Dr. Bárth János: Kecel története és néprajza, keceli monográfia

„Kecel történetéről és néprajzáról ezt megelőzően nem jelent meg önálló, összefoglaló munka. A tudományos élet alig tudott valamit erről a homokos határú helységről. Talán a régészek körében tűnt legismerősebbnek a falu neve.”

 

Dr. Bárth János: Kecel története és néprajza, keceli monográfia

„Kecel történetéről és néprajzáról ezt megelőzően nem jelent meg önálló, összefoglaló munka. A tudományos élet alig tudott valamit erről a homokos határú helységről. Talán a régészek körében tűnt legismerősebbnek a falu neve.”

 

Az 1978. február 21-én tartott vb ülés határozatot hozott a monográfia megírásáról. A község tanácsi vezetői megbízták dr. Bárth Jánost, hogy vállalja el a monográfia szerkesztői tisztét, szervezze meg avatott kutatókból a szerzői munkaközösséget. Dr. Bárth János kidolgozta a kötet felépítésének tervét, koncepcióját, 32 főből álló szerzői munkaközösséget szervezett, ebből három fő keceli volt.

Az alapkutatások 1978 novemberében kezdődtek és 1979 végére fejeződtek be.

 

„A kötet tanulmányainak többsége 1980 végére, 1981 elejére készült el. 1981. május 22-én a Bács-Kiskun megyei TIT szervezet (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) és a Hazafias Népfront támogatásával tudományos tanácskozást rendeztek Kecelen a készülő monográfiával kapcsolatban. A tanácskozáson a magyar néprajz, a történettudomány és a nyelvtudomány jeles képviselői szinte egybehangzóan elismerő véleményüket fejtették ki a keceli kutatások eredményeiről.”  

 

A szerkesztés 1982-ben fejeződött be. Az év végén került a nyomdába a teljes anyag.

 

A Szegedi Nyomda igyekezete nyomán 1984-ben, Kecel újratelepítésének 250. évfordulóján az olvasók kézbe vehették a könyvet.

Kapcsolat

6237 Kecel

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Az önkormányzat ezt a külterületi temetőt kegyeleti emlékhellyé nyilvánította. A temetőbe 1930-1965. között temettek. A környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.

Kisszállás

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO