Már elindult: akár 4 millió is nyerhető a 2021 Hungarikum pályázaton

közügyek Vármegyénk értékei TOP-fejlesztések
Hazai és külhoni pályázóknak nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutatóterek kialakítására, rendezvények megvalósítására használható a most megnyíló pályázat, mely 900 millió forint keretet határoz meg.

A hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésének támogatására; települési, tájegységi értéktárak létrehozásának segítésére; valamint a Kárpát-medencei hagyományos öltözet-kultúra továbbörökítésére megjelent az idei évi hungarikum pályázat 930 millió Ft keretösszeggel. Mindhárom célterületnél működési támogatásnak nem minősülő, egyszeri, vissza nem térítendő támogatás igényelhető. 

 A pályázaton 1 és 4 millió forint közötti összeg nyerhető el.

A II. célterületen az értéktár létrehozás és működtetés területén tapasztalattal bíró szervezetek 500 ezer forinttól 1,5 millió forintig terjedő támogatást nyerhetnek el, amennyiben a pályázati projekt keretében értéktárat még nem működtető partner szervezet számára át szeretnék adni tapasztalataikat értéktár létrehozásával és működtetésével, nemzeti értékek gyűjtésével, megismertetésével és népszerűsítésével, valamint az értékgyűjtés módszertanával kapcsolatban. A pályázati projekt keretében a partner szervezetnek nemzeti értékeket kell felvennie a létrehozásra kerülő értéktárba. A célterületen 15 millió Ft keretösszeg áll rendelkezésre.

Divat a magyar

A „Hagyomány a divatban – viselet másként” célterületet ötödik alkalommal hirdeti meg az Agrárminisztérium, melyre 15 millió forint áll rendelkezésre. A pályázati konstrukció célja az, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljanak. A támogatás összege 250 ezer és 500 ezer forint között lehet.

A hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására 2013 júliusa és 2020 decembere közötti időszakban kiírt 9 nyílt és egy meghívásos pályázat keretében összesen 2,769 milliárd forintot ítélt oda 1 456 magyarországi, illetve határon túli magyar nyertes pályázónak az agrártárca. 

A pályázati felületen 2021. február 2. 12.00 órától lehet a pályázati adatlapot elektronikusan kitölteni, illetve a mellékleteket feltölteni, de a pályázatok véglegesítésére, beküldésére csak 2021. március 1. 8.00 órától van lehetőség 2021. március 30. 23:59 percig. Amennyiben az igényelt támogatások összege a beadási (véglegesítési) határidő lejárta előtt eléri a célterület keretösszegének 150%-át, a támogató 2021. március 1. 9.00 óra után a pályázatot lezárhatja. A pályázatokat csak a pályázati felületen kell benyújtani, papír alapon, postai úton nem.

A pályázati felhívás letölthető innen, a páyázati felület a palyazat.hungarikum.hu oldalon érhető el.

Forrás: http://www.hungarikum.hu/hu/hirek/megjelent-2021-%C3%A9vi-hungarikum-p%C3%A1ly%C3%A1zat

 

További híreink

Dunavecse

2024. 03. 28.

Dunavecse – Fehéregyháza pusztai tarsolylemez

A vármegyei motívumvilág következő állomása Dunavecse. Ott is a tarsolylemezzel ismerkedhetünk meg ezúttal.A tarsolylemezt 1910-ben gyűjtötte a helyszínen Kada Elek, a megbolygatott sír tárgyait „részben szétszórták, részben a gyermekek kezei közt mint játszó tárgyak elvesztek” (Kada). E tarsolylemezen centrálisan szimmetrikus elrendezésben jelennek meg a lemez „sarkai” felé középvonalukkal nyíló palmetta csokrok.

2024. 03. 28.

[ Dunavecse ]

Foktő

2024. 03. 27.

Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése - projektindítás

Foktő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00033). A projekt keretében 208,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.

2024. 03. 27.

[ Foktő ]

2024. 03. 21.

ÖKO-szuperhőst keresünk!

Keressük klímareferens munkatársunkat!  

2024. 03. 21.

2024. 03. 20.

Faggyal érkezett a hivatalos tavasz

Ma megkezdődött a csillagászati tavasz. Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődött el a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. Ma reggel ugyan minúszokra épbredtünk, de a gazdák közül bizony sokan az ültetvényeken töltötték az éjsazkát, melegítő eszközökkel, füstöléssel igyekeztek megóvni a virágba borult gyümölcsösöket.   

2024. 03. 20.

Kunpeszér

2024. 03. 19.

Vármegyénk motívumvilága: Kunpeszéri hajfonatkorong

Bács-Kiskun vármegye gazdag motívumvilágából csemegézhetünk folyamatosan, sőt honlapunkról a motívumgyűjtemény teljességében és külün-külön is letölthető! Ezúttal ahonfoglalás kori női viselet jellegzetes díszeit, az áttört díszítésű, kunpeszérei hajfonatkorongokat mutatjuk be.

2024. 03. 19.

[ Kunpeszér ]

2024. 03. 18.

Több volt a vendég

Tavalyelőtthöz képest 2023-ban nőtt a Bács- Kiskun kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma. Kecskemét vitte a prímet, de Kiskunmajsa, Tiszakécske és Kiskőrös sem panaszkodhat.

2024. 03. 18.

Design by WEBORIGO