MEGÍTÉLT TÖBBLETTÁMOGATÁSOK ÉRKEZTEK HELVÉCIÁRA

közügyek TOP-fejlesztések
Helvécia Nagyközség Önkormányzata az ipari terület elérhetőségének javítására eredetileg 25 millió forintot nyert, melyet most több mint három millió forinttal egészítettek ki.

Helvécia Nagyközség Önkormányzata az ipari terület elérhetőségének javítására eredetileg 25 millió forintot nyert, melyet most közel négy millió forinttal egészítettek ki – hangzott el Balogh Károly polgármester tájékoztatójában.

A TOP-1.1.1-16-BK1-2017-00008 azonosítószámú „Iparterület elérhetőségének javítása Helvécián” című projektben Helvécia Nagyközség Önkormányzata a befektetői megkeresés hatására korábban újabb területet jelölt ki ipari terület kialakítása céljából. A Kecskeméti agglomeráció pozitív hatása egyértelműen érezhető a település életében, számos magas foglalkoztatói létszámú cég költözött már ki a településre.

Jelen projekt keretein belül az ipari rész elérhetőségének biztosítása volt a cél.

Tekintettel arra – egyebek mellett – hogy a 2016-os TOP-os kiírások nyertes pályázatai 2019-re értek a megvalósítások kivitelezési szakaszába, az építőiparban tapasztalható rohamos áremelkedések és kapacitás hiány miatt egyre nehezebb lett kivitelező céget találni.

Annak ellenére, hogy a pályázati felhívásra beadott támogatási kérelem költségvetését az önkormányzat alapos tervezői költségvetésre és átgondolt projektmegvalósítási ütemezésre alapozta, a közbeszerzési eljárás eredményeként beérkezett ajánlatok meghaladták a tervezett építési és felújítási költségeket, amelyek meghaladták az Önkormányzat anyagi lehetőségeit.

Az első közbeszerzési eljárás eredménytelennek bizonyult. A 2. közbeszerzési eljárásban beérkezett 1 db árajánlat is meghaladta ugyan a tervezett kivitelezési költséget, azonban látva más projektben a kivitelezésre vonatkozó trendeket - újabb közbeszerzési eljárás tovább emelkedő kivitelezési árakat eredményeznek, így az eljárást eredményesnek minősítettük - mondta a polgármester. A nyertes ajánlattevővel 2019. 11. 27-én megkötötték a kivitelezési szerződést, melynek tárgya a Kecskemét külterületi 0847/3 hrsz-ú, Helvécia Kiskőrösi út, Széles köz és Jusztin sor közötti szakaszának szilárd burkolattal történő kiépítése volt.

A szóban forgó út Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában áll. A pályázat beadása előtt Kecskemét önkormányzata hozzájárult a pályázathoz, és a kivitelezéshez, mivel ezzel a pályázattal egy évek óta megoldatlan helyzet rendezése kezdődhetett meg: a Kiskőrösi út földes szakaszának burkolása, mely pozitív hatással bír mind Kecskemét Megyei Jogú Város, mind Helvécia Nagyközség vonatkozásában.

További híreink

Dunavecse

2024. 03. 28.

Dunavecse – Fehéregyháza pusztai tarsolylemez

A vármegyei motívumvilág következő állomása Dunavecse. Ott is a tarsolylemezzel ismerkedhetünk meg ezúttal.A tarsolylemezt 1910-ben gyűjtötte a helyszínen Kada Elek, a megbolygatott sír tárgyait „részben szétszórták, részben a gyermekek kezei közt mint játszó tárgyak elvesztek” (Kada). E tarsolylemezen centrálisan szimmetrikus elrendezésben jelennek meg a lemez „sarkai” felé középvonalukkal nyíló palmetta csokrok.

2024. 03. 28.

[ Dunavecse ]

Foktő

2024. 03. 27.

Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése - projektindítás

Foktő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00033). A projekt keretében 208,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.

2024. 03. 27.

[ Foktő ]

2024. 03. 21.

ÖKO-szuperhőst keresünk!

Keressük klímareferens munkatársunkat!  

2024. 03. 21.

2024. 03. 20.

Faggyal érkezett a hivatalos tavasz

Ma megkezdődött a csillagászati tavasz. Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődött el a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. Ma reggel ugyan minúszokra épbredtünk, de a gazdák közül bizony sokan az ültetvényeken töltötték az éjsazkát, melegítő eszközökkel, füstöléssel igyekeztek megóvni a virágba borult gyümölcsösöket.   

2024. 03. 20.

Kunpeszér

2024. 03. 19.

Vármegyénk motívumvilága: Kunpeszéri hajfonatkorong

Bács-Kiskun vármegye gazdag motívumvilágából csemegézhetünk folyamatosan, sőt honlapunkról a motívumgyűjtemény teljességében és külün-külön is letölthető! Ezúttal ahonfoglalás kori női viselet jellegzetes díszeit, az áttört díszítésű, kunpeszérei hajfonatkorongokat mutatjuk be.

2024. 03. 19.

[ Kunpeszér ]

2024. 03. 18.

Több volt a vendég

Tavalyelőtthöz képest 2023-ban nőtt a Bács- Kiskun kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma. Kecskemét vitte a prímet, de Kiskunmajsa, Tiszakécske és Kiskőrös sem panaszkodhat.

2024. 03. 18.

Design by WEBORIGO