Kodály Zoltán életműve

Doktori disszertációját a magyar népdal strófaszerkezetéről írta 1906-ban. Kisebb megszakításokkal 1905-től 1925-ig rendszeresen gyűjtött népdalokat, később szórványosabban, de legutoljára még 1950-ben is. Bartók Bélával 1906-tól dolgozott együtt a Felföldön, Erdélyben, a bukovinai székelyek között, illetve az ország más részein föltárva a magyar népzene archaikus rétegét. Népdalgyűjtő tevékenységével párhuzamosan bontakozott ki egyéni stílusú zeneszerzői munkássága, amely elsőrendűen magyar népzenei élményekben gyökerezett. 1925-től kiterjedt pedagógiai munkásságot is kifejtett az iskolai népdaltanítás és a zenei anyanyelv ápolása ügyében. Zenefolklorisztikai szemináriumot indított 1930-ban a budapesti tudományegyetemen, majd 1937 és 1940 között népzenei előadásokat tartott a Zeneművészeti Főiskolán. Kodály ismertebb művei közé tartozik a Háry János, a Székelyfonó, a Galántai táncok, a Psalmus Hungaricus, a Fölszállott a páva. Életének utolsó időszakában mint zeneszerzőt és pedagógust általános hazai és nemzetközi szakmai és társadalmi elismerés övezte. Több egyetem és akadémia tisztelte meg tagságával, köztük 1960-ban az oxfordi, 1964-ben a berlini Humboldt Egyetem díszdoktorává választotta. A Nemzetközi Népzenei Tanács elnöke, a Nemzetközi Zenepedagógiai Társulat díszelnöke, a Magyar Néprajzi Társaság fővédnöke volt. Háromszor kapott Kossuth-díjat: 1948-ban, 1952-ben és 1957-ben. Kodály Zoltán 1967. március 6-án hunyt el Budapesten.