MINDENKI VOLT GYEREK – GYEREKHÉTKÖZNAPOK VERSBEN, ZENÉBEN

Mindenki volt gyerek címmel jelent meg a bajai születésű Francsovics Judit verseiből készült CD és egy új kötet, mely most gyermekverseket tartalmaz.

Francsovics Judit írásai leggyakrabban a gyermekhétköznapokba visznek – mindezt humoros formában, esetenként egy kis öniróniával fűszerezve. De az ünnepek, a természet vagy az állatvilág is helyet kap verseiben, meséiben.

Judit neve egyébként ismerősen csenghet az olvasónak, hiszen néhány éve a Kalocsai Kortárs Művészeti Klubban találkozhattak vele először, valamint - egy rendhagyó irodalmi óra keretében - a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtárban is megmutatta verseit a közönségnek.

A Mindenki volt gyerek inkább a piciknek szól, de négyéves kortól bárkinek ajánlott.

Költeményei megzenésítésének ötletével pedig két éve kereste meg a BM gyerekzenekart. A formáció zenei sokszínűsége, mondanivalója összecsengett azzal, amit ő maga is képvisel. Hamar megszületett a közös album ötlete. A zenekarral való találkozás egy gyümölcsöző munkakapcsolattá érett. A dalok meglepő gyorsasággal születtek, egyik a másik után. A versek igazi kis múzsának bizonyultak. Szövegíró és zenekar együtt gondolkodva, kölcsönösen inspirálták egymást.

Ennek a közös munkának az eredménye a "Mindenki volt gyerek" című album, ahol a hallgatók Judit 12 versét dalszövegként ismerhetik meg.

A lemezzel egyidőben, advent első vasárnapján jelent meg az azonos címet viselő verseskötet is, benne a szavalóversenyeken gyakran hallható "közönségkedvenc" versekkel.

A könyv és a CD borítója Feles Krisztina alkotásai.

Francsovics Judit 1979-ben Baján született, középiskolás-kollégista éveit Kalocsán töltötte, jelenleg Svájcban él. Versei, rövid gyerektörténetei rendszeresen jelennek meg magyar és határon túli magyar nyelvű gyereklapokban. Megjelent versek, publikációk: Dörmögő Dömötör, Tappancs, Minimanó, Napsugár, Szivárvány, Koala magazin. Kisiskolásoknak szóló mesekönyve Kopi és Pamutkutya – A hazugsággombóc 2016- ban jelent meg.

További híreink

Kecskemét, Lakitelek

2024. 04. 19.

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. 04. 19.

[ Kecskemét , Lakitelek ]

2024. 04. 18.

Két vármegyei beruházás is településfejlesztési díjat kapott 

Jánoshalma önkormányzata Településfejlesztési Díjat, Ballószög önkormányzata és a BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség pedig Településfejlesztési Különdíjat kapott szerdán Gödöllőn, A jövő települései konferencián. Mindkét díjazott beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásából valósult meg. 

2024. 04. 18.

Nemesnádudvar

2024. 04. 17.

Értéket őriznek és mentenek

Ha valaki végigsétál Nemesnádudvar szemnek is tetszetős főutcáján, első látásra nem hiszi, hogy három évszázadnyi történelem veszi körül. Mint ahogyan sok környékbeli település esetében, itt is az 1700-as évek határozták meg Nádudvar jö­vőjét annak ellenére, hogy már a honfoglaló ma­gyarok 

2024. 04. 17.

[ Nemesnádudvar ]

Kecskemét

2024. 04. 16.

 Turisztikai kiállítás lesz Kecskeméten április 26-án!

Kecskemét és Térsége Turisztikai kiállítást rendez hagyományteremtő szándékkal április 26-án, pénteken 10-18 óra között a Tourinform Iroda környékén (Kecskemét, Szabadság tér 5/A)  az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, az Iroda üzemeltetője.

2024. 04. 16.

[ Kecskemét ]

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Császártöltés

2024. 04. 15.

Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen - projektindítás

Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00026). A projekt keretében 235,50 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 04. 15.

[ Császártöltés ]

Design by WEBORIGO