A magyarság történelmének egyik legsötétebb napjáról, 1849. október 6-áról, maga az 1804-ben Kecskeméten született Gáspár András császári kapitány, majd honvédtábornok – az aradi 13 részbeni sorstársa – visszaemlékezését osztjuk meg Önökkel, aki szintén áldozatul esett a megtorlás folyamatának, ugyanis – fegyveres felkelésben való részvételért – a hadbíróság 10 év időtartamú várfogságra ítélte. Visszaemlékezésében percre pontosan leírta a szeme előtt, saját füle hallatára történteket:

„Október 5-én a reggel hétkor a hadbíróság felolvasta a vádlottaknak a halálos ítéletet. A hadbíróság ekkor közölte Kiss Ernővel és Vécseyvel is az ítéletet, akik olyan büszkén fogadták azt, mintha csupán dicséretet olvastak fel előttük. A kihallgatásoknál, amikor még remélték, hogy javítanak sorsukon, talán szelídeknek mutatkozának, de most mindegyik egyszerre úgy megkeményedett, mint a gránitszikla.”

Az október 6-i kivégzés alatt Gáspár András már a cellájában volt, s csupán mások beszámolójából értesült a történetekről:

„Akik látták őket az utolsó útjukon, azt mondották, hogy a kísérő katonaság lógatá a fejét, szomorkodván; de a hős hadfiak mindannyian büszke daccal menének. Úgy mesélik, hogy Damjanich még élcelőde is folyást. Isten nyugosztalja, mert a magyar hazának nem vala több ilyen nemes bajnoka, mikor e 13 nemes lángoló mécsese kialuva. Ezek után én napokig úgy éreztem magamat, mintha valami mocsok esett volna rajtam, hogy nem valék közöttük.”

„A magyar hazának nem vala több ilyen nemes bajnoka”

Lejegyezte:
Hajagos Csaba
osztályvezető
történész, muzeológus
kulturális örökségvédelmi szakértő

Kecskeméti Katona József Múzeum
Történeti-Néprajzi Osztály

Forrás:
Hermann Róbert: Kecskemétiek a szabadságharcban IV. Gáspár András honvédtábornok (Kecskemét, 2005)