MEGJELENT A KÖZMŰVELŐDÉSI ÉRDEKELTSÉGNÖVELŐ PÁLYÁZAT

Az emberi erőforrások minisztere a belügyminiszterrel és a pénzügyminiszterrel egyetértésben 2020. július 3-án hirdette és jelentette meg a 2020. évi közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra vonatkozó pályázati kiírást

A pályázat, mely a magyarországi közművelődési intézmények vagy közösségi színterek műszaki, technikai eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítására, épületének karbantartására, felújítására szolgál, 300 millió forintos keretösszeggel került meghirdetésre.

A rendelkezésre álló keretösszegből igényelhető – a Pályázó által biztosított önrészt kiegészítő – költségvetési támogatás vissza nem térítendő. A támogatás felhasználásának időtartama a pályázati kiírás megjelenésének napjától 2021. december 31. napjáig tart. A végső határnapig fel nem használt támogatásrészt vissza kell fizetni a központi költségvetésbe. Az elnyert támogatás mellett minden esetben a vállalt önrész teljes összegével is el kell számolnia a pályázaton nyertes önkormányzatoknak.

A pályázatok benyújtására rendelkezésre álló határidő: 2020. augusztus 3. (hétfő), mely időpont elmulasztása jogvesztő hatályú.

A részletes pályázati kiírás, valamint annak mellékletei, azaz a pályázati adatlap, a nyilatkozatok és az elszámolható – nem elszámolható költségvetési tételek, ide kattintva tölthetők le: https://nmi.hu/wp-content/uploads/2020/07/K%C3%B6zm%C5%B1vel%C5%91d%C3%A9si-%C3%A9rdeklets%C3%A9gn%C3%B6vel%C5%91-t%C3%A1mogat%C3%A1s.pdf

Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

További híreink

Kecskemét

2024. 04. 16.

 Turisztikai kiállítás lesz Kecskeméten április 26-án!

Kecskemét és Térsége Turisztikai kiállítást rendez hagyományteremtő szándékkal április 26-án, pénteken 10-18 óra között a Tourinform Iroda környékén (Kecskemét, Szabadság tér 5/A)  az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, az Iroda üzemeltetője.

2024. 04. 16.

[ Kecskemét ]

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Császártöltés

2024. 04. 15.

Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen - projektindítás

Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00026). A projekt keretében 235,50 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 04. 15.

[ Császártöltés ]

Balotaszállás

2024. 04. 15.

Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson - projektindítás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél az elavult útburkolatok felújítása.

2024. 04. 15.

[ Balotaszállás ]

Kiskunmajsa

2024. 04. 11.

Folytatódnak a fejlesztések Bács-Kiskunban 

Csaknem félszáz fejlesztési beruházás támogatói szerződését írták alá 12 milliárd forint értékben csütörtökön Kiskunmajsán, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgármesterek Szakmai Fórumának keretében. Az eseményen elhangzott: a napokban döntés született arról, hogy újabb 8,5 milliárd forint pályázati forrás érkezik a vármegyébe. 

2024. 04. 11.

[ Kiskunmajsa ]

2024. 04. 10.

Újabb települések nyertek fejlesztési forrást

Útfejlesztésre és az egészségügyi, szociális alapszolgáltatások fejlesztésére nyertek támogatást Bács-Kiskun vármegyei települések a TOP Plusz program keretében. 

2024. 04. 10.

Design by WEBORIGO