MEGYÉNK LEGSZEBB FÜRDŐJÉVÉ VÁLHAT A KISKUNHALASI

közügyek TOP-fejlesztések szabadidő
Bács-Kiskun megye legimpozánsabb és legmodernebb gyógyfürdőjének tervei készülnek Kiskunhalason

Bács-Kiskun megye legimpozánsabb és legmodernebb gyógyfürdőjének tervei készülnek Kiskunhalason. A turisztikailag is kiemelkedő projekt teljesen átrajzolhatja a régió térképét, és megyénk közepén egy olyan gyógy- és élmény komplexumot valósítana meg, mely évente közel egy millió vendégéjszakát és több százezer új látogatót, több száz új munkahelyet, idegenforgalmi szolgáltatás bővülést és új turisztikai attrakciókat jelentene.

A megyénk számára is jelentős fürdőfejlesztési tervekről szervezett lakossági fórumot Kiskunhalas Város Önkormányzata, ahol bemutatták az új Csipke Gyógy- és Élményfürdő látványterveit. Fülöp Róbert polgármester, Bányai Gábor országgyűlési képviselő és az új fürdő tervezői igyekeztek minden felmerülő kérdésben válaszokat adni.

Felvezetésként elhangzott, hogy a gyógyvíz, a gyógyfürdő és utolsó lépcsőként, a 2015-ben megszerzett gyógyhely minősítés az a három alappillére az új fejlesztésnek, melyek nélkül nem lehetett volna megálmodni az új fürdő terveit és támogatást szerezni.

2018-ban a város saját erőből visszavásárolta az idáig magántulajdonban lévő területeket, kormányzati támogatásból új termálkút épült, elkészülhettek az engedélyes tervek, a második támogatási ütemből pedig jelenleg a tervdokumentációt készítik. Ezt követi a közbeszerzési eljárás lefolytatása. A végső lépés pedig az új fürdő megépítése lesz több ütemre bontva, hogy az építkezések közben a jelenlegi szolgáltatásokat teljesen ne kelljen leállítani.

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO