Hajómalom és Halászati Miniskanzen

közügyek
Élményfüzérek Bács-Kiskunban

A Duna teljes hajózható szakaszán Baján található az egyetlen működő, folyóvíz által hajtott hajómalom. A skanzen a település legszebb pontjánál, a Sugovica és a Duna találkozásánál található.
A Bajai Hajómalom Egyesület a dunai hagyományok ápolására alakult azzal a céllal, hogy a hajdan volt hajómalmok egyikét újjáélessze, illetve a bajai halászati hagyományokat felelevenítse és a gyakorlatban mutassa be a mai gyerekek számára. 

Az egykori vízi életformát, a halászok mindennapjait és eszközeit bemutató Duna-parti létesítmény 2011-ben került átadásra. A miniskanzenben három nádtetős, paticsfalú építmény található, amelyek a halásztanyák mintájára készültek.  A tanyák korhű eszközökkel kerültek berendezésre, ezekben hálókat, evezőket, használati tárgyakat és számos, a halászathoz kapcsolódó eszközt mutatnak be. A gyerek látogatókat népi játékokkal és kézműves foglalkozásokkal várják.

A területen található egy csőszkunyhó, ami a legkisebbek kedvence. Két kemence magasodik a bejárattal szemben, amiben nagy rendezvények alkalmával valamint csoportok megrendelésére sül a sárközi borsoskalács vagy a lepény. 
A hajómalom 2017-ben került vízre, és 2020-ban működőképesen került a Dunára. A hajómalmok több mint száz éven keresztül a Duna erejét kihasználva őrölték a búzát. Szezonban, szombati napokon a skanzen melletti partszakaszon mindenki saját szemével győződhet meg erről.

A csoportok fogadásán kívül három nagy rendezvényük van az év során: Jánoska eresztés, Halfőző Fesztivál és Hajómalom ünnep. A nyári szezonban naponta 4 óra időtartamban megtekinthetők kiállításaik, illetve csoportokat fogadnak előre egyeztetett időpontban.

További híreink

Nemesnádudvar

2024. 04. 17.

Értéket őriznek és mentenek

Ha valaki végigsétál Nemesnádudvar szemnek is tetszetős főutcáján, első látásra nem hiszi, hogy három évszázadnyi történelem veszi körül. Mint ahogyan sok környékbeli település esetében, itt is az 1700-as évek határozták meg Nádudvar jö­vőjét annak ellenére, hogy már a honfoglaló ma­gyarok 

2024. 04. 17.

[ Nemesnádudvar ]

Kecskemét

2024. 04. 16.

 Turisztikai kiállítás lesz Kecskeméten április 26-án!

Kecskemét és Térsége Turisztikai kiállítást rendez hagyományteremtő szándékkal április 26-án, pénteken 10-18 óra között a Tourinform Iroda környékén (Kecskemét, Szabadság tér 5/A)  az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, az Iroda üzemeltetője.

2024. 04. 16.

[ Kecskemét ]

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Császártöltés

2024. 04. 15.

Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen - projektindítás

Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00026). A projekt keretében 235,50 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 04. 15.

[ Császártöltés ]

Balotaszállás

2024. 04. 15.

Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson - projektindítás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél az elavult útburkolatok felújítása.

2024. 04. 15.

[ Balotaszállás ]

Kiskunmajsa

2024. 04. 11.

Folytatódnak a fejlesztések Bács-Kiskunban 

Csaknem félszáz fejlesztési beruházás támogatói szerződését írták alá 12 milliárd forint értékben csütörtökön Kiskunmajsán, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgármesterek Szakmai Fórumának keretében. Az eseményen elhangzott: a napokban döntés született arról, hogy újabb 8,5 milliárd forint pályázati forrás érkezik a vármegyébe. 

2024. 04. 11.

[ Kiskunmajsa ]

Design by WEBORIGO