MEGKAPTA A VILLAMOS LÉTESÍTÉSI ENGEDÉLYT A PAKS II. PROJEKT

A MEKH engedélye olyan fajsúlyos engedélyek sorát gyarapítja, mint a környezetvédelmi engedély és a telephelyengedély.

Megkapta az ún. villamos létesítési engedélyt a két új paksi blokk létesítéséért felelős Paks II. Zrt. a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH) november 19-én.

A MEKH engedélye kiemelt jelentőséggel bír az új blokkok mint villamosenergia-termelő egységek létesítésének megkezdése kapcsán, és olyan fajsúlyos engedélyek sorát gyarapítja, mint a környezetvédelmi engedély és a telephelyengedély – közölte Mittler István, a Társaság kommunikációs igazgatója.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve 2020. október 9-én nyújtotta be az új blokkokra vonatkozó létesítésengedély-kérelmét a MEKH-hez.

A most kézhez kapott villamos létesítési engedély – az Országos Atomenergia Hivatal által kiadható, a nukleáris létesítményre vonatkozó létesítési engedéllyel együttesen – előfeltétele az új blokkok tényleges építési, gyártási, beszerzési és szerelési munkái megkezdésének.

Ahogy arról az energiahivatal honlapja korábban beszámolt, az utolsó megvalósult új, 50 MW feletti erőművi beruházás létesítési engedélyét 2007-ben, 13 évvel ezelőtt adta ki a MEKH.

Forrás: paks2.hu

További híreink

Foktő

2024. 03. 27.

Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése - projektindítás

Foktő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00033). A projekt keretében 208,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.

2024. 03. 27.

[ Foktő ]

2024. 03. 21.

ÖKO-szuperhőst keresünk!

Keressük klímareferens munkatársunkat!  

2024. 03. 21.

2024. 03. 20.

Faggyal érkezett a hivatalos tavasz

Ma megkezdődött a csillagászati tavasz. Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődött el a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. Ma reggel ugyan minúszokra épbredtünk, de a gazdák közül bizony sokan az ültetvényeken töltötték az éjsazkát, melegítő eszközökkel, füstöléssel igyekeztek megóvni a virágba borult gyümölcsösöket.   

2024. 03. 20.

Kunpeszér

2024. 03. 19.

Vármegyénk motívumvilága: Kunpeszéri hajfonatkorong

Bács-Kiskun vármegye gazdag motívumvilágából csemegézhetünk folyamatosan, sőt honlapunkról a motívumgyűjtemény teljességében és külün-külön is letölthető! Ezúttal ahonfoglalás kori női viselet jellegzetes díszeit, az áttört díszítésű, kunpeszérei hajfonatkorongokat mutatjuk be.

2024. 03. 19.

[ Kunpeszér ]

2024. 03. 18.

Több volt a vendég

Tavalyelőtthöz képest 2023-ban nőtt a Bács- Kiskun kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma. Kecskemét vitte a prímet, de Kiskunmajsa, Tiszakécske és Kiskőrös sem panaszkodhat.

2024. 03. 18.

Kiskőrös

2024. 03. 15.

Kiskőrös díszpolgára lett Rideg László

A köz érdekében évtizedeken át végzett munkáját elismerve Kiskőrös városa díszpolgári kitüntetést adományozott Rideg Lászlónak, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnökének. 

2024. 03. 15.

[ Kiskőrös ]

Design by WEBORIGO