JANUÁRTÓL MEGSZŰNT A KERESETKORLÁT A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ SZEMÉLYEK ELLÁTÁSAIBAN RÉSZESÜLŐK SZÁMÁRA

Régóta várt könnyítés lépett érvénybe idén január 1-jén a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás mellett végezhető munka feltételeiben.

Régóta várt könnyítés lépett érvénybe idén január 1-jén a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás mellett végezhető munka feltételeiben. Ugyanis az Országgyűlés december közepén arról döntött, hogy a megváltozott munkaképességű személyek számára idén januártól eltörölik a kereseti korlátot. Vagyis a rokkantsági vagy a rehabilitációs ellátásban részesülő személyek is annyit kereshetnek az ellátásuk mellett, amennyit csak tudnak.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége is hírt adott a pozitív fordulatról, amit ők is szorgalmaztak már egy ideje.

Mint a MEOSZ írta, azzal, hogy 2021 januárjától korlátozás nélkül dolgozhatnak az említett ellátásokban részesülők, nem kell többé választaniuk az ellátás és a kereset között, egyúttal csökkennek a munkavállalók és munkáltatók adminisztratív terhei is.

A kereseti korlát eltörlése nem kevés munkavállalót és munkáltatót érinthet. A KSH legfrissebb statisztikája szerint 2020. második negyedévében több mint 126 ezer megváltozott munkaképességű foglalkoztatott volt. Közülük csaknem 113 ezren dolgoztak alkalmazottként, kevés híján százezren határozatlan idejű szerződéssel. A megváltozott munkaképességűek nagyobbik fele, több mint 75 ezer munkavállaló teljes állásban dolgozott.

Forrás: 24.hu

 

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO