A Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusának tevékenysége

A Zenebarátok Egyesülete által működtetett kórus több mint 25 éve alakult meg, zenekedvelő és a közösségi éneklésben örömet lelő felnőttekből. 

A Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusának tevékenysége

A Zenebarátok Egyesülete által működtetett kórus több mint 25 éve alakult meg, zenekedvelő és a közösségi éneklésben örömet lelő felnőttekből. 

Alapító karnagy Kapus Béla tanár úr, aki 8 éven át, áldozatos munkával nevelte ki azt a zeneszerető és zeneértő gárdát, akik felnőtt korukban sem fosztották meg magukat a kóruséneklés élményétől.

Az egyesületet 22 éven át Lukács Ferenc vezette. Nagy lelkesedéssel, odaadással szervezte a kórus hivatalos ügyeit, az éves programtervezetet, találkozókat, hazai és külföldi utazásokat, ápolta a testvérkórusi kapcsolatokat. Kiemelkedő szerepe volt a kórus felvirágoztatásában, elismertetésében.

Őt követte Szatmári Imre karnagy, aki több mint 17 éve vezette a Zenebarátok Kórusát.  Vezetése alatt a kórus három alkalommal kapta meg a legmagasabb minősítést az amatőr kórusok között. A vegyeskar jelenleg 40 fős tagsággal működik, az eltelt évek alatt több mint 250 fellépése volt itthon és külföldön. Mára 7 hazai és 2 külföldi testvérkórussal tartja a kapcsolatot. 

A kórusművek előadásához a leggyakrabban zongorakíséret társul. Hosszú évek óta ezt a feladatot Bolla Julianna tanárnő látja el művész fokon a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusában. 

 

Fontosabb szereplések és elismerések:

2005. november 26. Kiskunfélegyházán az Éneklő Magyarország rendezvény - Énekkarok minősítő hangversenyén a kórus „Ezüst Koszorú” minősítést kapott.

2014-ben az „Éneklő Magyarország” Országos Minősítőn harmadszorra is kiérdemelte az amatőr kórusoknak adható legmagasabb fokozatot, a „Hangversenykórus” címet.

A kórus többször kapott meghívást a bécsi „Internationales Adventsingen hangversenyre, Békés-tarhoson Kodály Zoltán egykori tanítványai évente megrendezik a „Zenei Napok” Kórustalálkozóját, melyen a kórus több hazai országos hírű kórusokkal együtt léphet fel.

2016-ban Bárdos-emlékmisén szerepelt a kórus a Mátyás-templomban.

2016-ban Olaszországban, 2017-ben Berlinben képviselte a kórus Magyarországot, és Kiskunfélegyházát.

2018 nyarán, Tordán, Korondon és Máriaradnán kapott a kórus fellépésre lehetőséget. 2018. december 9-én (advent második vasárnapján) a felújított hangversenyterem nyitó koncertjén vendégszerepelt a kórus Aradon a Kultúrpalotában.  Azóta minden év advent 2. vasárnap a kórus Aradon lép fel és örvendezteti meg a hallgatókat.

2019. évben a hagyományosan megrendezett hangversenyek mellett a „Széljáró Balladás” népzenei együttessel közös hangversenyt adott a kórus tavaszi rendezvény nyitójára, ősszel pedig a székesfehérvári Alba Regia vegyeskart látta vendégül Kiskunfélegyházán.

2020 márciusában Székesfehérvárott járt a kórus és adott közös hangversenyt az Alba Regia kórussal, képviselte Kiskunfélegyháza zenei életét. Ez az év jelentős a kórus életében, októberben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját.  Színesítették a műsort a meghívott vendég fellépők:  Cseh Antal és Újvári Gergely operaénekesek, a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar, Pusker Imre zongora tanár.

2021 decemberében sikerült a hagyományos adventi hangversenyt ismét megszervezni, a szegedi AranyEzüst Quartett játékával emelte a koncert színvonalát.

2022 májusában két fellépése is volt a kórusnak, egy Kiskunfélegyházán a „Vidám tavaszi hangverseny”, melyen a Zenebarátok mellett a Szentesi Bárdos Lajos Vegyeskar vendégkórus örvendeztette meg a hallgatóságot. Ezt követő hétvégén a Zenebarátok kórusa utazott a szentesiekhez, ahol a XXVIII. Egyházzenei Találkozón közreműködött. A nyár előtti utolsó hangverseny emlékezetes marad a kórustagok számára, a Kiskun Múzeum kertjében könnyed dallamokkal várta közönségét a Zenebarátok kórusa.

Kapcsolat

Kiskunfélegyháza

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

Türr István a XIX. század második felében korát megelőzően a polgárosodás-európaiság határozott előmozdítója volt. Az ő nevéhez fűződik a Korinthoszi-csatorna építése is, s számára állít emléket az 1938-ban épült kilátó. 

Baja

chevron right

Hírek

chevron left

Csikéria

2025. 12. 23.

belterületi útfejlesztés Csikérián - projektzárás

Csikéria Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Csikérián” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00021). A projekt keretében 44,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy új utca kiépítése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Csikéria ]

down arrow

Kunbaracs

2025. 12. 23.

Épületenergetikai fejlesztés Kunbaracs településen - projektzárás

Kunbaracs Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Épületenergetikai fejlesztés Kunbaracs településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00001). A projekt keretében 93,01 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a művelődési ház épületének energetikai fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Kunbaracs ]

down arrow

Nemesnádudvar

2025. 12. 23.

Nemesnádudvar belterületi csapadékvíz-elvezetés rendezése - projektzárás

Nemesnádudvar Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Nemesnádudvar belterületi csapadékvíz-elvezetés rendezése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00013). A projekt keretében 150,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a meglévő csapadékvíz hálózat fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Nemesnádudvar ]

down arrow

Apostag

2025. 12. 23.

Apostag csapadékvíz gazdálkodásának és közterületeinek fejlesztése - projektzárás

Apostag Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Apostag csapadékvíz gazdálkodásának és közterületeinek fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00027). A projekt keretében 92,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közterületeinek fejlesztése valósult meg.

2025. 12. 23.

[ Apostag ]

down arrow

Fülöpjakab

2025. 12. 18.

Szombat esti ház - projektzárás

Fülöpjakab Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Szombat esti ház” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 156,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy modern közösségi ház jött létre.

2025. 12. 18.

[ Fülöpjakab ]

down arrow

2025. 12. 15.

Vármegyei Felzárkózási Fórum: a cél a közszolgáltatások fejlesztése

Harmadik alkalommal ülésezett múlt pénteken a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum, amely a „Bács-Kiskun, jó itt lenni!” című, az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt egyik kiemelt együttműködési fóruma. Az ülést Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke vezette.

2025. 12. 15.

down arrow
chevron right
Design by WEBORIGO