A Hajósi Barokk Kastély és barokk kert

A hajósi érseki kastély a Dél-Alföld legnagyobb barokk kastélya, a térség egyik legrégebbi világi műemléke. Művészettörténeti, kultúrtörténeti szempontból is jelentős épületegyüttes, és Magyarország első teljesen helyreállított barokk kertjével is a hajósi kastély dicsekedhet el.

A Hajósi Barokk Kastély és barokk kert

A hajósi érseki kastély a Dél-Alföld legnagyobb barokk kastélya, a térség egyik legrégebbi világi műemléke. Művészettörténeti, kultúrtörténeti szempontból is jelentős épületegyüttes, és Magyarország első teljesen helyreállított barokk kertjével is a hajósi kastély dicsekedhet el.

1739-ben gróf Patachich Gábor kalocsai érsek kezdte építtetni a kastélyt, akkor még mint érseki lakhelyet. A következő évben befejezett épület a kalocsai érseki palota elkészülte után már az érsek vadászkastélyaként működött. A korai kastély még téglalap alaprajzú, egyemeletes középrizalittal és földszintes – végein rézsút kapcsolt sarokpavilonos – oldalszárnyakkal ellátott épület volt. A homlokzat rózsaszín falmezőit fehér tagozatok keretezték.

 

1766-67 között gróf Batthyány József érsek megbízásából átépítették a kastélyt, ekkor készültek el az emeleti oldalszárnyak, a saroktornyok emeleti részei, az új lépcsőház és a középrizalit erkélyei. A termek egységes barokk stílusú díszítése és a külső homlokzat fehérre színezése is ekkorra datálható. 1907-ben Városy Gyula érsek felajánlotta az épületet az elődje, Haynald Lajos bíborosérsek által alapított gyermekotthonnak. A funkcióváltás újabb átalakításokkal járt; válaszfalakat bontottak el, új boltozatokat építettek, a tető zsindelyfedését cserépborításra cserélték és az utcai homlokzat erkélyét is megszüntették. Az átalakítás terveit Kikindai Aladár érsekuradalmi mérnök utasításai alapján Greiff József hajósi építőmester készítette el, a kivitelezést Salacz Sándor kalocsai kőművesmester végezte. 1990-ben a gyermekotthon felvette az intézményt megalapító Haynald Lajos bíborosérsek nevét. A gyermekotthon 1998-ban költözött ki az addigra igencsak lelakott kastélyból. A felújítást nem lehetett elodázni, a tető beázása miatt 2007-ben a héjazatot ki kellett cserélni.

 

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2008-ban benyújtott pályázata a Dél-Alföldi Operatív Program keretében nyert el támogatást. A „Hajósi Érseki Kastély turisztikai célú, interaktív, látogatóbarát bemutatóhellyé fejlesztése” nevű projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A kivitelezés alatt maradéktalanul figyelembe kellett venni a műemléki előírásokat, a felújítási munkák a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélye és ellenőrzése mellett történtek. A kuriózumnak számító földszinti Sala Terrana terem falát és mennyezetét díszítő virágmotívumok, valamint a toronyszobák és az emeleti termek rokályfestései (kagylós rokokó díszítése) több réteg festék alól kerültek elő, ezek az aprólékos restaurálás során nyerték vissza eredeti formájukat.

 

A kastélyenteriőrök korhűen rekonstruált bútorain és berendezési tárgyainak segítségével idegenvezetők mutatják be 18. századi barokk kori főpapi életformát. Az épületegyüttes és park rekonstrukciójával hazánkban egyedülálló, turistacsalogató tematikus bemutatóhellyé vált a kastély.

 

Több Kevesebb chevron down

Kapcsolódó értékeink

chevron left
Zsigóné Kati népi iparművész alkotói munkássága - image description
Zsigóné Kati népi iparművész, tojásfestő művész Kecskeméten született, ahol a mai napig él és munkálkodik. Számára az igazi boldogságot az alkotás öröme, a hagyományok ápolása és a tanítás jelenti. 

Kecskemét

Zsidó temető - image description
A zsidók jelenléte Tasson a XVI. századig vezethető vissza. A környék legrégebbi hitközsége volt a tassi, utolsó zsinagógájuk 1834-ben épült.

Tass

Volt Latinovits Endre Kúria - image description
A kastélyt Latinovits Miklós építette 1800-ban, majd a későbbiekben Latinovits Pál, majd Latinovits Endre tulajdonába került. Érdekessége, hogy alatta nagy kiterjedésű pincerendszer található. 

Bácsborsód

Az önkormányzat ezt a külterületi temetőt kegyeleti emlékhellyé nyilvánította. A temetőbe 1930-1965. között temettek. A környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.

Kisszállás

Vargáné Bodor Judit paszománykészítő tevékenysége - image description
Vargáné Bodor Judit munkásságával egy régi mesterséget keltett életre Lakiteleken. Paszománykészítő tevékenysége igen ritka, kevesen vannak hazánkban, akik ezzel a szakmával foglalatoskodnak. 

Lakitelek

Uszódi táncok – Uszódi Gubbantós - image description
Uszód községben nagy múltra tekint vissza a hagyományőrzés, melyről kevés írásos dokumentum maradt fenn, de a régi nóták és tánclépések nemzedékről nemzedékre szállnak.

Uszód

Uszódi népviselet - image description
A múlt században Uszódon a népviselet nagy divatnak örvendett. Napjainkban már inkább csak az idősebb korosztályra jellemző, hogy hordja a régmúlt hagyományait idéző ruhákat. 

Uszód

Uszódi kézi hímzés - image description
Az uszódi kézi hímzés szín- és formavilága hasonlít ugyan a kalocsai hímzéshez, mégis eltér attól. Ez adja egyediségét, amely kifejezetten a településre jellemző.

Uszód

chevron right

Hírek

chevron left

Tiszaalpár

2026. 10. 30.

Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron - projektindítás

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Tiszaalpáron” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2023-00031). A projekt keretében 100,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból belterületi gyűjtőutak kerülnek felújításra.

2026. 10. 30.

[ Tiszaalpár ]

down arrow

Kecskemét

2026. 10. 29.

NYARAM A KÖRNYEZETEMÉRT - alkotópályázat díjátadója

Átadták a Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány díjait

2026. 10. 29.

[ Kecskemét ]

down arrow

2026. 10. 27.

Közmeghallgatás Kunfehértón

A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 2026. november 27.-én (péntek) 12:00 órakor kezdődő ülésén KÖZMEGHALLGATÁSTtart. Részletek az alábbi hirdetményben.

2026. 10. 27.

down arrow
Vedelek Norbert tartja a köszöntőjét a polgármesterek előtt

2026. 10. 19.

Újra találkoztak Bács-Kiskun megye polgármesterei

A települések múltjának, jelenének és fejlesztési lehetőségeinek bemutatása mellett a tapasztalatcsere is fontos szerepet kapott a Bács-Kiskun megyei polgármesterek múlt csütörtöki találkozóján. A 2024–2029-es önkormányzati ciklus negyedik polgármesteri találkozójának Akasztó adott otthont, a program során pedig Csengőd és Tabdi fejlesztéseivel is megismerkedtek a résztvevők.

2026. 10. 19.

down arrow
Előadást tart dr Nádasné dr. Rab Henriett, u alakban körben ülnek az ülésen résztvevő tagok

2026. 10. 14.

A foglalkoztatás és a gazdaságfejlesztés jövőjéről egyeztettek Kecskeméten

A munkaerőpiaci tartalékok bevonása, a vármegye gazdaságfejlesztési irányai és a mesterséges intelligencia vállalkozásokra gyakorolt hatásai is napirendre kerültek a legutóbbi Kecskeméten megrendezett éves Paktum Plusz Szervezet ülésen. 

2026. 10. 14.

down arrow

2026. 10. 13.

Mentális tűzfal az idősek biztonságáért: szakemberek jelentkezését váruk!

Segítsen megvédeni az időseket az online csalásoktól! Ingyenes, 3 órás képzésre várja az időskorúakkal munkájuk során kapcsolatba kerülő szakembereket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

2026. 10. 13.

down arrow
chevron right

Turisztika

chevron left
Hajósi Barokk Kastély - image description
Hajós ékszerdoboza

Hajós

Hajós Pincefalu - image description
Európa legnagyobb pincefaluja

Hajós

chevron right
Design by WEBORIGO