenyomást veszik figyelembe. 

Kapcsolat

6527 Nagybaracska

http://www.nagybaracska.hu/SobriKupa
Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow
chevron right

Turisztika

chevron left
BÁCSKAI ÖKO-GASZTRO TÚRA AZ EUROVELO 13 KERÉKPÁROS ÚTVONAL MENTÉN - image description
A két napos körtúra alatt megismerhetjük a Bácsalmás környéki természeti és kulturális értékeket és megkóstolhatjuk a térség gasztronómiai finomságait.

Nagybaracska

chevron right
Design by WEBORIGO