NAGYSIKERŰ, TELTHÁZAS KONCERT A KALOCSAI ZÁRDATEMPLOMBAN

Kalocsa Kamarakórus és a Kalocsai Fúvószenekar adott közös koncertet

A Kalocsa Kamarakórus és a Kalocsai Fúvószenekar január 29-én, szombaton délután a Zárdatemplomban adott nagysikerű közös koncertet. A templomot zsúfolásig megtöltő közönség többször is vastapssal jutalmazta a produkciókat. Más darabok mellett Leonard Cohen legnépszerűbb dalát, a Halleluja címűt hallhatta a nagyérdemű. Betlenné Dajkó Ágnest, a Kalocsai Fúvószenekar karnagyát a nagysikerű komolyzenei koncert részleteiről kérdeztük.

Több szempontból sem hagyományos koncert volt a szombati. Mivel a COVID járvány felborította az éves programunkat, erre a hangversenyre most került sor. Templomba illő repertoárral készültünk, ami különösen jól hangzott a szakrális környezetben, a helyszín már önmagában is egy emelkedett, bensőséges hangulatot teremtett”– mondta Betlenné Dajkó Ágnes.

A Kalocsai Fúvószenekar karnagya hozzátette:

A Kalocsa Kamarakórus már korábban is énekelt a fúvószenekar kíséretével, ennek köszönhetően tökéletes volt az összhang közöttük. A gyönyörű hangzású koncerten több komolyzenei mű is felcsendült. Talán sokak számára emlékezetes: pár évvel ezelőtt jött az az ötletünk, hogy a kamarakórussal együtt lépünk fel. A színházban volt egy tavaszi koncertünk, amelyre őket is meghívtuk. Ekkor jutott eszembe, hogy a templomban is rendezhetnénk egy közös hangversenyt. Két közös műsorszámunk van z Englerné Böttger Anna Boglárka vezényeltével megszólaló énekkarral, és van két külön blokk, amikor ők kíséret nélkül énekelnek, tehát mindkét együttes önállóan és együtt is kiteljesítheti, megcsillanthatja a kvalitásait.”

Betlenné Dajkó Ágnes a zenekar összetételére irányuló kérdésünkre elmondta:

Eltérő életkorú egyének ülnek a zenekarban, akikben egy biztosan közös, a zene, és a közös zenélés szeretete. Van, aki évtizedek óta fújja, és van, aki csak 1-2 éve ismerkedik azzal, hogyan kell egy ekkora csapatban muzsikálni.
Szerencsére van utánpótlás, ám mindig várunk zenészeket. Valamennyi fórumunkon szívesen látjuk azokat a tehetséges érdeklődőket, akik hangszeren tudnak játszani. Elsősorban rézfúvós hangszeren játszani tudó zenészeket keresünk. Emellett bárkit szívesen látunk, aki vállalni tudja, hogy rendszeres munkával, heti egyszeri próbával részt tud venni a kórusban vagy a zenekarban. Úgy gondolom, közöttünk egy olyan csapatban találja meg a helyét, ahol az együttmuzsikálás semmi máshoz nem hasonlítható öröme maximálisan kiteljesedik.”

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO