Közel 308 millióból fejlődhet tovább Bács-Kiskun

Az elmúlt időszakban újabb összegek érkeztek TOP-os forrásból a megye városainak, településeinek az elindult beruházások bővítésére, befejezésére, kivitelezésére.

307.406.787 forint többlettámogatást osztanak szét Bács-Kiskun megyében a korábbi TOP-os támogatások mellett, melynek összege eddig 2.884. 838. 430 forint volt. A települések az elmúlt egy hónapban született irányító hatósági vagy kormány döntések következtében az eredetileg elnyert támogatási forráson felül többlettámogatásban részesültek így segítve a projektek megvalósítását.

Ezzel együtt összesen 3. 192. 245. 217 forint jut Bács-Kiskun megye települései számára a tervezett fejlesztésekre. 

Így lehetséges, hogy például Lajosmizse Integrált Településfejlesztési Stratégiája elkészül, felújításra kerül legalább nyolc helyszín, új funkciókkal bővül a városközpont, az alulhasznosított területek száma csökken, valamint a víz fölött nád között ívelő tanösvény épül, oktatási-, nevelési célú anyagai által. Továbbá térfigyelőkamera rendszer, kerékpártámaszok, zöldfelületfenntartásához kapcsolódó eszközök, hulladékgyűjtők, padok stb. telepítését is tartalmazza a pályázat. Erre Lajosmizse város első körben 860 millió forintot, majd 128.140.000 forintot, azaz összesen 988.140 ezer forintot nyert. 

Így valósul meg továbbá a fülöpjakabi inkubátorház. Az épület egy kb. 1200,81 m2 nagyságú létesítmény. A fejlesztés két fő részből fog állni. Egyrészről mezőgazdasági üzemrészben zöldség, gyümölcs betermelés utáni előkészítő munkák és átmeneti hűtött tárolás lehetséges. Tervezett munkafolyamatok: előkészítés, válogatás, mosás, hűtött tárolás. Másik funkció egy speciális gépgyártó üzemrész kialakítása, mely a környék piaci igényeit figyelembe véve került kialakításra. Ez a beruházás 450 millió és 53.438.099, azaz összesen 503.438.099 forintból valósul meg. 

A nyertes összegeket és a többlettámogatásokat az alábbi táblázatban részletezzük.

Fülöpjakabi Községgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság 450 000 000 53 438 099 503 438 099
Nagybaracska Község Önkormányzata 110 000 000 16 489 000 126 489 000
Szentkirály Község Önkormányztata 275 100 000 18 087 824 293 187 824
Vaskút Nagyközségi Önkormányzat 225 339 435 12 574 343 237 913 778
Lajosmizse Város Önkormányzata 860 000 000 128 140 000 988 140 000
Mélykút Város Önkormányzat 60 000 000 8 581 166 68 581 166
Ballószög Község Önkormányzata 123 000 000 18 437 700 141 437 700
Géderlak Községi Önkormányzat 53 000 000 7 102 239 60 102 239
Kiskunhalas Város Önkormányzata 419 398 995 3 104 416 422 503 411
Dunavecse Város Önkormányzata 99 000 000 10 000 000 109 000 000
Helvécia Nagyközség Önkormányzata 30 000 000 4 470 000 34 470 000
Kecel Város Önkormányzata 180 000 000 26 982 000 206 982 000
  2 884 838 430 307 406 787 3 192 245 217

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO