MEGKEZDTE MŰKÖDÉSÉT AZ ŐRJEG ÉS SZŐLŐHEGYEI NATÚRPARK EGYESÜLET

A pandémiás helyzet miatt márciusban elmaradt névhasználati átadó ünnepséget október 13-án, kedden szakmai előadások kíséretében tartották meg a Hajósi Barokk Kastélyban.

Március végén hazánkban tizenhatodikként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark kapta meg a naturpark névhasználati jogosultságot a természetvédelemért is felelős dr. Nagy István agrárminisztertől. A pandémiás helyzet miatt márciusban elmaradt névhasználati átadó ünnepséget október 13-án, kedden szakmai előadások kíséretében tartották meg a Hajósi Barokk Kastélyban. A tagtelepülések, Hajós, Császártöltés, Érsekhalma, Homokmégy, Öregcsertő polgármesterei Agócs-Paluska Évától, az egyesület elnökétől vették át a csatlakozásukról szóló oklevelet.

Az ünnepségen beszédet mondott Estók Mihályné Salczer Erzsébet, Hajós város polgármestere, Font Sándor országgyűlési képviselő, Bányai Gábor országgyűlési képviselő, Füredi Kornél, a Herman Ottó Intézet ügyvezető helyettese, dr. Pető Péter, a Magyar Naturpark Szövetség elnöke és Ugró Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója.

 

Estók Mihályné Salczer Erzsébet Hajós sajátos földrajzi elhelyezkedését érzékeltetve kifejtette: a város három járás határán helyezkedik el, ebből adódóan egyfajta híd szerepét is betölti a társadalmi élet szinte minden területén. A megalakult egyesület a város számára több szempontból is jelentős, hiszen a tipikusan „alulról jött” kezdeményezés a természettel közvetlen kapcsolatban állók, a gazdálkodók, a természetvédelem mellett elkötelezett magánszemélyek és szervezetek összefogása, sok-sok munkája hozta létre.

Az egyesület székhelye azt is jelzi, hogy újabb kapcsolatokat, együttműködési lehetőséget nyit az egyesületbe tömörült településekkel, szervezetekkel – mondta a polgármester.

Hozzátette: fontos, hogy az egymással szomszédos települések együtt tudjanak működni, amit az újonnan alakult egyesület is segíthet. Például Homokmégy és Öregcsertő a Kalocsai Sárköz olyan jelentős települései, amelyeket a többivel összevetve más kulturális hagyományok, más nemzetiségi összetétel jellemez. Mégis, a natúrpark céljainak megvalósítása szorosabbra fűzi, jobban összeköti ezeket a településeket.

Font Sándor beszédében aláhúzta: sokan vagyunk, akik távoli vidékekre utazunk, hogy az ott lévő természeti értékeket lássuk, de közben elmegyünk amellett, ami itt van velünk, mellettünk. Az országgyűlési képviselő szerint az őrjegi terület tipikusan ilyen, és a felvázoltakon kíván majd változtatni az egyesület. Lényeges, hogy a natúrpark kincseit úgy mutassuk be másoknak, hogy közben ne rongáljuk. Jó, hogy az egyesület céljai közt szerepel az ökoturizmus felé nyitás, ország-világ számára felvillantja, bemutatja ezeket az értékeket – mondta Font Sándor.

Bányai Gábor országgyűlési képviselő rámutatott: az egyesület alapítása azért is jelentős, mert demonstrálja az itt,és az ország távolabbi részén élőknek:létezik egy olyan kincs, az Őrjeg, amelyben jelentős természeti és kulturális adottságok, értékek vannak. Sok száz év hagyományai, építési örökségei azok, amelyeket nem csak megőrizni, tovább fejleszteni kell, hanem bemutatni is azok számára, akik ezt még nem ismerik –jelentette ki a képviselő.

Dr. Pető Péter, a Magyar Natúrpark Egyesület elnöke az egyesület küldetésének ismertetése után gratulált a hajósi székhelyű egyesületnek a pandémiás helyzet ellenére gyors megalakításához. Örömét fejezte ki, hogy az egyesület március óta már eredményeket is letett az asztalra. Az elnök elmondta:

a natúrpark létrehozásának lehetőségét a térségben természetközeli és ökológiai gazdálkodást folytató fiatal gazdálkodó családok vetették fel elsőként. Az alapítók az elmúlt években következetesen dolgoztak Őrjeg gazdag természeti és táji örökségének megőrzéséért.

Tevékenységük középpontjában a természetközeli gazdálkodás folytatása, azon belül is a legeltetéses állattartás, mint tájfenntartó tevékenység népszerűsítése, a védett természeti értékek megőrzése és monitorozása mellett, a vízszabályozás újragondolása és egészséges helyi termékek előállítása állt. E tevékenységek szélesebb körű, hatékonyabb és hosszú távon is eredményes folytatásához a natúrpark biztosíthat megfelelő keretek- mondta az országos elnök.

Agócs Paluska Éva, az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület elnöke prezentációjában a natúpark megalakításának főbb állomásait mutatta be, majd köszönetét fejezte ki a szervezésben szerepet vállalóknak, közülük is Salczer Bálint Gergelynek, az egyesület alelnökének, aki sokat segített a szakmai alapok megteremtésében.

Az előadások sorát Salczer Bálint Gergely erdőmérnök zárta, aki elmondta: A Duna ártere és a Duna–Tisza közi homokhátság határán húzódó lápvidék déli részét nevezték hagyományosan Őrjegnek. A Duna hajdani vízi világának utolsó hírmondója a Vörös-mocsár ma már természetvédelmi oltalom alatt áll, természeti értékeit tanösvényen ismerhetjük meg.

A térség egyetlen városi jogállású települése a pincefalujáról és az abban érlelt boráról híres Hajós. A natúrparki kezdeményezéshez Császártöltés, Érsekhalma, Homokmégy és Öregcsertő csatlakozott még. A natúrpark munkaszervezeti feladatait – a csatlakozó települések önkormányzatainak felhatalmazása alapján – a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület látja el. A natúrparki közösség nyitott az alapelvekkel azonosulni tudó térségi partnerek csatlakozására – mondta a szakember.

Az esemény végén a tagtelepülések, Hajós, Császártöltés, Érsekhalma, Homokmégy, Öregcsertő polgármesterei Agócs-Paluska Évától, az egyesület elnökétől vették át a tagtelepülések csatlakozásáról szóló oklevelet.

 

További híreink

2024. 04. 18.

Két vármegyei beruházás is településfejlesztési díjat kapott 

Jánoshalma önkormányzata Településfejlesztési Díjat, Ballószög önkormányzata és a BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség pedig Településfejlesztési Különdíjat kapott szerdán Gödöllőn, A jövő települései konferencián. Mindkét díjazott beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásából valósult meg. 

2024. 04. 18.

Nemesnádudvar

2024. 04. 17.

Értéket őriznek és mentenek

Ha valaki végigsétál Nemesnádudvar szemnek is tetszetős főutcáján, első látásra nem hiszi, hogy három évszázadnyi történelem veszi körül. Mint ahogyan sok környékbeli település esetében, itt is az 1700-as évek határozták meg Nádudvar jö­vőjét annak ellenére, hogy már a honfoglaló ma­gyarok 

2024. 04. 17.

[ Nemesnádudvar ]

Kecskemét

2024. 04. 16.

 Turisztikai kiállítás lesz Kecskeméten április 26-án!

Kecskemét és Térsége Turisztikai kiállítást rendez hagyományteremtő szándékkal április 26-án, pénteken 10-18 óra között a Tourinform Iroda környékén (Kecskemét, Szabadság tér 5/A)  az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, az Iroda üzemeltetője.

2024. 04. 16.

[ Kecskemét ]

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Császártöltés

2024. 04. 15.

Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen - projektindítás

Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00026). A projekt keretében 235,50 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 04. 15.

[ Császártöltés ]

Balotaszállás

2024. 04. 15.

Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson - projektindítás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél az elavult útburkolatok felújítása.

2024. 04. 15.

[ Balotaszállás ]

Design by WEBORIGO