TÖBB MINT FÉLMILLIÁRDOS ISKOLABŐVÍTÉS KALOCSÁN

közügyek
553 millió forintból emeletráépítéssel új tanterem, három szaktanterem, három csoportterem, könyvtár közösségi tér, drámai színjátszó terem jött létre a kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolában.

A nemzeti ünnepet megelőző napon, október 22-én, csütörtökön kiemelt vendégek és szónokok részvételével, ünnepélyes keretek közt átadták a Bajai Tankerülethez tartozó kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola több mint félmilliárd forintból megvalósult beruházását. A rendezvényt az iskola diákjainak és tanárainak műsora színesítette. A koronavírus-járvány miatt az ünneplők az épületbe nem mehettek be, ezért a felújítást és annak eredményét dokumentáló fotókból készült kiállítást is megtekinthették a résztvevők, köztük a városi önkormányzat képviselői.

Az átadón beszédet mondott  Maruzsa Zoltán államtitkár, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, Font Sándor országgyűlési képviselő, Sárosi Magdolna tankerületi igazgató, Reiterné Fekete Magdolna intézményvezető, valamint dr. Filvig Géza polgármester.

Miután a megjelenteket az iskola tagintézményvezetője köszöntötte, az ünnepi esemény nyitányaként az egybegyűltek közösen elénekelték a himnuszt, Csonka Zsuzsanna operaénekesnő, a Magyar Állam Operaház dívája, az iskola operanagykövete előéneklésével.

Ünnepi beszédében Maruzsa Zoltán államtitkár fölidézte: 2017. szeptember elsején, azaz több mint három éve jelentették be az emberi erőforrások miniszterének az akkori projektnyertesek listáját. A szónok rámutatott: az elmúlt három év magában foglalja a terveztetés közbeszerzésétől a tervezésen, a közbeszerzésen át a kivitelezésig tartó időt.
Hozzátette: összességében 553 millió forintból emeletráépítéssel új tanterem, három szaktanterem, három csoportterem, könyvtár közösségi tér, drámai színjátszó terem jött létre a kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolában.
Az államtitkár végül azt kívánta, hogy a lehető legjobb hangulatban, és a jövőbeni eredményes oktatás reményében vegye birtokába az iskola a fejlesztés eredményét, az pedig szolgája az egész várost, az egész közösséget, minden pedagógus és minden tanuló érdekét, és segítse munkájukat a jövőben.

Zenei átkötés után Font Sándor országgyűlési képviselő fölidézte az építkezés alatt történt beázást, amikor a vihar és eső épp fedél nélkül érte az érintett épületrészt. Ekkor több „ellendrukker- írás” is megjelent, ami azt a kérdést vetette föl benne, hogy akik kritizálják emiatt az építkezést, vajon a beruházás sikerének örülnének, vagy azt szeretnék, hogy „botrány legyen”, amivel üzenni lehet, hogy e beruházások fikciók, és nem érik el céljukat – mondta a képviselő.
Ezzel szemben kijelentette: a magyar kormány elkötelezett a családok segítése mellett. Az országos költségvetés nagy része a gyermekes családok támogatására fordítódik, számos csatornán, mint a CSOK, a szülők adókedvezménye és sok más egyéb kedvezmény, és idetartozik az óvodák, iskolák felújítása és újak építése, hiszen e megszületett gyermekek a köznevelési intézmények környezetében töltik el idejük nagy részét nap közben. Kiemelte: a Bajai Tankerület az elsők közt pályázott a Klebelsberg Intézet felhívására, úgy, hogy az ott dolgozó pedagógusoknak szakmai komfortzónájukat elhagyva műszaki projektek levezetésére kellett vállalkozniuk, több mint 500 milliós értékben. Ez után következtek a vihar okozta műszaki problémák, ám „a kivitelező állta a sarat, meg a vizet, meg a szidást, meg a kritikát is, ez vele járt az időjárás következtében” – fogalmazott Font Sándor, utalva arra, hogy a bontás során is bukkantak föl váratlan nehézségek, amelyek rugalmasságot követeltek mind a megbízó, mind a kivitelező részéről, s e konfliktus gyakran súrlódásokhoz vezet, amelyeket az átadás pillanatában már „el lehet feledni”, és a végeredménynek lehet örülni, amellyel újra rangot sikerült adni ennek az iskolának – mondta a képviselő, hozzátéve: ez Händel Győzelmi kórusa kapcsán jutott eszébe, mivel annak dallamát a templomokban a húsvéti időben éneklik is, Jézus feltámadására. Ehhez a feltámadáshoz hasonlította a Fényi Gyula Általános Iskola megújítását, amelynek amúgy is közismerten rangos oktatási színvonalához a fizika környezetet is fölemelték. Beszéde zárásaképpen e színvonal megtartására bíztatta az intézmény kollektíváját a képviselő, és ehhez jó egészséget és sok gyermeket kívánt.

Filvig Géza  polgármester, mint volt „kertvárosis” diák örömét fejezte ki, hogy a város ilyen beruházással gazdagodott.Széchenyivel szólva hangsúlyozta, hogy az emberi élet értelme az alkotás, építés és ilyen alkotói folyamat eredménye a megvalósult beruházás is. Reményét fejezte ki, hogy a megújult épület hozzájárul majd, hogy a falai közt valóban magasabb színvonalú oktatásban részesüljenek a diákok. Végül köszönetet mondva úgy fogalmazott: „Hálával tartozunk mindazoknak, akik valamilyen formában is részt vettek a sokszor nem könnyű folyamatokban, elkötelezett és fáradhatatlan munkával megvalósítottak egy álmot. Egy álmot, amit most itt láthatunk!”

További híreink

Dunavecse

2024. 03. 28.

Dunavecse – Fehéregyháza pusztai tarsolylemez

A vármegyei motívumvilág következő állomása Dunavecse. Ott is a tarsolylemezzel ismerkedhetünk meg ezúttal.A tarsolylemezt 1910-ben gyűjtötte a helyszínen Kada Elek, a megbolygatott sír tárgyait „részben szétszórták, részben a gyermekek kezei közt mint játszó tárgyak elvesztek” (Kada). E tarsolylemezen centrálisan szimmetrikus elrendezésben jelennek meg a lemez „sarkai” felé középvonalukkal nyíló palmetta csokrok.

2024. 03. 28.

[ Dunavecse ]

Foktő

2024. 03. 27.

Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése - projektindítás

Foktő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00033). A projekt keretében 208,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.

2024. 03. 27.

[ Foktő ]

2024. 03. 21.

ÖKO-szuperhőst keresünk!

Keressük klímareferens munkatársunkat!  

2024. 03. 21.

2024. 03. 20.

Faggyal érkezett a hivatalos tavasz

Ma megkezdődött a csillagászati tavasz. Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődött el a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. Ma reggel ugyan minúszokra épbredtünk, de a gazdák közül bizony sokan az ültetvényeken töltötték az éjsazkát, melegítő eszközökkel, füstöléssel igyekeztek megóvni a virágba borult gyümölcsösöket.   

2024. 03. 20.

Kunpeszér

2024. 03. 19.

Vármegyénk motívumvilága: Kunpeszéri hajfonatkorong

Bács-Kiskun vármegye gazdag motívumvilágából csemegézhetünk folyamatosan, sőt honlapunkról a motívumgyűjtemény teljességében és külün-külön is letölthető! Ezúttal ahonfoglalás kori női viselet jellegzetes díszeit, az áttört díszítésű, kunpeszérei hajfonatkorongokat mutatjuk be.

2024. 03. 19.

[ Kunpeszér ]

2024. 03. 18.

Több volt a vendég

Tavalyelőtthöz képest 2023-ban nőtt a Bács- Kiskun kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma. Kecskemét vitte a prímet, de Kiskunmajsa, Tiszakécske és Kiskőrös sem panaszkodhat.

2024. 03. 18.

Design by WEBORIGO