"Kellene ide egy játszótér!"

Hála az ötletnek, a fiatal lányból lett anyuka bármikor felkeresheti gyerekeivel az új játszóteret.

Jó pár évvel ezelőtt, egy fiatal lány megfogalmazta mi az, amire biztos, hogy lenne igény  Kiskunfélegyháza külterületén lévő Haleszi lakóközösség számára. A területet egyre több fiatal pár és kisgyermekes család választja lakóhelyül, ezen kívül több hobbikert is található rajta, így a térség folyamatos fejlődésben, bővülésben van.

A 2019-es év folyamán pedig minden adott volt, hogy ez az elgondolás megvalósuljon. A Kiskunok Vidékéért Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport közreműködésével meghirdetett Civil szervezetek szerepének erősítése a térségben elnevezésű pályázat (Pályázati kód: VP6-19.2.1.-50-2-17) segítségével az ötletből a 2020-as év közepére kézzel fogható, lábbal hajtható, gyerek zsibongástól hangos játszótér lett a Közösségi Ház mellett.

Noha a hivatalos átadásra sajnos nem kerülhetett sor a járvány első hulláma miatt, ez mit sem vont le az értékéből, s a területet a legnagyobb örömmel azonnal birtokba vették a gyerekek és szüleik.

A biciklivel érkezőknek lehetősége van lezárni a kerékpárjukat a kapu melletti bicikli állványnál, a szülők pedig kényelmesen szemmel tarthatják játszadozó gyerekeiket a kihelyezett padokon. Nyáron a fák kellemes árnyékot adnak, a puha homokban pedig nem lehet nagyot esni. Idillikus helyszínt teremtettek tehát egy kis szabadtéri kikapcsolódásra.

Fő a biztonság!
A kicsik biztonsága érdekében az úttól kerítés választja el a játszóteret, a kapu pedig kulcsra zárható. Mielőtt a játszóteret használatra átadták volna, a műszaki ellenőrzés során megbizonyosodtak róla, hogy minden játék és eszköz rendben működik, s az illetékesek azóta is rendszeresen ellenőrzik, ütemezetten felülvizsgálják, s ha szükség lenne rá, elvégzik a javításokat, hogy a környék gyerekei továbbra is biztonságban élvezhessék minden előnyét.

A megvalósulás tehát rendben lezajlott, a szinten tartás folyamatos, az apróbb-nagyobb kerti munkákat pedig közösségi szinten rendszeresen elvégzik, s amint erre lehetőség adódik, ünnepélyesen is megtartják majd a Haleszi Gazdakör játszóterének átadását. Addig is, a területet tovább látogathatják a gyerekek, szüleik, s a lakóközösség tagjai egyaránt.

Hála az ötletnek, a fiatal lányból lett anyuka bármikor felkeresheti gyerekeivel az új játszóteret.

További híreink

Dunavecse

2024. 03. 28.

Dunavecse – Fehéregyháza pusztai tarsolylemez

A vármegyei motívumvilág következő állomása Dunavecse. Ott is a tarsolylemezzel ismerkedhetünk meg ezúttal.A tarsolylemezt 1910-ben gyűjtötte a helyszínen Kada Elek, a megbolygatott sír tárgyait „részben szétszórták, részben a gyermekek kezei közt mint játszó tárgyak elvesztek” (Kada). E tarsolylemezen centrálisan szimmetrikus elrendezésben jelennek meg a lemez „sarkai” felé középvonalukkal nyíló palmetta csokrok.

2024. 03. 28.

[ Dunavecse ]

Foktő

2024. 03. 27.

Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése - projektindítás

Foktő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00033). A projekt keretében 208,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.

2024. 03. 27.

[ Foktő ]

2024. 03. 21.

ÖKO-szuperhőst keresünk!

Keressük klímareferens munkatársunkat!  

2024. 03. 21.

2024. 03. 20.

Faggyal érkezett a hivatalos tavasz

Ma megkezdődött a csillagászati tavasz. Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődött el a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. Ma reggel ugyan minúszokra épbredtünk, de a gazdák közül bizony sokan az ültetvényeken töltötték az éjsazkát, melegítő eszközökkel, füstöléssel igyekeztek megóvni a virágba borult gyümölcsösöket.   

2024. 03. 20.

Kunpeszér

2024. 03. 19.

Vármegyénk motívumvilága: Kunpeszéri hajfonatkorong

Bács-Kiskun vármegye gazdag motívumvilágából csemegézhetünk folyamatosan, sőt honlapunkról a motívumgyűjtemény teljességében és külün-külön is letölthető! Ezúttal ahonfoglalás kori női viselet jellegzetes díszeit, az áttört díszítésű, kunpeszérei hajfonatkorongokat mutatjuk be.

2024. 03. 19.

[ Kunpeszér ]

2024. 03. 18.

Több volt a vendég

Tavalyelőtthöz képest 2023-ban nőtt a Bács- Kiskun kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma. Kecskemét vitte a prímet, de Kiskunmajsa, Tiszakécske és Kiskőrös sem panaszkodhat.

2024. 03. 18.

Design by WEBORIGO