Új év – régi és új feladatok

zöld Bács-Kiskun Vármegyénk értékei szabadidő
A megyeszékhelyen tanácskozott a közgyűlés

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2019-ben is folytatja elhivatott, sokrétű, szakmai munkáját, melyet idén új feladatokkal is kiegészít, mindvégig szem előtt tartva azon törekvését, hogy mindent megtegyen megyénk gazdaságának fellendítése, az itt élők összetartozás érzésének erősítése és életszínvonaluk emelése érdekében. A közgyűlés ez évi első, februári ülésének Kecskeméten a Megyeháza adott otthont.

A közgyűlésen a hagyományos napirendi pontok tárgyalása mellett, számtalan, megyénk egészét érintő fontos döntés született meg. A tanácskozáson elsőként a költségvetésről, a közgyűlés évi munkarendjéről szavaztak a képviselők, valamint a két ülés között eltelt időszak fontosabb ügyeiről tájékoztatta Rideg László elnök a közgyűlés tagjait.

Irányok és megoldások

Ahogyan országosan is, megyénkben is nagy gondot jelent a szegénységben élő, hátrányos helyzetű, beilleszkedési nehézségekkel küzdő, nagyarányú cigány népesség helyzete. A megyei önkormányzat ezért élt a lehetőséggel és sikerrel pályázott térségi szintű, hosszú távon is eredményes felzárkóztatásuk érdekében. A kezdeményezés célja egy megyei szintű koordinációs és konzultációs rendszer kialakítása, a szakterületekhez kapcsolódó együttműködések összehangolása, a települési önkormányzatok segítése esélyteremtési intézkedéseik megvalósításában. A Bács-Kiskun Megyei Felzárkózási Fórum és tematikus munkacsoportjainak létrehozása után most elkészült a Bács-Kiskun Megyei Cigány Felzárkózási Program is. E komoly szakmai dokumentum, mely összesíti a cigányok felzárkózását célzó korábbi programok tapasztalatait, új megküzdési stratégiát, innovatív, gyakorlatban működő, monitorozható, modell értékű válaszokat ad a cigány nemzetiség problémáinak kezelésére. A közgyűlés megtárgyalta és egyhangúan elfogadta a programot.

Környezet - és egészségvédelem

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elkötelezett a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása ügyében, a közösségi közlekedés és a turisztikai kerékpározás tekintetében egyaránt. Ennek érdekében elkészíttette azt a dokumentumot, mely iránymutatást jelent a kerékpáros-barát infrastruktúra javításában és a kerékpáros turizmus fejlesztésében érdekeltek számára. Ez tartalmazza a célok átgondolását és a fejlesztési irányok kijelölését a kerékpáros közlekedés és -turizmus számára szükséges feltételrendszer kialakításához. A Bács-Kiskun Megyei Kerékpáros Stratégiát - széleskörű társadalmasítása után - most a közgyűlési tagok is megismerhették és szavaztak elfogadásáról. (A dokumentum a megyei önkormányzat weboldalán, a bacskiskun.hu oldalon is elolvasható.)

Orosz közeledés

Magyarország kormánya 2010-ben nyitott a keleti országok felé, felerősödtek az Oroszországgal való magas szintű gazdasági és politikai egyeztetések. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a helyi szintű gazdasági kapcsolatok fejlesztése céljából képviseleti irodát kíván létrehozni Moszkvában és egy előkészítő irodát Kecskeméten, mely utóbbi a Bács-Kiskun megyei vállalkozások üzleti kapcsolatainak előmozdítását segíti majd. A közgyűlés döntése alapján a kezdeményezésben a megyei önkormányzat is részt vesz. 

Folytatódó értékgyűjtés

Önkormányzatunk a kormányzati ciklus kezdetétől fogva kiemelten kezelte a megyei értékek összegyűjtését, népszerűsítését, gondozását és továbbörökítését. A közgyűlés jóváhagyta az ebben a munkában fontos szerepet játszó Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság tavalyi évi beszámolóját, a 2019. évi munka- és pénzügyi tervét, meghatározta üléseinek számát és időpontját, az értékgyűjtés, nyilvántartás és elbírálás idei évi menetrendjét.   

A közgyűlésen a Magyar Kézművességért Alapítvány jubileumi alkalommal meghirdetett „25. Betlehemi jászol” című országos pályázata nyerteseinek okleveleit is átadta Rideg László, megyei elnök. Díjat kapott Fazekas Heléna, ballószögi csuhéfonó iparművész, a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola 7 tanulója, (vezetőjük Feketéné Papp Éva keramikus) és Tóta Anna, bajai kenderdísztárgy készítő, aki lányával, Szabolcs Annamáriával és unokáival, Pincési Pannival és Fannival közösen készített alkotásukért részesültek elismerésben.

További híreink

Egy előadótermet látunk, hátulról fotózva. Sorokban világos fa székek vannak, bennük kb. 20–30 fős hallgatóság ül.  Elöl egy öltönyös férfi áll a pódium mögött, és előadást tart laptopról.

2026. 02. 09.

Bács-Kiskun, jó itt lenni: fókuszban a romák felzárkózása

Ötödik alkalommal került sor múlt pénteken „Bács-Kiskun, jó itt lenni!” projekt keretében működő Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum tematikus munkacsoportjának ülésére a kecskeméti Megyeházán. Az aktuális ülés középpontjában a romák mint hátrányos helyzetű társadalmi csoport helyzete, valamint a számukra elérhető szolgáltatások feltérképezése állt. A Projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

2026. 02. 09.

down arrow

2026. 02. 06.

Végső búcsú Gutai Istvántól

Ha csaknem három évet együtt dolgozunk valakivel, nem csak a szakembert ismerjük meg, hanem a személyt, az egyéniséget is. Ha pedig megszakad a kapcsolat, nem csupán a kollégát veszítjük el, hanem az embert is. Főleg, ha örökre búcsút kell vennünk – mint ahogy tettük ma a szolnoki temetőben. Isten veled, Gutai István.   

2026. 02. 06.

down arrow

2026. 02. 05.

TOP Plusz: megújul az egészségügyi ellátás Dunavecsén, Tiszakécskén és Tompán

Dunavecse, Tiszakécske és Tompa egyaránt TOP Plusz támogatást nyert el egészségügyi infrastruktúra-fejlesztési célokra. A beruházások összesen mintegy 487 millió forintból valósulhatnak meg, és közvetlenül járulnak hozzá a lakosság biztonságosabb, korszerűbb egészségügyi ellátásához.

2026. 02. 05.

down arrow

Császártöltés, Érsekhalma, 2+

2026. 02. 05.

2026-ban is fi200 klub - folytatódnak az együttműködések

Egy hónap szünet után újra összeültek a Sváb-sarki fi200 klub tagjai: ezúttal Császártöltésen találkoztak a térség vállalkozói, termelői, és önkormányzati szereplői. A közösségi gazdaságfejlesztésre épülő kezdeményezés az utóbbi évben kézzelfogható eredményeket hozott, új együttműködéseket indított el, és mára a helyi kapcsolatok egyik legfontosabb motorjává vált a Sváb-sarokban.

2026. 02. 05.

[ Császártöltés , Érsekhalma , Hajós , Nemesnádudvar ]

down arrow

Hajós

2026. 02. 04.

Laci és Ildi Hajóson váltották valóra álmaikat

Budapestről a hajósi pincefalu csendjébe költözve Szarvas László és Feith Ildikó egy év alatt bizonyították, hogy a minőségi konyha és a helyi összefogás kéz a kézben járhat. A helyi alapanyagokra, közösségi együttműködésekre és a Sváb-sarokban rejlő turisztikai potenciálra építve nemcsak egy éttermet, hanem egy vonzó úticélt is építenek.

2026. 02. 04.

[ Hajós ]

down arrow

2026. 01. 30.

Formáljuk együtt Bács-Kiskun jövőjét! - kérdőív

Vállalkozók, intézményvezetők, figyelem! Formáljuk együtt Bács-Kiskun jövőjét! Az alábbi rövid kérdőív célja, hogy a helyi vállalkozások és intézmények gyakorlati tapasztalatai, energia- és anyagfelhasználási adatai, beépüljenek Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata 2026–2040 közötti időszakra készülő Közösségi Energiafejlesztési Tervébe és Körforgásos Gazdaság Stratégia című dokumentumába. A kérdőív elérhető itt: KÉRDŐÍV-vármegyei programok,-pályázati lehetőségek és-fejlesztésekvalós igényekre épüljenek. Kérjük, ossza meg más vállalkozásokkal és intézményekkel is, hogy minél több helyi vélemény megjelenhessen a stratégiában!

2026. 01. 30.

down arrow
Design by WEBORIGO