FOLYTATÓDOTT A BOKRÉTA ÓVODA FELÚJÍTÁSA TOMPÁN

TOP-fejlesztések
A Magyar Falu Program addig folytatódik, ameddig minden kistelepülési óvodát fel nem újítanak

Gyopáros Alpár a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kíséretében adták át Tompán a már belső terében is megújult Bokréta Óvodát.

A kormánybiztos úgy nyilatkozott, hogy a Magyar Falu Program addig folytatódik, ameddig minden kistelepülési óvodát fel nem újítanak. A Magyar Falu Programnak köszönhetően megyénkben is egyre több óvoda felújítása kezdődhetett el, vagy egy korábban megkezdett felújítási folyamat folytatódhatott, ahogy ez Tompán is történt, emellett rengeteg településen újultak meg az óvodák játszóudvarai is.

Tompán a Bokréta Óvoda és Bölcsőde csoportszobáit nap mint nap 116 gyermek zsibaja tölti meg élettel, így az épület fokozatos komfortosabbá tétele és felújítása elengedhetetlenné vált. Településfejlesztési forrásoknak köszönhetően az óvoda energetikai felújításon esett át, így a külső mellett az épület működtetése takarékosabbá is vált, a tetőn napelemek kerültek elhelyezésre és megépülhetett az új bölcsőde épülete is. Ez a folyamat a Magyar Falu Programnak köszönhetően most belső felújítási munkálatokkal folytatódott, így az óvoda mindkét épületében megtörtént a vizesblokkok felújítása, a villamoshálózat rekonstrukciója, a csoportszobák új padlóburkolatot és festést kaptak, és megújult a tálalókonyha is.

További híreink

2024. 04. 18.

Két vármegyei beruházás is településfejlesztési díjat kapott 

Jánoshalma önkormányzata Településfejlesztési Díjat, Ballószög önkormányzata és a BKMFÜ Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség pedig Településfejlesztési Különdíjat kapott szerdán Gödöllőn, A jövő települései konferencián. Mindkét díjazott beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásából valósult meg. 

2024. 04. 18.

Nemesnádudvar

2024. 04. 17.

Értéket őriznek és mentenek

Ha valaki végigsétál Nemesnádudvar szemnek is tetszetős főutcáján, első látásra nem hiszi, hogy három évszázadnyi történelem veszi körül. Mint ahogyan sok környékbeli település esetében, itt is az 1700-as évek határozták meg Nádudvar jö­vőjét annak ellenére, hogy már a honfoglaló ma­gyarok 

2024. 04. 17.

[ Nemesnádudvar ]

Kecskemét

2024. 04. 16.

 Turisztikai kiállítás lesz Kecskeméten április 26-án!

Kecskemét és Térsége Turisztikai kiállítást rendez hagyományteremtő szándékkal április 26-án, pénteken 10-18 óra között a Tourinform Iroda környékén (Kecskemét, Szabadság tér 5/A)  az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, az Iroda üzemeltetője.

2024. 04. 16.

[ Kecskemét ]

Bátya

2024. 04. 15.

Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen - projektindítás

Bátya Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése felhívásra „Épületenergetikai fejlesztések Bátya településen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BK1-2022-00041). A projekt keretében 73,76 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból két önkormányzati épület energetikai korszerűsítése valósul meg. 

2024. 04. 15.

[ Bátya ]

Császártöltés

2024. 04. 15.

Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen - projektindítás

Császártöltés Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.1-21 ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK felhívásra „Belterületi Kerékpárút II. ütem és játszótér fejlesztés Császártöltésen” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BK1-2022-00026). A projekt keretében 235,50 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél a közterületek rekreációs célú megújítása.

2024. 04. 15.

[ Császártöltés ]

Balotaszállás

2024. 04. 15.

Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson - projektindítás

Balotaszállás Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.2.3-21 BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE felhívásra „Belterületi útfejlesztés Balotaszálláson” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.2.3-21-BK1-2022-00009). A projekt keretében 60,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrásból a fő cél az elavult útburkolatok felújítása.

2024. 04. 15.

[ Balotaszállás ]

Design by WEBORIGO