TABDI KÖZSÉG 70 ÉVES

közügyek TOP-fejlesztések
A 70. születésnapját ünneplő település korszerű orvosi rendelőkkel, szolgálati lakással és óvodával gazdagodott.

A 70. születésnapját ünneplő település korszerű orvosi rendelőkkel, szolgálati lakással és óvodával gazdagodott.

Az ősz gyümölcseitől, terményeitől roskadozott a tabdi katolikus templom oltár előtti tere szeptember 26-án, szombaton, ahol a hagyományos terményszentelő szentmisével vette kezdetét a község 70. születésnapjára rendezett ünnepségsorozat. A jubileumi évfordulót azzal is emlékezetessé tették, hogy átadták a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat TOP pályázatán elnyert, összesen közel 28,6 millió forint vissza nem térítendő forrásból felújított orvosi és fogorvosi rendelőt, szolgálati lakást magába foglaló épületkomplexumot, a mellette létesített parkolókat.

A neves esemény alkalom volt arra is, hogy felavassák a helyi önkormányzat 25 millió forintos saját forrásából korszerűsített, belül falfestményekkel, grafikákkal díszített óvodát, amelynek megújítása során nem csak a gyermekek igényeit vették figyelembe, hanem az ott dolgozók munkakörülményeinek, komfortérzetének javítására is figyelmet fordítottak.

Az ünnepség díszvendége Font Sándor országgyűlési képviselő és Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke volt, akiknek Fábián Sándor polgármester külön is köszönetet mondott a már megvalósult fejlesztésekért, hosszú ideje tartó támogatásukért, és a hamarosan induló újabb TOP pályázati ciklusban nyújtandó segítségükért.

Az avatószalagok ünnepélyes átvágását követően az óvodások adtak bensőséges műsort, majd az esemény záróakkordjaként a Faluházban megnyitották a Tabdi 70 éve című, a település hét évtizedét, fejlődését bemutató kiállítást, amely október 8-ig látogatható.

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO