VII. KISTÉRSÉGI BORVERSENY SZAKMÁRON

Bronz, ezüst és arany minősítésért vetélkedtek a nem hivatásos borászok

Szakmáron február 19 –én, szombaton rendezték meg a VII. Kistérségi Borversenyt. Az eredményhirdetés előtt mintegy 40 bormintát kóstoltak és minősítettek a zsűri tagjai, majd a pontszámok összesítése után fehér-, rozé- és vörösbor kategóriában hirdették ki a legkiválóbb nedűk rangsorát. A versenyről, annak eredményeiről Marosvári Gábor főszervező tájékoztatta szerkesztőségünket.

„2015-re datálódik az első borversenyünk, hagyományteremtő szándékkal harmadmagammal ekkor kezdtük el a helyi borverseny szervezését. Mindenki lelkesen fogadta a kezdeményezést, mint mondták, végre a faluban is történik valami olyan, ami más településeken már bevett gyakorlat. Először a barátok, ismerősök hozták a mintákat, a szokásosnál is gondosabban készítették a versenybe benevezni kívánt borokat. Ugyan az első verseny egy kicsit gyengébbre sikerült, de aztán minden ment olajozottan. Szakmáron a régi szokásokhoz híven fahordókban érlelték a borokat, kicsit már idejét múlt technológiával - ha lehet így mondani. Nosztalgikus ízek jöttek elő, olyanok, mint amilyeneket a nagypapák hordóiból kinyert borok hordoztak. Ez mára hál’ Istennek megváltozott, így évről évre szebb, „kerekebb”, egészségesebb, jobb minőségű borokat készítenek a helyi és a környékbeli amatőr borászok” - mondta Marosvári Gábor.

Hozzátette:

„A helybeli gazdák mellett évről-évre Homokmégyről, Öregcsertőről, Kalocsáról, Dunapatajról, Hartáról érkeznek a házi bor készítésével foglalkozó borászok és boraik. Idén különösen nagyon szép borokat tettek elénk a gazdák, akik mind ízben, mind zamatvilágban telt, szép borokat neveztek a versenyre. A borok gyümölcsösek, frissek, csak pozitív dolgokat tudok mondani”- hangsúlyozta Marosvári Gábor, aki szólt arról is, hogy a bevett gyakorlat mintájára a szakmai és társadalmi zsűri együtt értékeli a borokat, hogy aztán az összesített pontszám alapján bronz, ezüst és arany minősítést kapjanak a legjobbak.

Kovács Róbert zsűritag rövid összefoglalója szerint

idén olyan 2021-es évjáratú fehérborokat kóstoltak, amelyek egy nagyon nehéz és komplikált évben születtek, főként a nyári meleg miatt. Tavaly szinte felcserélődtek az évszakok, emiatt is nagyon nehezen indult a vegetáció. Aztán kaptunk egy olyan nyarat, amilyen nem volt az elmúlt húsz évben. Elégtek a savak, így „munkás” borokat lehetett készíteni”

A borász az eredményekről szólva elmondta:

Fehérbor kategóriában Tamás Botond, rozébor kategóriában Gotschall Zoltán, vörösbor kategóriában Döbrentei Sándor bora kapta a legmagasabb pontszámot, így az ezzel járó arany minősítést. Azonban a kevésbé elismert borok készítői sem búslakodtak, a szakmári VII. Kistérségi Borverseny közös vacsorával, nótázással, baráti beszélgetésekkel, a borkészítés fortélyainak egymás közötti megosztásával zárult.

Fotó forrás: Facebook/Tamás Szilvia

További híreink

Dunavecse

2024. 03. 28.

Dunavecse – Fehéregyháza pusztai tarsolylemez

A vármegyei motívumvilág következő állomása Dunavecse. Ott is a tarsolylemezzel ismerkedhetünk meg ezúttal.A tarsolylemezt 1910-ben gyűjtötte a helyszínen Kada Elek, a megbolygatott sír tárgyait „részben szétszórták, részben a gyermekek kezei közt mint játszó tárgyak elvesztek” (Kada). E tarsolylemezen centrálisan szimmetrikus elrendezésben jelennek meg a lemez „sarkai” felé középvonalukkal nyíló palmetta csokrok.

2024. 03. 28.

[ Dunavecse ]

Foktő

2024. 03. 27.

Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése - projektindítás

Foktő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00033). A projekt keretében 208,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.

2024. 03. 27.

[ Foktő ]

2024. 03. 21.

ÖKO-szuperhőst keresünk!

Keressük klímareferens munkatársunkat!  

2024. 03. 21.

2024. 03. 20.

Faggyal érkezett a hivatalos tavasz

Ma megkezdődött a csillagászati tavasz. Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődött el a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. Ma reggel ugyan minúszokra épbredtünk, de a gazdák közül bizony sokan az ültetvényeken töltötték az éjsazkát, melegítő eszközökkel, füstöléssel igyekeztek megóvni a virágba borult gyümölcsösöket.   

2024. 03. 20.

Kunpeszér

2024. 03. 19.

Vármegyénk motívumvilága: Kunpeszéri hajfonatkorong

Bács-Kiskun vármegye gazdag motívumvilágából csemegézhetünk folyamatosan, sőt honlapunkról a motívumgyűjtemény teljességében és külün-külön is letölthető! Ezúttal ahonfoglalás kori női viselet jellegzetes díszeit, az áttört díszítésű, kunpeszérei hajfonatkorongokat mutatjuk be.

2024. 03. 19.

[ Kunpeszér ]

2024. 03. 18.

Több volt a vendég

Tavalyelőtthöz képest 2023-ban nőtt a Bács- Kiskun kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma. Kecskemét vitte a prímet, de Kiskunmajsa, Tiszakécske és Kiskőrös sem panaszkodhat.

2024. 03. 18.

Design by WEBORIGO