Bedő Istvánné vertcsipke-készítő munkássága

Bedő Istvánné vertcsipke-készítő 1948-ban Kecskeméten született. Fiatal korában szívesen foglalkozott a hímzések különböző technikájával és egyéb kézimunkák készítésével. Igyekezett a népi hímzések eredetét, szín és öltéstechnika világát tanulmányozni és alkalmazni. 

Bedő Istvánné vertcsipke-készítő munkássága

Bedő Istvánné vertcsipke-készítő 1948-ban Kecskeméten született. Fiatal korában szívesen foglalkozott a hímzések különböző technikájával és egyéb kézimunkák készítésével. Igyekezett a népi hímzések eredetét, szín és öltéstechnika világát tanulmányozni és alkalmazni. 

A kézimunkák „királynőjének” nevezett vert csipke készítéssel 50 éves korában ismerkedett meg, s szeretett bele. Miután a 3 alapverést megmutatták neki, teljesen önállóan, könyvekből tanulta meg ezt a lenyűgöző kézimunkát. A későbbiek folyamán a különböző alkotótáborokban fejlesztette tudását.  A Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesületnek 1998 óta tagja, melynek vert csipke táborait évek óta vezeti, 1999. óta pedig a Magyar Csipkekészítők Egyesületének oszlopos tagja. Az OIDFA Nemzetközi Csipke Világszövetség tagjaként részt vett a 2 évenként megrendezett világkiállításokon, Prágában, Athénben, Groningenben, Caenban és a japán Kobeban. Továbbá Kecskemét városát képviseli számos európai nemzetközi fesztiválon is. Tíz éve a Ward Mária Leánygimnázium és Kollégiumban adja át tudását a fiatal korosztálynak. Első önálló kiállítása 2010-ben volt a kecskeméti Katona József Színházban. Lényeges állomás volt munkásságában, hogy 2012-ben Kecskeméten megrendezte az I. Nemzetközi Vertcsipke Fesztivált hagyományteremtő céllal, melyet megtisztelt részvételével a Csipke Világszövetség elnöke, Louise Senécal asszony.  Kiemelkedő szakmai munkájáért 2013. augusztus 20-án megkapta „Az Év Kecskeméti Mestere” díjat, valamint a népi kultúra ápolásában kifejtett magas szintű tevékenységéért a Magyar Művészeti Akadémia „Zilahy”díját. Bedő Istvánné legfőbb célja, hogy minél szélesebb körben továbbadja az eddig megszerzett ismereteit, s ápolja hagyományainkat.

Kapcsolat

6000 Kecskemét Énekes utca 126.

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

A mintegy 75 hektár nagyságú, vízcsepp alakú tó északnyugaton elkeskenyedik, a déli részen pedig kiszélesedik, a tó fenekét laza és finom szemcsés iszap borítja. Vizének kémiai összetétele jótékony hatással van a reumatikus bántalmak enyhítésére. 

Soltvadkert

Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left

Csikéria

2025. 12. 23.

belterületi útfejlesztés Csikérián - projektzárás

Csikéria Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Csikérián” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00021). A projekt keretében 44,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy új utca kiépítése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Csikéria ]

down arrow

Kunbaracs

2025. 12. 23.

Épületenergetikai fejlesztés Kunbaracs településen - projektzárás

Kunbaracs Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Épületenergetikai fejlesztés Kunbaracs településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00001). A projekt keretében 93,01 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a művelődési ház épületének energetikai fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Kunbaracs ]

down arrow

Nemesnádudvar

2025. 12. 23.

Nemesnádudvar belterületi csapadékvíz-elvezetés rendezése - projektzárás

Nemesnádudvar Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Nemesnádudvar belterületi csapadékvíz-elvezetés rendezése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00013). A projekt keretében 150,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a meglévő csapadékvíz hálózat fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Nemesnádudvar ]

down arrow

Apostag

2025. 12. 23.

Apostag csapadékvíz gazdálkodásának és közterületeinek fejlesztése - projektzárás

Apostag Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Apostag csapadékvíz gazdálkodásának és közterületeinek fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00027). A projekt keretében 92,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közterületeinek fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Apostag ]

down arrow

Fülöpjakab

2025. 12. 18.

Szombat esti ház - projektzárás

Fülöpjakab Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Szombat esti ház” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 156,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy modern közösségi ház jött létre.

2025. 12. 18.

[ Fülöpjakab ]

down arrow

2025. 12. 15.

Vármegyei Felzárkózási Fórum: a cél a közszolgáltatások fejlesztése

Harmadik alkalommal ülésezett múlt pénteken a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum, amely a „Bács-Kiskun, jó itt lenni!” című, az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt egyik kiemelt együttműködési fóruma. Az ülést Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke vezette.

2025. 12. 15.

down arrow
chevron right

Turisztika

chevron left
Sport, szórakozás, pihenés

Kecskemét

A hagyomány ízei

Kecskemét

Különleges gyűjtemény Kecskeméten.

Kecskemét

Egészségmegőrzés királyi módon

Kecskemét

chevron right
Design by WEBORIGO