ÚJ PIACTÉR ÁTADÁSA LADÁNYBENÉN

közügyek TOP-fejlesztések
Ladánybenén új piactér várja a termelőket és a vásárlókat 2020. szeptember 23-án, szerdától.

A „Helyi gazdaságfejlesztés, piac kialakítása Ladánybenén” című projekt keretében adták át az 50 millió forintból megépült új piacot a településen.

Az ünnepélyes átadón részt vett dr. Salacz László, a térség országgyűlési képviselője és dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke is. Kardos Attila polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat TOP keretéből megvalósuló beruházás fontos szerepet tölt be a település életében, hiszen a piacon nem csupán a termékek cserélnek majd gazdát, hanem egyben közösségi térként is szolgál az itt élőknek.

Ladánybenén azonban ezen a napon nem csak a piacot avatták fel. A Magyar Falu Program keretében ugyanis egy új gépjármű beszerzésére is lehetősége nyílt a településnek, a Csiribiri óvoda udvarán pedig új játékokat adtak át a kicsiknek.

További híreink

Kecskemét

2024. 04. 16.

 Turisztikai kiállítás lesz Kecskeméten április 26-án!

Kecskemét és Térsége Turisztikai kiállítást rendez hagyományteremtő szándékkal április 26-án, pénteken 10-18 óra között a Tourinform Iroda környékén (Kecskemét, Szabadság tér 5/A)  az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, az Iroda üzemeltetője.

2024. 04. 16.

[ Kecskemét ]

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Császártöltés

2024. 04. 15.

Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen - projektindítás

Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00026). A projekt keretében 235,50 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 04. 15.

[ Császártöltés ]

Balotaszállás

2024. 04. 15.

Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson - projektindítás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél az elavult útburkolatok felújítása.

2024. 04. 15.

[ Balotaszállás ]

Kiskunmajsa

2024. 04. 11.

Folytatódnak a fejlesztések Bács-Kiskunban 

Csaknem félszáz fejlesztési beruházás támogatói szerződését írták alá 12 milliárd forint értékben csütörtökön Kiskunmajsán, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgármesterek Szakmai Fórumának keretében. Az eseményen elhangzott: a napokban döntés született arról, hogy újabb 8,5 milliárd forint pályázati forrás érkezik a vármegyébe. 

2024. 04. 11.

[ Kiskunmajsa ]

2024. 04. 10.

Újabb települések nyertek fejlesztési forrást

Útfejlesztésre és az egészségügyi, szociális alapszolgáltatások fejlesztésére nyertek támogatást Bács-Kiskun vármegyei települések a TOP Plusz program keretében. 

2024. 04. 10.

Design by WEBORIGO