ÓRIÁSI LÉPÉS A TISZAUGI HÍD ÉPÍTÉSÉBEN: ÖSSZEÉRT A KÉT OLDAL

A hidat a tervek szerint 2021 augusztusában adják át.

Az M44-es gyorsforgalmi út Lakitelek és Tiszakürt közötti szakaszán folytatott beruházás kivitelezése az ütemezésnek megfelelően halad, és most új szakaszba lépett, ugyanis összeért a két hídrész. A hidat a tervek szerint 2021 augusztusában adják át.

Az elmúlt hónapokban befejeződtek az alépítmény szerkezetépítési munkái, továbbá elhelyezték az ártéri szakasz saruit és sarugerendáit, valamint az ártéri hídszakaszok előregyártott gerendáit is.

Ezen kívül folytatták a mederszakasz acélszerkezetének építését, és várhatóan még az idén megtörténik ennek a szerkezetnek a kivitelezése. Emellett a hídfők építésén dolgoztak a szakemberek, és megerősítették az árvízvédelmi töltést is.

A híd teljes hossza 556 méter lesz, amelyből a 307 méter hosszú mederhídszakasz biztosítja majd a folyó feletti közlekedést.

Jelenleg a mederhíd acélszerkezeti munkálatai folynak, a pilonok befejező munkáinál tartanak, valamint az aktuális munkálatok között szerepel az ártéri hídszakaszok pályalemez-építése is.

Bár a járványhelyzet miatt az építési ütemek átszervezésére volt szükség, a kivitelezésben ez nem okozott problémát. De nemcsak a járvány, hanem a Tisza tavalyi és idei árhulláma miatt is módosult az építésszervezés, ezt kapacitásbővítéssel oldották meg.

A munkaterületen dolgozók létszáma 80-120 fő között mozog, az aktuális munkafolyamatoktól függően. Azonban a Tisza-híd projektje nem csak a munkaterületen zajlik, így a dolgozók létszáma a 300-at is elérheti. A műtárgy kivitelezése az ütemezésnek megfelelően halad, azonban egy ismételt árhullám vagy egy erős tél befolyásolhatja a projektet. A műszaki átadás-átvételt várhatóan 2021. augusztus végén fejezik majd be.

Az M44-es 10 kilométeres, Lakitelek és Tiszakürt közötti szakasza a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában és a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésével jön létre.

Forrás: magyarepitok.hu

Fotó: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

További híreink

Dunavecse

2024. 03. 28.

Dunavecse – Fehéregyháza pusztai tarsolylemez

A vármegyei motívumvilág következő állomása Dunavecse. Ott is a tarsolylemezzel ismerkedhetünk meg ezúttal.A tarsolylemezt 1910-ben gyűjtötte a helyszínen Kada Elek, a megbolygatott sír tárgyait „részben szétszórták, részben a gyermekek kezei közt mint játszó tárgyak elvesztek” (Kada). E tarsolylemezen centrálisan szimmetrikus elrendezésben jelennek meg a lemez „sarkai” felé középvonalukkal nyíló palmetta csokrok.

2024. 03. 28.

[ Dunavecse ]

Foktő

2024. 03. 27.

Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése - projektindítás

Foktő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00033). A projekt keretében 208,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.

2024. 03. 27.

[ Foktő ]

2024. 03. 21.

ÖKO-szuperhőst keresünk!

Keressük klímareferens munkatársunkat!  

2024. 03. 21.

2024. 03. 20.

Faggyal érkezett a hivatalos tavasz

Ma megkezdődött a csillagászati tavasz. Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődött el a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. Ma reggel ugyan minúszokra épbredtünk, de a gazdák közül bizony sokan az ültetvényeken töltötték az éjsazkát, melegítő eszközökkel, füstöléssel igyekeztek megóvni a virágba borult gyümölcsösöket.   

2024. 03. 20.

Kunpeszér

2024. 03. 19.

Vármegyénk motívumvilága: Kunpeszéri hajfonatkorong

Bács-Kiskun vármegye gazdag motívumvilágából csemegézhetünk folyamatosan, sőt honlapunkról a motívumgyűjtemény teljességében és külün-külön is letölthető! Ezúttal ahonfoglalás kori női viselet jellegzetes díszeit, az áttört díszítésű, kunpeszérei hajfonatkorongokat mutatjuk be.

2024. 03. 19.

[ Kunpeszér ]

2024. 03. 18.

Több volt a vendég

Tavalyelőtthöz képest 2023-ban nőtt a Bács- Kiskun kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma. Kecskemét vitte a prímet, de Kiskunmajsa, Tiszakécske és Kiskőrös sem panaszkodhat.

2024. 03. 18.

Design by WEBORIGO