ÚJABB TÖBB MINT 800 MILLIÓ FORINT TÁMOGATÁS ÉRKEZIK A MEGYÉBE

Újabb három település négy projektje kapott zöld utat megyénkben.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében 825 millió forint értékben 4 Bács-Kiskun megyei projektről hozott támogató döntést az Irányító hatóság. A támogatás a következő településeket érinti: Ballószög, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza.

Ballószög Önkormányzata ipari területének fejlesztésére 318 millió forint forrást kapott, melyből többek között egy csarnok építését is tervezik a település egyik ipari területén. A pályázat keretében az ipari terület közművesítésére is sor kerül.

A kiskunhalasi önkormányzat 307 millió forintos támogatást nyert leromlott városi területeinek rehabilitációjára. Ebből a keretből önkormányzati tulajdonú bérlakások felújítását tervezik, és többek között a Vásártér környezetének a rendezésére is sor kerül.

Kiskunhalasra ezen kívül még egy 130 millió forintos támogatási összeg is érkezik, melyből a város önkormányzata a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központtal közösen olyan programokat valósít meg, amelyek a társadalmi együttműködés erősítését szolgálják.

A kiskunfélegyházi önkormányzat csaknem 70 millió forintos támogatást kapott komplex társadalmi együttműködést segítő programjának megvalósítására. Az Új csillag születik II. elnevezésű program célja, hogy a helyi esélyegyenlőségi tervvel összhangban a város mélyszegénységben élő lakosait segítsék a felzárkózásban.

További híreink

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Kecskemét, Lakitelek

2024. 04. 19.

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. 04. 19.

[ Kecskemét , Lakitelek ]

2024. 04. 18.

Két vármegyei beruházás is településfejlesztési díjat kapott 

Jánoshalma önkormányzata Településfejlesztési Díjat, Ballószög önkormányzata és a BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség pedig Településfejlesztési Különdíjat kapott szerdán Gödöllőn, A jövő települései konferencián. Mindkét díjazott beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásából valósult meg. 

2024. 04. 18.

Nemesnádudvar

2024. 04. 17.

Értéket őriznek és mentenek

Ha valaki végigsétál Nemesnádudvar szemnek is tetszetős főutcáján, első látásra nem hiszi, hogy három évszázadnyi történelem veszi körül. Mint ahogyan sok környékbeli település esetében, itt is az 1700-as évek határozták meg Nádudvar jö­vőjét annak ellenére, hogy már a honfoglaló ma­gyarok 

2024. 04. 17.

[ Nemesnádudvar ]

Kecskemét

2024. 04. 16.

 Turisztikai kiállítás lesz Kecskeméten április 26-án!

Kecskemét és Térsége Turisztikai kiállítást rendez hagyományteremtő szándékkal április 26-án, pénteken 10-18 óra között a Tourinform Iroda környékén (Kecskemét, Szabadság tér 5/A)  az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, az Iroda üzemeltetője.

2024. 04. 16.

[ Kecskemét ]

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Design by WEBORIGO