LÁTVÁNYOS A FEJLŐDÉS BALLÓSZÖGÖN

közügyek TOP-fejlesztések szabadidő
Ballószög látványosan fejlődött, a településen mintegy 15 projekt futott párhuzamosan az elmúlt évben.

A tavalyi évtől nagyon sokat vártunk és azt gondolom, hogy a pandémia ellenére nagyon jól teljesített Ballószög. Nem is biztos, hogy lesz még egy ilyen gazdag, illetve a beruházások tekintetében ennyire komoly évünk, hiszen a sok-sok előkészítő munkának az eredményeként a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat koordinációjában lévő Területi Operatív Program (TOP) pályázatokból, a Belügyminisztérium pályázatából, Vidékfejlesztési Programból, a Magyar Falu Programból látványosan fejlődött a település, kb. 15 projektünk futott párhuzamosan – fogalmazott Somogyi Lajos, Ballószög polgármestere.

Márciusban a Zsíros-dűlő közel egy kilométeres szakasza megújult, majd ugyanebben a hónapban megindult a külterületi Karácsonyi óvodának a felújítása.  Egy több mint 100 éves épületét sikerült, szerintem méltó módon felújítanunk. Ezzel párhuzamosan fejeződött be a Csillagszem óvodának a tetőtér ráépítése, gyakorlatilag két csoportszobával bővült az intézmény, így most már 180 gyerekek tudunk fogadni. Ezen felül még a tálaló konyha is átalakításra került. Az óvodához kapcsolódóan: önerőből megvettük a faluház és a gyógyszertár közötti úgynevezett Farkas-házat és bontás, tereprendezés után egy új kerítéssel az udvar nagy részét az óvoda udvarával egyesítettük. Kiépült a locsoló rendszer, majd füvesítés után – közel 5 millió Ft értékben a Magyar Falu program sikeres pályázatából új játékokat is telepítettünk – ősszel a fű megerősödése után birtokba vehették a gyerekek.

Nagy segítség volt a belügyminisztérium 30 millió forintos támogatása, amelyből a gyerek orvosi rendelőt tudtuk teljesen felújítani kívül-belül.

Párhuzamosan elindult a Faluház - Magyar Falu Programból 15 millió Ft-ot nyertünk - energetikai korszerűsítése, fűtés és hűtés fan coil-os rendszerrel, két hőszivattyús megoldással, illetve a nagyteremben járólap csere volt és a ház ki lett festve. Ehhez közel 22 millió forint önrészt tettünk. A bejárati rész, vizes blokk felújításra mindkét szinten, a konyha felújítására illetve az akadálymentesítésre vannak további terveink két pályázatot adtunk be, sajnos nem nyert idén újra próbálkozunk.

Hosszú távon mindenképpen terveink között szerepel, hogy a jövőben a Faluházat bővíteni tudjuk, hiszen nincs színpadunk, így elég kevés nézőt tudunk leültetni, igény pedig van, hiszen a pandémia előtt pezsgő élet volt a Faluházban művelődésszervezőinknek köszönhetően.

Azt gondolom, a kerékpárút amennyire nehezen indult, a végeredmény magáért beszél: büszkék lehetünk rá. Az ott lakóknak, a használóknak is nagy örömére válik. Sajnos a közmű átépítésekkel, a terület vásárlásokkal, a kerítés átépítésekkel nagyon sok előkészítési idő ment el, de szerencsére decemberre elkészült. A központi buszmegálló körötti tér megújult, új buszöböl került kiépítésre és a korábbi balesetveszélyes járdát, illetve betonozásokat egy gyönyörű térkőre cseréltük.  Várat magára a Nyúl-ház előtti buszöböl áthelyezése, teljes újjáépítése, várhatóan márciusban az is átadásra kerül.

Közbeszerzési és pályázati nehézségek miatt csúszott a Kiscsillag bölcsődének az építése, ami azonban most már egész jó ütemben halad, tető alá kerül. Szerencsére egy nagyon jó kivitelező cég van, aki még a két ünnep között is dolgozott. Ha minden igaz, akkor egy szeptember-októberi átadást tervezünk.

Egy nagyon régi igény, hogy saját főzőkonyhánk legyen, hiszen a kormányzati szándék is errefelé terelgeti az önkormányzatokat. Támogatja a kormány a kialakítását, tehát majd pénzügyminisztériumi pályázaton szeretnénk indulni konyha technológia, illetve az iskolai ebédlő építés finanszírozása céljából.

Gazdaságilag egy kicsit kimerített minket a tavalyi év, nagyon sok önerőt kellett hozzá rakni a beruházásokhoz.

Az óvodához 50 milliót, a Zsíros-dűlőhöz 12 milliót, a Faluházhoz 22 millió forintot, a kerékpárúthoz 50 millió forintot tett hozzá az önkormányzat, így gyorsan röpködtek a tavalyi évben azok az önerős pénznek, melyek tartalékunkat képezték, de eddig hitel nélkül tudtunk működni és fejleszteni.

Szintén a tavalyi évben a Vidékfejlesztési Programnak köszönhetően a helvéciai összekötő utat is megcsináltuk Helvéciával konzorciumban, mintegy 400 méter hosszan és 6 méter szélességben új aszfaltot kapott, a régi úton a kátyúkat illetve felgyűrődött aszfaltot javítottuk és kapott egy szórt bevonatot. Ezen kívül nyertünk egy 110 lóerős traktort, homlokrakodóval, földkanállal, raklap villával és egy igen komoly rézsű kaszával, melynek cserélhető cserjevágó és ágvágó adaptere is van. Helvécia pedig egy függesztett árokásót szerzett be. A pályázat több okból elhúzódott, nőtt a műszaki tartalom, mind az út, mind a gépek esetében, így az először kalkulált 25% önerő, közel 40 % lett.

A Magyar Falu Programnak (MFP) köszönhetően az egyik tanyagondnoki buszunkat cserélni tudtuk, úgyhogy a régit az erdélyi testvér településünknek ajánlottuk fel.

További híreink

Dunavecse

2024. 03. 28.

Dunavecse – Fehéregyháza pusztai tarsolylemez

A vármegyei motívumvilág következő állomása Dunavecse. Ott is a tarsolylemezzel ismerkedhetünk meg ezúttal.A tarsolylemezt 1910-ben gyűjtötte a helyszínen Kada Elek, a megbolygatott sír tárgyait „részben szétszórták, részben a gyermekek kezei közt mint játszó tárgyak elvesztek” (Kada). E tarsolylemezen centrálisan szimmetrikus elrendezésben jelennek meg a lemez „sarkai” felé középvonalukkal nyíló palmetta csokrok.

2024. 03. 28.

[ Dunavecse ]

Foktő

2024. 03. 27.

Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése - projektindítás

Foktő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00033). A projekt keretében 208,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.

2024. 03. 27.

[ Foktő ]

2024. 03. 21.

ÖKO-szuperhőst keresünk!

Keressük klímareferens munkatársunkat!  

2024. 03. 21.

2024. 03. 20.

Faggyal érkezett a hivatalos tavasz

Ma megkezdődött a csillagászati tavasz. Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődött el a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. Ma reggel ugyan minúszokra épbredtünk, de a gazdák közül bizony sokan az ültetvényeken töltötték az éjsazkát, melegítő eszközökkel, füstöléssel igyekeztek megóvni a virágba borult gyümölcsösöket.   

2024. 03. 20.

Kunpeszér

2024. 03. 19.

Vármegyénk motívumvilága: Kunpeszéri hajfonatkorong

Bács-Kiskun vármegye gazdag motívumvilágából csemegézhetünk folyamatosan, sőt honlapunkról a motívumgyűjtemény teljességében és külün-külön is letölthető! Ezúttal ahonfoglalás kori női viselet jellegzetes díszeit, az áttört díszítésű, kunpeszérei hajfonatkorongokat mutatjuk be.

2024. 03. 19.

[ Kunpeszér ]

2024. 03. 18.

Több volt a vendég

Tavalyelőtthöz képest 2023-ban nőtt a Bács- Kiskun kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma. Kecskemét vitte a prímet, de Kiskunmajsa, Tiszakécske és Kiskőrös sem panaszkodhat.

2024. 03. 18.

Design by WEBORIGO