KÉTNAPOS, SIKERES KISTERMELŐI VÁSÁR KALOCSÁN

közügyek
Több száz látogatót és vásárlót vonzott a renndezvény

A szervezők jó érzékkel választották január utolsó hétvégéjét a hagyományteremtő szándékkal megrendezett kétnapos kalocsai kistermelői vásárnak, a péntektől szombatig megtartott esemény százakat vonzott. A Sétálóutcában fölállított pavilonokban élelmiszerkülönlegességek széles választékát – mézet és más méhészeti termékeket, bort, aszalt gyümölcsöket, ivóleveket, konyhakész és feldolgozott húsárukat, kézműves csokoládékat - ugyanúgy megtalálhattuk, mint a szappanokat, vagy a festett hartai fa dísztárgyakat. Nem hiányzott természetesen Kalocsa két hungarikuma, a népi hímzés és a fűszerpaprika sem. Aki a szép, napos, de szeles idő ellenére fázott, forralt borral és a kürtős kalács sütő parazsánál melegedhet, éhségét kézműves hamburgerrel csillapíthatta.

A városi önkormányzat és a Szigeti Farm, annak vezetője, Szigeti Tamás közös szervezésében megtartott kistermelői vásárok sora várhatóan márciusban folytatódik.  

Dr. Filvig Géza polgármester érdeklődésünkre elmondta:

A Szigeti Farm Kft., annak kiváló szakembere,Szigeti Tamás agrármérnök, közgazdász több, a hungarikumainkkal kapcsolatos, illetve agrár témájú pályázatunkat készített elő eredményesen, ami fölbátorított bennünket, hogy szorosabbra fűzzük vele az együttműködést. Szigeti Tamás ötlete volt, hogy kezdjük el a kalocsai termelői vásárokat - mondta a polgármester az esemény január 28-ai, péntek délutáni megnyitóján.

A polgármester hozzátette: egy ilyen vásárnak a január végi időpont talán kissé szokatlan, de mint látható, igény van arra, hogy az emberek kimozduljanak, ezért az év során a tervek szerint több kistermelői vásár lesz a városban.
 

Dr. Filvig Géza akkor még csak reményét fejezte ki, hogy jól sikerül a vásár, ami végül a várakozáson felüli sikert, több száz látogatót és vásárlót vonzott.

A vásárról szólva Szigeti Tamás ötletgazda kifejtette: a cél az volt, hogy megszólítsuk a kalocsai és a környező településeken tevékenykedő kistermelőket, kézműveseket, rámutassunk, hogy milyen minőségi, kiváló élelmiszerek, egyéb áruk készülnek ezen a tájon.
Tizenhét termelő és árus fogadta el a meghívásunkat az első szóra, aminek nagyon örülünk. Ki kell emelnem, hogy először tartunk ilyen alkalmat, de nem utoljára, és minden kiállítót legközelebb is nagy szeretettel várunk! – nyilatkozta Szigeti Tamás.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a termelők közt szájról szájra járt a vásár híre, így távolabbi településekről – a legmesszebbről Bátmonostorról – is érkeztek kézművesek, hogy bemutassák termékeiket.
Az egyes standokat péntek délután egy órakor nyitották meg, és szombaton délután zárták, illetve zárták volna, ugyanis például a kürtös kalácsosnál, a kézműves hamburgeresnél, a húsárusok pultjainál meg kellett várni, míg a hosszú sorokat alkotó vásárlók utolsó tagjai is elégedetten távoznak a garantáltan minőségi portékával.

További híreink

Nemesnádudvar

2024. 04. 17.

Értéket őriznek és mentenek

Ha valaki végigsétál Nemesnádudvar szemnek is tetszetős főutcáján, első látásra nem hiszi, hogy három évszázadnyi történelem veszi körül. Mint ahogyan sok környékbeli település esetében, itt is az 1700-as évek határozták meg Nádudvar jö­vőjét annak ellenére, hogy már a honfoglaló ma­gyarok 

2024. 04. 17.

[ Nemesnádudvar ]

Kecskemét

2024. 04. 16.

 Turisztikai kiállítás lesz Kecskeméten április 26-án!

Kecskemét és Térsége Turisztikai kiállítást rendez hagyományteremtő szándékkal április 26-án, pénteken 10-18 óra között a Tourinform Iroda környékén (Kecskemét, Szabadság tér 5/A)  az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, az Iroda üzemeltetője.

2024. 04. 16.

[ Kecskemét ]

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Császártöltés

2024. 04. 15.

Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen - projektindítás

Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00026). A projekt keretében 235,50 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 04. 15.

[ Császártöltés ]

Balotaszállás

2024. 04. 15.

Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson - projektindítás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél az elavult útburkolatok felújítása.

2024. 04. 15.

[ Balotaszállás ]

Kiskunmajsa

2024. 04. 11.

Folytatódnak a fejlesztések Bács-Kiskunban 

Csaknem félszáz fejlesztési beruházás támogatói szerződését írták alá 12 milliárd forint értékben csütörtökön Kiskunmajsán, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgármesterek Szakmai Fórumának keretében. Az eseményen elhangzott: a napokban döntés született arról, hogy újabb 8,5 milliárd forint pályázati forrás érkezik a vármegyébe. 

2024. 04. 11.

[ Kiskunmajsa ]

Design by WEBORIGO