Humán kapacitások fejlesztése Szankon és térségében

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló projekt záró sajtóközleményét az alábbiakban tesszük közzé

Sajtóközlemény

 

Cím: Humán kapacitások fejlesztése Szankon és térségében  

 

2020/június/30

 

 

 

Szank Községi Önkormányzat és konzorciumi partnerei Európai Uniós forrásból 498,73 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek. Ebből az összegből a Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló EFOP-3.9.2-16-2017-00010 kódszámú „Szanki humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben” című projekt célja, hogy a településméretből adódó társadalmi hátrányokat mérsékelje és javítsa a térségben élő gyermekes családok minőségi humán közszolgáltatások hozzáférését.

 

Szövegdoboz: Szank Községi Önkormányzat és konzorciumi partnerei Európai Uniós forrásból 498,73 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek. Ebből az összegből a Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló EFOP-3.9.2-16-2017-00010 kódszámú „Szanki humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben” című projekt célja, hogy a településméretből adódó társadalmi hátrányokat mérsékelje és javítsa a térségben élő gyermekes családok minőségi humán közszolgáltatások hozzáférését.

 

A cél elérése érdekében konzorciumi partnerség jött létre Szank Községi Önkormányzata vezetésével. Konzorciumi tagok: Szank Községi Önkormányzat, Kiskunmajsa Város Önkormányzata, Csólyospálos Község Önkormányzata, Jászszentlászló Község Önkormányzata, Kömpöc Község Önkormányzata, Móricgát Község Önkormányzata, Bugac Nagyközség Önkormányzata, Bugacpusztaháza Községi Önkormányzat, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, Fénykörközösség Kutatási és Fejlesztési Központ Nonprofit  Kft.

 

A projekt célja a konzorcium területén élő gyermekeket érintő humán kapacitások fejlesztése. A program keretében megvalósult a gyermekes családokat érintő közszolgálatban dolgozó szakemberek tudásának felmérése, kompetenciafejlesztés, tudásmegosztó workshopok, előadások, és továbbképzések szervezése. A települési önkormányzatok a helyben élőknek családi napokat, ökotudatosság fejlesztését elősegítő, továbbtanulást népszerűsítő programokat tartottak. Támogattuk a hátrányos helyzetű gyerekek/tanulók részvételét a már működő iskolán kívüli tevékenységekben, nyelvvizsga felkészítő tanfolyamokat valósítottunk meg. Komplex óvodai szolgáltatásfejlesztés történt, amely magában foglalta az egészségügyi fejlesztő programokat, családi napokat és kis értékű fejlesztőeszközök beszerzését, valamint óvodás korú, de óvodába nem járó gyerekek helyzetének megismerése, az óvodába járást elősegítő intézkedések kidolgozása valósult meg.  Mindezek mellett SNI képzések megtartására került sor óvodapedagógusoknak. A Fénykörközösség Kutatási és Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. gondozásában lezajlott az óvodai nevelés országos alapprogramja szerinti továbbképzés az intézményi mozgásprogramok keretében alkalmazható módszerekről. 

 

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elindította a "Bács-Kiskunban itthon vagy!" tanulmányi ösztöndíj programot a fent felsorol településeken élő hátrányos helyzetű diákok részére.  A program célja az volt, hogy segítse a helyben élők tanulmányait, növelje az identitástudatukat és megfelelő humán erőforrást biztosítson Bács-Kiskun megye számára. A megyei önkormányzat a programot uniós forrás nélkül, a vállalkozók és az önkormányzatok támogatásával továbbra is működteti majd.

 

„A projektről bővebb információt a www.bacskiskun.hu oldalon olvashatnak.”

 

További információ kérhető:

Palotás Olga Judit projektmenedzser

Szank Községi Önkormányzat

Elérhetőség: +36-70-332-8436, palotasolga@szank.hu

További híreink

2024. 04. 19.

Idén 65 esztendős a vármegyei kézilabda

Jeles év a 2024-es a vármegyei kézilabdás társadalom számára, hiszen a sportági szakszövetség ebben az évben ünnepli fennál­lásának hatvanötödik születés­napját.

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

A történeteink erősítenek bennünket

A jól működő közösségek javítják az életminőségünket.INTERJÚ MOISKÓ CSILLÁVAL, BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PROGRAMVEZETŐJÉVEL

2024. 04. 19.

Nemesnádudvar

2024. 04. 19.

Izgalmas találka a Bor Bagolyban

Nemesnádudvaron a vármegye önkormányzata által fenntartott Bor Bagoly présház , szeretettel várja a borkultúra iránt érdeklődőket.

2024. 04. 19.

[ Nemesnádudvar ]

2024. 04. 19.

Stratégiai jelentőségű az alkalmazkodás

A Homokhátság elsivatagosodása és vízpótlásának lehetősége évti­zedek óta foglalkoztatja a szak­embereket. A felszíni vizek és a földalatti vízkészletek pótlása több évtizedet felölelő feladat, amely az elkövetkező időszakban a mező­gazdaságot is az alkalmazkodásra készteti. A Duna-Tisza-közének régi vizes területeinek tudatos, művelhető területté alakítása, csatornázása és a klímaváltozás együttes hatása generációkon át befolyással lesz az itt élőkre.  

2024. 04. 19.

2024. 04. 19.

Vármegyei turizmus: több külföldi vendég

A koronavírus-járványt követően feléledő idegenforgalmi szektort vármegyei szinten is újabb kihívás elé állította az energiaárak emelkedése és az infláció. A  vendégek száma ennek ellenére nem csökkent 2023 első kilenc hónapjában.

2024. 04. 19.

Kunszentmiklós, Szabadszállás

2024. 04. 19.

Túzokünnep Bösztörpusztán – futóversennyel!

Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra hív a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Bösztörpusztára a puszta egyik leglátványosabb eseménye, a túzokdürgés alkalmából!

2024. 04. 19.

[ Kunszentmiklós , Szabadszállás ]

Design by WEBORIGO