FONTOS DÖNTÉST HOZOTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS

Kiemelt fejlesztési térségbe került Kalocsa és további 28 Bács-Kiskun megyei település

Az Országgyűlés május 5-én, Font Sándor országgyűlési képviselő törvénymódosító javaslatát is figyelembe véve, Kalocsa és a környező települések szempontjából fontos döntést hozott: A Paks II. beruházás székhelyvárosának, Paksnak a középpontjával létrehozta a Közép-Duna Menti Kiemelt Térséget, amelybe három megye 99 települése, a Duna bal partjáról Kalocsa és további 28 Bács-Kiskun megyei település tartozik.

A jó hírről Font Sándor, a kalocsai választókörzet országgyűlési képviselő adott tájékoztatást, aki elmondta:„Varga Mihály és Süli János miniszterekkel konzultálva módosító indítványt nyújtottam be a törvénytervezethez, amelyet az Országgyűlés elfogadott, hogy a térség fejlesztési elképzeléseit egységes koncepcióban lehessen kezelni, kidolgozni. Nem kérdéses, ebből a szempontból nekünk a Duna balparti települései a fontosak.

Az érintett települések: Akasztó, Bátya, Császártöltés, Drágszél, Dunaegyháza, Dunapataj, Dunaszentbenedek, Dunatetétlen, Dusnok, Fajsz, Foktő, Géderlak, Hajós, Harta, Homokmégy, Kalocsa, Kecel, Kiskőrös, Miske, Nemesnádudvar, Ordas, Öregcsertő, Solt, Soltvadkert, Sükösd, Szakmár, Újsolt, Újtelek, Uszód.”

A képviselő felhívta a figyelmet, hogy a Paks II-vel kapcsolatos további fontos hír, hogy az állami tulajdonban lévő PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Kft. két közbeszerzést írt ki. Az egyiket a közel 3200 lakóegységet magába foglaló, az új atomerőmű építésében közreműködő humánerőforrás elhelyezésére szolgáló „konténerváros”, valamint a Kalocsán immár a PIP Kft. tulajdonában lévő Foktői úti laktanya mintegy 3000-3500 munkás elszállásolására való alkalmassá tételének megtervezésére.

Az elszállásolandók teljes létszáma csúcsidőben várhatóan 10-12 ezer fő.

Az  uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint  tervezési feladatokra 6,8 milliárd forintot, az ehhez kapcsolódó másik hirdetményben a tervellenőrzési feladatokra 561 millió forintot irányoznak elő.

Az összesen 7,3 milliárd forint értékben kiírt közbeszerzés csak ahhoz képest látszik hatalmas összegnek, hogy az a tervezési, tervellenőrzési feladatokról szól. Ám az uniós közbeszerzési értesítőből az is kiviláglik, a tervezői, ellenőrzési munka óriási alapterületet, szerteágazó feladatokat foglal magába.

  • Minimum 115 800 négyzetméter alapterületen legalább 3122 darab lakóegység.
  • Minimum 28 300 négyzetméter alapterületen megvalósuló iroda.
  • Minimum 21 darab különálló, összesen minimum nettó 229.600 négyzetméter alapterületű épület építése.
  • Minimum 15-20 darab különálló építési beruházás egyidejű megvalósítása.
  • Egy összefüggő területen egyidejűleg több esetben is minimum 10-15 különálló épület és ahhoz kapcsolódó közmű és közlekedési beruházás építése. (Ez a kalocsai laktanya és a kapcsolódó beruházások)
  • Olyan távvezetékek kiváltása, utak építése, valamint felújítása, amelyek az atomenergia-törvény hatálya alá tartozó létesítmények.
  • Minimum 85.500 négyzetméter alapterületen ipari vagy logisztikai csarnok építése.
  • Minimum 700 000 négyzetméteren legalább 20. 000 méter hosszú gravitációs szennyvízcsatorna és legalább 20. 000 méter hosszú ivóvíz-gerinchálózat megépítése.(Ebben is szerepel Kalocsa)

    - nyilatkozta Font Sándor országgyűlési képviselő.

További híreink

Dunavecse

2024. 03. 28.

Dunavecse – Fehéregyháza pusztai tarsolylemez

A vármegyei motívumvilág következő állomása Dunavecse. Ott is a tarsolylemezzel ismerkedhetünk meg ezúttal.A tarsolylemezt 1910-ben gyűjtötte a helyszínen Kada Elek, a megbolygatott sír tárgyait „részben szétszórták, részben a gyermekek kezei közt mint játszó tárgyak elvesztek” (Kada). E tarsolylemezen centrálisan szimmetrikus elrendezésben jelennek meg a lemez „sarkai” felé középvonalukkal nyíló palmetta csokrok.

2024. 03. 28.

[ Dunavecse ]

Foktő

2024. 03. 27.

Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése - projektindítás

Foktő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK elnevezésű felhívásra „Foktő, Kossuth Lajos utca csapadékvíz-gazdálkodásának és közlekedésbiztonságának fejlesztése” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00033). A projekt keretében 208,50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.

2024. 03. 27.

[ Foktő ]

2024. 03. 21.

ÖKO-szuperhőst keresünk!

Keressük klímareferens munkatársunkat!  

2024. 03. 21.

2024. 03. 20.

Faggyal érkezett a hivatalos tavasz

Ma megkezdődött a csillagászati tavasz. Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődött el a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján, ahol felhívta a figyelmet arra: a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, de ez eshet 20-ára és 21-ére is. Ma reggel ugyan minúszokra épbredtünk, de a gazdák közül bizony sokan az ültetvényeken töltötték az éjsazkát, melegítő eszközökkel, füstöléssel igyekeztek megóvni a virágba borult gyümölcsösöket.   

2024. 03. 20.

Kunpeszér

2024. 03. 19.

Vármegyénk motívumvilága: Kunpeszéri hajfonatkorong

Bács-Kiskun vármegye gazdag motívumvilágából csemegézhetünk folyamatosan, sőt honlapunkról a motívumgyűjtemény teljességében és külün-külön is letölthető! Ezúttal ahonfoglalás kori női viselet jellegzetes díszeit, az áttört díszítésű, kunpeszérei hajfonatkorongokat mutatjuk be.

2024. 03. 19.

[ Kunpeszér ]

2024. 03. 18.

Több volt a vendég

Tavalyelőtthöz képest 2023-ban nőtt a Bács- Kiskun kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma. Kecskemét vitte a prímet, de Kiskunmajsa, Tiszakécske és Kiskőrös sem panaszkodhat.

2024. 03. 18.

Design by WEBORIGO