VADÁSZOK ADOMÁNYOZTAK NAGYÉRTÉKŰ ESZKÖZÖKET A GYERMEKGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYNAK

A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Csecsemő-és Gyermekgyógyászati Osztálya a megyei vadászok összefogásának köszönhetően egy korszerű gyermek intenzív ágyat és két digitális vérnyomásmérőt vásárolhatott.

A tavaly év végén rendezett Jótékonysági Vadászaton összegyűlt adományt sajtótájékoztató keretében adták át Kecskeméten szeptember 10-én.

Az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. vadászai azt a nemes célt tűzték ki maguk elé, hogy közös erővel segítsék a gyerekek gyógyulását, a kórházi dolgozók munkáját, azt azonban nem is sejtették, hogy milyen sokan csatlakoznak majd a jó ügyhöz. A támogatók minden esetben egyeztetnek arról, mire van a legnagyobb szükség. Így adtak támogatást Kecskeméten az intenzív ágy és a két digitális vérnyomásmérő megvásárlására. Ezúttal 2,2 millió forintos adománnyal támogatták a vadászok a gyerekosztályt.

Forrás/fotó: hiros.hu

 

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO