SZILÁRD UTAKON

közügyek TOP-fejlesztések
A vírushelyzet idején a védekezés mellett fontos fejlesztések is történtek Dusnokon

A vírushelyzet idején a védekezés mellett fontos fejlesztések is történtek Dusnokon. A településen belül és azon kívül is utakat újítottak fel, vagy éppen építettek meg. A Magyar Falu Program keretében 30 millió forintos összegből újulhat meg az Arany János utca burkolata. 

Mindszenti István polgármester a napokban irodájában fogadta Zsigó Róbertet, a térség országgyűlési képviselőjét, valamint Vedelek Norbertet, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnökét. A politikusok megtekintették a folyamatban lévő fejlesztéseket is, így például a Külterületi közútfejlesztés keretében a település határában épült zúzott köves utat. Mindszenti István elmondta: a dusnokiak mintegy 50 éve vágytak arra, hogy a két fontos mezőgazdasági területüket munkagépekkel és személyautókkal is jól járható út kösse össze. A falut megkerülő út közel 100 millió forintból készülhetett el. 

A mostani útfejlesztések egy folyamatnak a részei, hiszen korábban más fontos beruházásokat is átadtak Dusnokon. Tavaly ősszel egy kisebb ünnepség keretében avatták fel a Vajas parton álló Turisztikai Központot. Az impozáns épületben található egy nagy rendezvényterem, különböző kiszolgáló helyiségek, valamint vizesblokk is. A megbeszélések alapján pedig a dusnokiak a jövőben is reménykedhetnek benne, hogy a fejlesztések folytatódnak.

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO