Megyei SECAP - helyi akcióterv

közügyek zöld Bács-Kiskun
„Fenntartható Energia és Klíma Akcióterv - SECAP” címmel szakmai fórumsorozat indult útjára január 31-én Kiskunmajsán a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szervezésében.

Március végéig, minden héten egy-egy járás székhelyén várjuk a települések vezetőit és környezetvédelmi szakembereit. A rendezvényeken bemutatjuk a megyei szintű SECAP-ot, a települési Akciótervek kidolgozásának szakmai lépéseit, a már elkészült és működő jó gyakorlatokat, valamint a szakterületek friss kutatási eredményeit, alkalmazható módszereit. 

Hunyadi Lóránt, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat projektmenedzsere nyitotta meg a rendezvényt. Röviden ismertette az önkormányzat térségünk adottságait előtérbe helyező, környezetvédelemmel és fenntarthatósággal összefüggő tevékenységét. A megyei és települési önkormányzatok az elmúlt években sikeresen működtek együtt a különböző fejlesztési pályázatokban, ennek a közös munkának lehet újabb eredményes területe a fenntartható akciótervek kidolgozása.

Gaál László, a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. klímaszakértője ismertette a települési szintű SECAP tartalmi részleteit, elkészítésének fontosabb lépéseit. Felhívta a figyelmet, hogy már most el kell kezdeni a helyi Akcióterv kidolgozását, mert ez lesz a sikeres pályázati munka egyik alapfeltétele a két év múlva kezdődő programozási ciklusban.

Dr. Fehér Balázs, a MEGÉRTI Kft. operatív igazgatója bemutatta a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat részére készített SECAP-ot, amely a megye természeti és gazdasági sajátosságaira alapozva határozza meg a fentartható fejlődés irányait és a beavatkozási célterületeket. 

Kutasi Ferenc, Szentkirály Község Önkormányzata településfejlesztője egy konzorciumi partner település már elkészült, és a gyakorlatban is alkalmazott jó gyakorlatát vázolta részletesen. A hagyományos mezőgazdasági tevékenységen alapuló község életét jelentősen befolyásolja az éghajlatváltozás, valamint a közelben található ipari beruházások. A települési adottságokat és a környezeti változásokat figyelembe véve többek között fenntartható-energia hasznosítás, talajmegújító mezőgazdasági művelésimód váltás, környezet- és egészségtudatos közösségi munka szerepel a példaértékű települési Akciótervben.

Padra István, a BÁCSVÍZ Zrt. komposztálási üzemmérnöke a Bács-Kiskun Megyei Éghajlatváltozási Platform szakmai előadójaként a szennyvíziszapból készített komposzt talajerő utánpótlásban szerzett friss kutatási eredményeit osztotta meg a hallgatósággal. A sikeres példákat bemutató előadásában rámutatott, a korszerű technológiák bevonása már a napjainkban is lehetővé teszik, hogy a felgyorsult világunk megváltozott életmódjából fakadó környezeti terheléseket a jövőben fenntartható erőforrásként is be tudjuk vonni a mindennapi életünk során.

A fórumsorozat következő állomásán 2019. február 7-én Baján és Bácsalmáson várjuk a járások szakembereit. 
 

További híreink

2026. 04. 11.

Figyelem: visszaélések a választások előtt – csak szabályosan kérhető mozgóurna!

A hirös.hu információi szerint 20 és 25 év közötti ismeretlenek Helvécián járják az időseket, és arra kérik őket, hogy ne menjenek el szavazni, inkább odaviszik nekik a mozgóurnát. 

2026. 04. 11.

down arrow

2026. 04. 10.

A Bács-Kiskun Vármegyei Területi Választási Iroda Közleménye a mozgóurna iránti igénylésről

2026. 04. 10.

down arrow
A fotón a Vécsey Művelődési Ház látható.

Solt

2026. 04. 08.

Új közösségi tér született Solton – átadták a Vécsey Károly Művelődési Házat

Ünnepélyes keretek között adták át Solton a modern, energiahatékony művelődési házat, amely gróf Vécsey Károly aradi vértanú nevét viseli.

2026. 04. 08.

[ Solt ]

down arrow
A fotón egy épület falán az alábbi szöveg olvasható: Szabadszállás Város Városháza

Szabadszállás

2026. 04. 08.

Megújult Szabadszállás ikonikus városházája és rendelőintézete

Több mint 300 millió forintos TOP Plusz forrásból korszerűsítették Szabadszállás egyik legmeghatározóbb középületét és a városi rendelőt. 

2026. 04. 08.

[ Szabadszállás ]

down arrow

Ordas

2026. 04. 07.

Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason - projektzárás

Ordas Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Művelődési ház energetikai felújítása és zöldterület fejlesztés Ordason” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00030). A projekt keretében 59,49 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a település közösségi épületének korszerűsítése valósult meg.

2026. 04. 07.

[ Ordas ]

down arrow

Szalkszentmárton

2026. 04. 01.

Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Emlékkiállítás fejlesztése - projektzárás

Szalkszentmárton Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-6.1.3-21 HELYI ÉS TÉRSÉGI TURIZMUSFEJLESZTÉS felhívásra „Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Emlékkiállítás fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-6.1.3-21-BK1-2022-00004). A projekt keretében 59,88 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból egy helyi turisztikai akció valósult meg.

2026. 04. 01.

[ Szalkszentmárton ]

down arrow
Design by WEBORIGO