Hétmilliót gyűjtött a foktői motorosklub az árván maradt gyerekeknek

Az akció országos méreteket öltött, nemcsak a Kalocsai régióból, hanem Budapestről, Szegedről, Debrecenből, Szombathelyről, Győrből, Pécsről is jöttek felajánlások.

Lezárult a foktői Pirates Family MC több hónap­ja tartó jótékonysági akciója. A motorosklub októberben veszítette el két „családtagját”, és azonnal pénzgyűjtésbe fogtak. A baleset után négy gyermek maradt árván vagy félárván. 

– Sajnos már van rutinunk a hasonló akciókban; ezért is hívtuk életre annak idején a motoros jótékonysági esteket, amelyeket minden év októberének első szombatján tartunk a foktői Duna-parton lévő klubházunkban – emlékeztetett Szűcs Ferenc, a „kalózok” szóvivője. Hozzátette: Benkovicsék esetében külön gyűjtés indítására volt szükség, lévén az aktuális karitatív rendezvényeik a baleset előtt lezajlottak. – Először jött a sokk, majd a sokkból segítség lett: mellénk állt a motoros társadalom, mellénk álltak a civilek és mindazok, akik a szívükön viselték az ügyet. November elején tartottunk egy limitált létszámú adományozó koncertet, amelyen a RockSzegecs és a Metal Daze zenekar segítségével kifejezetten Éva és Gábor családjának gyűjtöttünk.

Ezt követően tárgyi felajánlások, internetes árverések, más anyagi támogatások jöttek – sorolta.Az online árverések során volt olyan motoros­eszköz, amit a győztes licitáló jóvoltából kétszer adtak el: egyrészt kifizette ő, majd amikor rájött, hogy mégsem tudja használni, felhívta a második legtöbbet ígérő személyt azzal, hogy átengedi neki, ha ő is befizeti a kasszába azt az összeget, amit szánt rá. Nemcsak motorozáshoz szükséges kiegészítők sorát, hanem különböző műalkotásokat, több festményt, faragott szobrot, domborművet, grafikát is értékesítettek, illetve fogadták az átutalásokat a klub bankszámlájára. 

Összességében hétmillió forintot tudtak átadni a családnak. 

Forrás: baon.hu; Fotó: Gábor János

 

További híreink

Dunavecse

2024. 03. 28.

Dunavecse – Fehéregyháza pusztai tarsolylemez

A vármegyei motívumvilág következő állomása Dunavecse. Ott is a tarsolylemezzel ismerkedhetünk meg ezúttal.A tarsolylemezt 1910-ben gyűjtötte a helyszínen Kada Elek, a megbolygatott sír tárgyait „részben szétszórták, részben a gyermekek kezei közt mint játszó tárgyak elvesztek” (Kada). E tarsolylemezen centrálisan szimmetrikus elrendezésben jelennek meg a lemez „sarkai” felé középvonalukkal nyíló palmetta csokrok.

2024. 03. 28.

[ Dunavecse ]

Foktő

2024. 03. 27.

Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése - projektindítás

Foktő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00033). A projekt keretében 208,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.

2024. 03. 27.

[ Foktő ]

2024. 03. 21.

ÖKO-szuperhőst keresünk!

Keressük klímareferens munkatársunkat!  

2024. 03. 21.

2024. 03. 20.

Faggyal érkezett a hivatalos tavasz

Ma megkezdődött a csillagászati tavasz. Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődött el a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. Ma reggel ugyan minúszokra épbredtünk, de a gazdák közül bizony sokan az ültetvényeken töltötték az éjsazkát, melegítő eszközökkel, füstöléssel igyekeztek megóvni a virágba borult gyümölcsösöket.   

2024. 03. 20.

Kunpeszér

2024. 03. 19.

Vármegyénk motívumvilága: Kunpeszéri hajfonatkorong

Bács-Kiskun vármegye gazdag motívumvilágából csemegézhetünk folyamatosan, sőt honlapunkról a motívumgyűjtemény teljességében és külün-külön is letölthető! Ezúttal ahonfoglalás kori női viselet jellegzetes díszeit, az áttört díszítésű, kunpeszérei hajfonatkorongokat mutatjuk be.

2024. 03. 19.

[ Kunpeszér ]

2024. 03. 18.

Több volt a vendég

Tavalyelőtthöz képest 2023-ban nőtt a Bács- Kiskun kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma. Kecskemét vitte a prímet, de Kiskunmajsa, Tiszakécske és Kiskőrös sem panaszkodhat.

2024. 03. 18.

Design by WEBORIGO