SZENTKIRÁLYON KÖZFOGLALKOZTATOTTAK SEGÍTENEK A ZÖLDSÉGEK ÉS GYÜMÖLCSÖK FELDOLGOZÁSÁBAN

közügyek
Szentkirály önkormányzata 2014-től végez mezőgazdasági tevékenységet saját területén közfoglalkoztatottak bevonásával.

Szép rendben sorakoznak a befőttek a szentkirályi önkormányzat egyik épületének polcain, hiszen a közfoglalkoztatottak segítségével már nyár közepétől gyűjtik és dolgozzák fel a zöldségeket, gyümölcsöket, melyeket befőzve, lekvárként vagy savanyúságként télen a közétkeztetésben résztvevők fogyaszthatnak.

Szentkirály önkormányzata 2014-től végez mezőgazdasági tevékenységet saját területén közfoglalkoztatottak bevonásával.

Idén összesen 9 fő segítette azt a munkát, amelyet összesen 1,3 hektárnyi területen végeznek.

A helyiek „Édenkertnek” nevezik ezt földterületet, hiszen mint mondják, itt megterem minden, ami szem-szájnak ingere.

Az „Édenkert” hetven százaléka gyümölcsös, a többi pedig konyhakert – tájékoztatott Szabó Gellért, Szentkirály polgármestere. A településvezető elmondta, hogy a konyhakertben főleg zöldségféléket termesztenek. Idén többek között 148 kg zöldborsót, 570 kg sárgarépát, 100 csomó petrezselyemzöldet, 10 kg fokhagymát, 250 kg paprikát,10 kg zellerzöldet, 300 kg paradicsomot, 530 kg uborkát és 250 kg zöldbabot tudtak betakarítani.

A földművelésbe önkormányzati alkalmazottak gépi munkával, a termények feldolgozásába pedig a konyhai dolgozók segítenek be. Minden termény és termék a közétkeztetésbe kerül, ahol naponta közel 300 adag étel készül gyerekeknek, időseknek és a náluk rendelő vendégeknek.

A saját termesztésű zöldségeken felül főleg helyi őstermelőktől vásárolnak terményeket, állati termékeket, amiket szintén a közfoglalkoztatottak és konyhai dolgozók tartósítanak, és használnak fel az ételkészítéshez – tájékoztatott a polgármester.

 

 

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO