Soltvadkerten a buszvárót is díszbe öltöztették

közügyek
ÜNNEPI HANGULAT A MEGYE TELEPÜLÉSEIN

Soltvadkert Város Önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a jelenlegi veszélyhelyzet ellenére is, hogy településünkön is ünnepi várakozással teljen a 2020-as Adventi időszak. E cél elérése érdekében a szokásos betlehemi jászolt felállították a Városházával szembeni sétálóutcán a Soltvadkert Városért Közalapítvány tagjai, önkéntesei. A Vadkert-Komszolg munkatársai segédkeztek a város karácsonyfájának felállításában és felkészítésében, amelyhez a fenyőt Nagy István helyi lakos ajánlotta fel. Soltvadkerten a szokásos módon a városközpontban kerültek kihelyezésre a díszkivilágítás elemei.

A gyönyörű fények mellett személyes köszöntésre is sor kerül, Soltvadkert Város Önkormányzata nevében polgármester úr 2020.12.15-én valamennyi egészségügyi és szociális dolgozó részére egy helyi termékekből álló karácsonyi ajándékcsomagot adott át, ezzel is kifejezve tiszteletünket az áldozatos munkájukért, amelyet az elmúlt évben végeztek.

A Gyöngyház Kulturális Központ Ünnepváró elnevezéssel a város központjában lévő buszmegállót rendezték be. December 1-jétől ebbe az Ünnepvàróba lehet várakozni az utazni kívánóknak, de betérhet ide mindenki, aki szeretné szívében hazavinni az egyedi adventi naptár üzeneteit. Mi több, a Télapó ide várja postaládájába a gyerekek leveleit.Soltvadkert Város Önkormányzata és a Gyöngyház Kulturális Központ, valamint a Vadkert Komszolg Kft ezzel a kis figyelmességgel is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy meghitt, reményteljes legyen az advent időszaka.

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO