TRADICIONÁLIS KALOCSAI VÁSZONHÍMZŐKNEK HIRDETTEK PÁLYÁZATOT

Vármegyénk értékei
Október 10-ig várják a pályaműveket

Kalocsán és környékén napjainkban is híven őrzik a kalocsai hímzés ősi hagyományait, a népi iparművészet remekeinek egy része a Kalocsai Múzeumbarátok Köre tagjainak kezéből kerül ki. A Viski Károly Múzeum, amely mások mellett a kalocsai stilizált virágok tárháza, tízféle ilyen gyűjteményt őriz.

A kalocsai szállások női lakossága bérmunkában varrta a hímzéseket már a 19. század végén is. Főleg a környező városok és a nagyobb települések igényesebb úri-polgári háztartásai számára készítették a fehér hímzéseket, melyek történetéről Kriptáné Halász Zsuzsanna kalocsai népi iparművész - aki a Békés Megyei Népművészeti Egyesületnek is a tagja - tájékoztatta szerkesztőségünket.

„A kalocsai hímző kör 2020 októberétől vált aktív csoporttá, gyakorlatilag ekkor kapott szárnyra az alkotóközösségünk. A kör közel húsz taggal rendelkezik; van, aki csak kisebb mértékben tud részt venni a közös munkában, de vannak olyan aktív tagjaink is, akik folyamatosan segítik a tevékenységünket.
A hímző kör alapításánál Puskás Hajnalka volt a legaktívabb, de rajta kívül mások is sokat segítettek az elindulásnál, mígnem a Kalocsai Múzeumbarátok Köréhez csatlakoztunk, ahol nagyon sokat köszönhetünk Romsics Imre múzeumigazgatónak. A múzeum vezetőjétől elsősorban szakmai oldalról kapunk útbaigazítást, bíztatást. Hálásak vagyunk, hogy szinte a gyökereink között tudunk alkotni, újra gondolni, újra tervezni a régit, na és persze visszatérni a kezdetek kezdetéhez, a legelső ilyen alkotásokhoz” - mondta Kriptáné Halász Zsuzsanna.

A kalocsai népi iparművész hozzáfűzte:

„Elődeink eleinte csak tiszta fehér hímzőfonalat használtak például az ágynemű, párnavég, asztalterítő díszítéséhez. A saját használatú ruhadarabokat már kék, vörös, fekete pamutfonallal is hímezték, díszítették.
A huszadik század első harmadától, a színes fonalak elterjedésével szinte egy időben kezdett színessé válni a kalocsai hímzés. Ahogy a különböző tájegységek kézimunkáinak, úgy a kalocsai hímzésnek is megvan a saját színvilága. Nagyon elterjedt volt a virágornamentika, elsősorban a mezőkön és a kertekben megtalálható virágokat ábrázolták. A virágokat sávosan, koszorú formában, vagy csokrosan helyezték el a kivarrandó munkadarabon, illetve teljes felületeket is kitöltöttek velük, mint például a kalocsai hímzéssel díszített kötény, vagy mellény”
– magyarázta Kriptáné Halász Zsuzsanna.

A népi iparművész szólt arról is:

„Mint tudjuk, minden kézműves termék elkészítése időigényes, ezért is nagyon kevesen fognak hozzá, mivel nem mindenkinek van elegendő ideje, türelme. Amíg a mi kis körünk működik, szívesen látjuk a legkülönbözőbb generációkhoz tartozókat, hogy átadhassuk tudásunkat. Egy hímzett terítő elkészítése nagyon sok időt igényel, akár több hónapig is készülhet. Az „alkotás” a tervezéssel kezdődik, majd a kézi hímzéssel, gépi hímzéssel folytatódik. A textília nagyságától, formájától is függ, mennyi időt vesz igénybe egy-egy textília, ruhadarab hímzése” - mondta Kriptáné Halász Zsuzsanna.

Mint az interjú alanyunktól megtudtuk: a Hagyományok Háza, Homokmégy Község Önkormányzata, Kalocsa Város Önkormányzata, a Kalocsai Múzeumbarátok Köre és a kalocsai Viski Károly Múzeum kalocsai hímzés témakörben hirdette meg a nemrégiben elhunyt Szarka Vera népi iparművészről elnevezett Országos Hímző Pályázatot. A megmérettetés célja a kalocsai hímzés népszerűsítése és történeti korszakainak bemutatása.

A pályázók két kategóriában adhatják be pályaműveiket: hagyományos népművészeti alkotások, valamint modern népi iparművészeti alkotások. A pályázat befogadja a kalocsai gyöngyhímzéseket (fityulákat), és a hagyományos kalocsai motívumokkal díszített hímes tojásokat is. A pályázók lehetnek egyéni alkotók és alkotóközösségek.

A PÁLYAMŰVEK BEÉRKEZÉSÉNEK HATÁRIDEJE 2022.OKTÓBER 10, NEVEZÉSI DÍJ NINCS. A SZERVEZŐK ELSŐSORBAN A KALOCSAI ÉS A KÖRNYÉKBELI LAKOSOK JELENTKEZÉSÉT VÁRJÁK – hívta fel a figyelmet a pályázatra Kriptáné Halász Zsuzsanna kalocsai népi iparművész.

További híreink

Dunavecse

2024. 03. 28.

Dunavecse – Fehéregyháza pusztai tarsolylemez

A vármegyei motívumvilág következő állomása Dunavecse. Ott is a tarsolylemezzel ismerkedhetünk meg ezúttal.A tarsolylemezt 1910-ben gyűjtötte a helyszínen Kada Elek, a megbolygatott sír tárgyait „részben szétszórták, részben a gyermekek kezei közt mint játszó tárgyak elvesztek” (Kada). E tarsolylemezen centrálisan szimmetrikus elrendezésben jelennek meg a lemez „sarkai” felé középvonalukkal nyíló palmetta csokrok.

2024. 03. 28.

[ Dunavecse ]

Foktő

2024. 03. 27.

Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése - projektindítás

Foktő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00033). A projekt keretében 208,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.

2024. 03. 27.

[ Foktő ]

2024. 03. 21.

ÖKO-szuperhőst keresünk!

Keressük klímareferens munkatársunkat!  

2024. 03. 21.

2024. 03. 20.

Faggyal érkezett a hivatalos tavasz

Ma megkezdődött a csillagászati tavasz. Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődött el a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. Ma reggel ugyan minúszokra épbredtünk, de a gazdák közül bizony sokan az ültetvényeken töltötték az éjsazkát, melegítő eszközökkel, füstöléssel igyekeztek megóvni a virágba borult gyümölcsösöket.   

2024. 03. 20.

Kunpeszér

2024. 03. 19.

Vármegyénk motívumvilága: Kunpeszéri hajfonatkorong

Bács-Kiskun vármegye gazdag motívumvilágából csemegézhetünk folyamatosan, sőt honlapunkról a motívumgyűjtemény teljességében és külün-külön is letölthető! Ezúttal ahonfoglalás kori női viselet jellegzetes díszeit, az áttört díszítésű, kunpeszérei hajfonatkorongokat mutatjuk be.

2024. 03. 19.

[ Kunpeszér ]

2024. 03. 18.

Több volt a vendég

Tavalyelőtthöz képest 2023-ban nőtt a Bács- Kiskun kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma. Kecskemét vitte a prímet, de Kiskunmajsa, Tiszakécske és Kiskőrös sem panaszkodhat.

2024. 03. 18.

Design by WEBORIGO