KIS TELEPÜLÉS, NAGY FEJLESZTÉSEK

közügyek TOP-fejlesztések
Megyénk számos településéről érkeznek jó hírek fejlesztésekről, felújításokról, építkezésekről!

 

Megyénk számos településéről érkeznek jó hírek fejlesztésekről, felújításokról, építkezésekről! Most az alig 500 lelkes Érsekhalmán élők örülhetnek a falujukat érintő változásoknak!

A legkisebb településeken élni mindig különlegesnek számít. Mindenki ismer mindenkit, lényegesen nagyobb az összefogás, az egymás segítése, mint a nagyobb falvakban, városokban. Ez Érsekhalmára is igaz, hiszen az elmúlt években ezt rendre bizonyították az itt élők.

A Magyar Falu Programhoz köthető fejlesztések kapcsán ismét jó hírek érkeztek Érsekhalmáról. A munkálatok eredményét csütörtökön Bekő Csaba polgármester mutatta meg Zsigó Róbertnek, a térség országgyűlési képviselőjének, valamint Vedelek Norbertnek, a megyei Közgyűlés alelnökének.

A település temetőjében régóta várt fejlesztéseket hajtottak végre. Több helyen is térkövezték az utakat, járdákat, ami nagy mértékben megkönnyíti az emlékezni érkezők közlekedését, vízvételi lehetőségét. A ravatalozó mellett egy bronzharangot és egy haranglábat helyeztek el. Felújították, kijavították a rossz állapotban lévő kerítést, ami a településkép javítása mellett a vadak ellen is védelmet nyújt.

Szintén Magyar Falu Program pályázatán nyertek pénzt az érsekhalmiak kommunális eszközök beszerzésére. Mostantól egy kerti traktor, egy fűnyíró, egy rézsűkasza és egy seprőgép is segíti a közterületek tisztán tartását.

Megújult a Községháza épülete is. A munkálatok eredményeként kicserélték a nyílászárókat, új kazánt helyeztek üzembe, a régi lépcső helyén új, akadálymentes bejárat áll a betérők rendelkezésére. Szintén megújult az épület padlóburkolata, valamint szigetelték a homlokzati falat.

Végül, de nem utolsósorban a hívők is örömmel fogadhatták a hírt, hogy egy új orgonát is sikerült beszerezni, valamint a településen dolgozó közösségszervező munkabérére is sikerült támogatást nyerni. Érsekhalma több szempontból is gazdagodott az utóbbi években.

Forrás: Bácskaiharsona

További híreink

2024. 04. 18.

Két vármegyei beruházás is településfejlesztési díjat kapott 

Jánoshalma önkormányzata Településfejlesztési Díjat, Ballószög önkormányzata és a BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség pedig Településfejlesztési Különdíjat kapott szerdán Gödöllőn, A jövő települései konferencián. Mindkét díjazott beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásából valósult meg. 

2024. 04. 18.

Nemesnádudvar

2024. 04. 17.

Értéket őriznek és mentenek

Ha valaki végigsétál Nemesnádudvar szemnek is tetszetős főutcáján, első látásra nem hiszi, hogy három évszázadnyi történelem veszi körül. Mint ahogyan sok környékbeli település esetében, itt is az 1700-as évek határozták meg Nádudvar jö­vőjét annak ellenére, hogy már a honfoglaló ma­gyarok 

2024. 04. 17.

[ Nemesnádudvar ]

Kecskemét

2024. 04. 16.

 Turisztikai kiállítás lesz Kecskeméten április 26-án!

Kecskemét és Térsége Turisztikai kiállítást rendez hagyományteremtő szándékkal április 26-án, pénteken 10-18 óra között a Tourinform Iroda környékén (Kecskemét, Szabadság tér 5/A)  az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, az Iroda üzemeltetője.

2024. 04. 16.

[ Kecskemét ]

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Császártöltés

2024. 04. 15.

Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen - projektindítás

Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00026). A projekt keretében 235,50 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 04. 15.

[ Császártöltés ]

Balotaszállás

2024. 04. 15.

Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson - projektindítás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél az elavult útburkolatok felújítása.

2024. 04. 15.

[ Balotaszállás ]

Design by WEBORIGO