Gyöngyösi Mátyás Helytörténeti Gyűjtemény

A korabeli tulajdoni lap szerint a Malom dűlőben e háznak, a mai Dózsa György utca 22. számúnak a telkét még szántóként 1899. december 23-án Majsa községtől Buki József vásárolta 200 koronáért. 

Gyöngyösi Mátyás Helytörténeti Gyűjtemény

A korabeli tulajdoni lap szerint a Malom dűlőben e háznak, a mai Dózsa György utca 22. számúnak a telkét még szántóként 1899. december 23-án Majsa községtől Buki József vásárolta 200 koronáért. 

A telket 1905-ben megvette tőle özv. Csontos Imréné Törteli Rozália. Halála után, leánya Csontos Rozália örökölte édesanyjától. Csontos Rozália idős Gyöngyösi Mátyás felesége volt, így a telek meglevő tanyájuk mellé 1909. április 17-én a Gyöngyösi család birtokába kerül. A lakóház az első világháború idején, 1916-18 táján épült, melyet a szülők halála után legidősebb fiuk, Gyöngyösi Lőrinc és felesége örökölt meg 1951-ben. Lőrinc egy év múlva elhunyt, a házat kártérítés nélkül állami tulajdonba vették. A család hasonló okból 1955-ben tanyáját is elveszítette. Az épület a magyar államtól 1993-ban került a kunszállási önkormányzat tulajdonába. Az évtizedek során különböző célokra használták, volt benne pártház, az iskola tanári szobája, elhelyeztek itt óvodai csoportot és községi könyvtárat is. Amikor a könyvtár új helyére költözött, felvetődött, hogy a honvédségi raktárépületből ide kellene áttelepíteni a falumúzeumot. A valamikori kétszobás Gyöngyösi-ház azóta megújulva, kissé átalakulva várja a látogatókat. Külső és belső sajátos jegyeivel – például nyitott tornáccal, tagolt oromzattal, faragott kapuval – egy XIX. század eleji módos falusi családi porta emlékét őrzi. A ház állandó helytörténeti- és néprajzi gyűjteménynek ad otthont. Mint ahogyan az épületben harmonikusan olvadnak egybe a régi és új elemek, úgy remélhetőleg az itt bemutatott tárgyak, tárgyi emlékek is hozzájárulnak gyermek és felnőtt számára a múlt teljesebb megismeréséhez. A múzeum parkjában székelykapu és „kunbaba” kőszobor áll.

Kapcsolat

6115 Kunszállás

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Az önkormányzat ezt a külterületi temetőt kegyeleti emlékhellyé nyilvánította. A temetőbe 1930-1965. között temettek. A környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.

Kisszállás

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Vadkerti-tó - image description
A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO